Jégkorong: Peterdi nem vonul vissza, játékos és edző is lesz a Dab-nál

Vágólapra másolva!
2011.09.05. 06:52
Nyáron egy ideig úgy tűnt, hogy Peterdi Imre személyében egy újabb szapporói hős fejezheti be a pályafutását. A Dab.Doclernek azonban sikerült maradásra bírnia a hokist, aki nem csak játékosként, hanem utánpótlásedzőként is segíti majd a dunaújvárosiakat a követekező idényben.

A Dab.Docler hivatalos honlapján jelentette be, hogy Peterdi Imre marad a klub szolgálatában.

„Az elmúlt szezon hajráját együttesünkben fejezte be Peterdi Imre, ám az idény végeztével úgy tűnt, hogy felhagy a jégkoronggal, s a civil életben próbál boldogulni. A közelmúltban azonban tárgyalóasztalhoz ült csapatunk ügyvezetőjével, Azari Zsolttal, s a megbeszélések végül eredményre vezettek, hiszen Peterdi Imre a következő szezont is az Acélbikáknál játssza végig. A kiváló csatárra azonban nem csak játékosként, hanem a szakmai stáb tagjaként is számít vezetésünk, ezért a jövőben utánpótlás edzőként is dolgozik majd az Acélbikánál" – olvasható a dabdocler.hu-n.

Az A-csoportos vb-szereplést 2008-ban kiharcoló szapporói hősök közül idén már visszavonult a 42 éves Kangyal Balázs, a 32 éves Majoross Gergely és a 34 esztendős Holéczy Roger, Peterdi lett volna a negyedik, aki szögre akasztja a korcsolyát abból a válogatottból, de a csatár végül meggondolta magát.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik