Marad az edző a bajnoki címvédésre készülő Volánnál

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.03.01. 12:44
null
Primeau marad a Volánnál (Fotó: Tumbász Hédi – archív)
Az edző 2013-ig marad, míg a csapat célja, hogy 12. alkalommal is magyar bajnok legyen – hangzott el a Sapa Fehérvár AV 19 jégkorongcsapatának keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Id. Ocskay Gábor szakosztály-igazgató kiemelte: noha nem sikerült bejutni az osztrák bajnokság rájátszásába, az együttest idény közben átvevő kanadai Kevin Primeau munkájával elégedett a vezetőség, ezért a 2012–2013-es idény végéig meghosszabbították a szerződését. A klubvezető elárulta: Primeau mentalitására jellemző, hogy nem több pénzt, hanem erősebb keretet szeretne.

A csapat – miután számára véget értek az osztrák liga (EBEL) idei küzdelmei – gőzerővel készül a magyar bajnoki rájátszásra. A fehérváriak az ob I középszakaszának harmadik helyezettjével találkoznak az elődöntőben. A riválisé lesz a hazai pálya előnye, vagyis a három győzelemig tartó párharc páratlan sorszámú meccseit a Volán idegenben játssza. Fináléba jutás esetén hasonló a szereposztás, de ott már négy siker szükséges a bajnoki aranyhoz.

A fehérváriak – a bajnoki kiírás értelmében – nem játszhatnak a legerősebb keretükkel az ob I-ben. Az EBEL-ben bevett speciális játékos-pontszámítás alapján – ahol is a hokisokat 1-től 4-ig pontozzák attól függően, hogy légiós-e, válogatott-e, és hogy milyen fiatal – 38 pont összértékű játékos nevezhető az ob I-es meccsekre szemben az osztrák ligában érvényes 60 pontos határral. Ebből fakadóan a légiósok vagy a magyar válogatott alapemberei közül többen egyszerre nem szerepelhetnek a meccseken.

„Ezzel a »lebutított« pontszámú csapattal nem lesz egyszerű a címvédés, lesznek szoros meccseink, de biztos vagyok benne, hogy miénk lesz az aranyérem. Voltak olyan riválisok, akik nem szerették volna, ha indulunk a magyar bajnokságban, de a többség úgy szavazott, illetve úgy látta, hogy a Volán nélküli rájátszás nem piacképes, illetve nem igazi bajnok az, aki nem tud minket legyőzni" – fogalmazott a szakosztály-igazgató, aki jó hírt is közölt: a február 6-án térdszalagsérülést szenvedett Hetényi Zoltán már edz, és várhatóan a március közepén rajtoló elődöntőben már jégre léphet. Igaz, az őt helyettesítő Bálizs Bence remekül védett az EBEL-alapszakasz hajrájában.

A sajtótájékoztatón szót kapott Kercsó Árpád, az ifj. Ocskay Gábor Jégkorong-akadémia vezetője is, aki kiemelte: minden korosztályban vannak olyan képességű hokisok, akik néhány éven belül a felnőttcsapathoz tartozhatnak, akár úgy is, hogy nem kell minden lépcsőfokot megmászniuk.

Id. Ocskay ehhez annyit fűzött hozzá: nagyon várják, hogy a klub 14 csapata számára elkészüljön az új edzőpálya, amelynek átadása 2012-ben várható.

Legfrissebb hírek

Anyák napja – a hokis édesanyák szemszögéből

Jégkorong
Tegnap, 16:24

Még egy évre aláírt a Volánnal Németh Kristóf

Jégkorong
2025.04.09. 14:33

A vb-szereplést lemondó Sebők Balázs távozik a Fehérvártól

Jégkorong
2025.04.08. 18:02

Nagy hiányérzettel zárta az idényt Hári János

Jégkorong
2025.03.10. 18:51

Osztrák hokiliga: salzburgi söpréssel vége a Fehérvár idényének

Jégkorong
2025.03.09. 18:25

Osztrák hokiliga: kikapott a Fehérvár Bécsben, pénteken dől el a továbbjutás

Jégkorong
2025.02.25. 22:02

Jégkorong: hátrányból győzött a Fehérvár a helyosztó első meccsén

Jégkorong
2025.02.23. 18:17

A Salzburg elleni győzelem nagy lökést adna a fehérvári hokisoknak a rájátszásra

Jégkorong
2025.02.20. 08:49
Ezek is érdekelhetik