Jégkorong: Ladányi sérülése rendbe jött, Mihálynak még várnia kell

User UserUser User
Vágólapra másolva!
2011.10.07. 12:43
Címkék
Az előzetes reménnyel ellentétben a mai, Ljubljana elleni mérkőzésnek sem teljes kerettel vág neki az Alba Volán, ám Mihály Árpád makacs vállsérülése mellett legalább jó hír, hogy Ladányi Balázs ismét játékra jelentkezett. A szlovénok ellen szükség is lesz a rutinos szélsőre...

„Az utolsó röntgen óta még nem beszéltem az orvossal, de pénteken még biztos nem játszhatok, sőt még azt is csak kilencven százalékra mondták, hogy nem műtenek meg, ez pedig három hét után már eléggé zavar – mondta Mihály a Nemzeti Sportnak. – Ettől függetlenül egész jó állapotban vagyok, az edzéseken egyedül ütközni nem tudok még, de a lövések és minden más megy. Nem tudom, hogyan alakul a helyzet, ám a jövő héten már játszanék."

Legfrissebb hírek

Játék, szenvedély – Hulk közel negyvenévesen sem tesz lakatot a szájára

Minden más foci
8 perce

Gyászol Lewis Hamilton, elvesztette hű társát

F1
15 perce

Bálint Martin Belgiumban nyert rangos kick-box versenyt

Egyéb egyéni
48 perce

La Liga: elmarad a ma esti Valencia–Oviedo bajnoki

Spanyol labdarúgás
1 órája

Heti légiósprogram: Sallai és Szoboszlai egymás ellen a Bajnokok Ligájában

Légiósok
1 órája

Emléktáblát avattak Sterbinszky Amália szülőházán

Kézilabda
1 órája

La Liga: ismét Dzsiddában lesz a spanyol Szuperkupa

Spanyol labdarúgás
1 órája

Snoop Dogg a téli olimpiáról is tudósít

Téli sportok
2 órája
Ezek is érdekelhetik