Jégkorong: még két légiós érkezhet a Vasashoz

Vágólapra másolva!
2010.08.27. 19:34
Szurkolói ankétot tartott a Vasas Hockey Club a Fáy utcai kézilabda-csarnokban. Az eseményen kérdések sokaságával bombázták a drukkerek a megjelent Kangyal Balázs klubigazgatót, Svasznek Bence csapatkapitányt, Risto Kurkinen edzőt, Libor Pavlis cseh idegenlégióst és természetesen Markovits Lászlót, a Vasas elnökét is. Az eseményen kiderült, a szakvezetés még két idegenlégiós szerződtetését tervezi.

A csapattal kapcsolatban Svasznek Bence elismerte, hogy a tavalyihoz képest tényleg gyengült a keret, hiszen néhány játékos eligazolt, de azért bíznak a sikeres szereplésben. Habár a fiatalok többsége még elmarad a várt szinttől, de sok munkával ezen lehet változtatni.

Az öltözőben jó a hangulat, nagy a csapategység, de ez persze a jövőben függ majd az eredményektől is. A csapat közleményéből kiderül, a klubvezetés még két légiós leigazolását tervezi, és velük együtt már felveheti a versenyt a csapat a legjobb hazai együttesekkel is.

Svasznek nagyon bízik Risto Kurkinen edzőben, akit nem akar az elmúlt szezonban itt dolgozó Glen Williamsonhoz hasonlítani, csupán ennyit mondott: „Az edzésmunka, a gyakorlatok sora más, mint tavaly volt, de a hoki alapjait ő is úgy látja, mint Glen Williamson."

Az öltözőben jó a hangulat, nagy a csapategység, de ez persze a jövőben függ majd az eredményektől is. A csapat közleményéből kiderül, a klubvezetés még két légiós leigazolását tervezi, és velük együtt már felveheti a versenyt a csapat a legjobb hazai együttesekkel is.

Svasznek nagyon bízik Risto Kurkinen edzőben, akit nem akar az elmúlt szezonban itt dolgozó Glen Williamsonhoz hasonlítani, csupán ennyit mondott: „Az edzésmunka, a gyakorlatok sora más, mint tavaly volt, de a hoki alapjait ő is úgy látja, mint Glen Williamson."

Risto Kurkinen vezetőedző elmondta, hogy korai három hét után messzemenő következtetéseket levonni, de egy biztos: kőkeményen dolgoznak. A finn szakember tudja, hogy a magyar hoki sokat fejlődött az utóbbi években, és reméli, hogy a további lépésekhez ő is hozzá tud járulni. 

„A feltételek tökéletesek, sokkal jobbak, mint amire számítottam, de az itteni életet, körülményeket még nem tudom összehasonlítani a finn mindennapokkal, három hét az nagyon kevés" – mondta a tréner.

A jól értesült drukkerek a bledi tornáról is faggatták Kangyalékat, akik EBEL-es csapatok ellen játszottak Szlovéniában, és ugyan az első meccsen 9-0-ra kikaptak, a második két derbijük már nagyon szoros volt.

„Az első mérkőzés volt az idei első tétmeccsünk, plusz aznap majdnem 600 kilométert utaztunk – mondta Kangyal. – De a többi meccsen már jól játszottunk."

„Egyelőre én is csak ismerkedem a körülményekkel, nagyon érdekelt a kihívás, ezért igazoltam ide. Sokat dolgozunk, és bízunk benne, hogy minél jobb eredményeket érünk el" – mondta a Vasas cseh idegenlégiósa, Libor Pavlis.

A cseh hokis tolmácsa Sille Tamás, a csapat szlovákiai magyar játékosa volt, aki egyetértett azzal, hogy az idei lesz az utóbbi évek, talán évtizedek legerősebb Mol Ligája/bajnoksága. 

„Ez jót tesz a magyar hokinak – reagált Kangyal –, és úgy érzem, szerepe van benne nekünk is. Amióta megjelentünk, mindenki minket akar legyőzni, főleg a Mol Liga megnyerése óta van így. Mint mondtam, felkavartuk az állóvizet, most mindenki erősít, mindenki még jobb és jobb akar lenni. Mi is így vagyunk ezzel."

Legfrissebb hírek

Női röplabda Extraliga: a címvédő volt a jobb a Vasasok csatájában

Röplabda
2024.10.09. 21:29

NB II-es átigazolásfigyelő: nagy volt a jövés-menés a piaci hajrában a Budapest Honvédnál, újabb légiósok érkeztek Kisvárdára

Labdarúgó NB II
2024.09.07. 10:43

Milánó 2026: Ovecskin reméli, hogy engedik játszani az orosz válogatottat

Téli sportok
2024.08.13. 19:57

Hátrányból nyert rangadót a Vasas, gólgazdag meccsen ikszelt a Honvéd – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2024.07.28. 21:05

NB II: két Vasas-játékos is a Szentlőrincnél pallérozódik tovább

Labdarúgó NB II
2024.07.21. 22:17

Kevesebb légiós, több helyi fiatal – kialakult a DEAC kerete

Jégkorong
2024.07.12. 18:27

NB II: egy érkező és három távozó Angyalföldön

Labdarúgó NB II
2024.07.10. 16:46

Pirruszi győzelem volt a komlói Fradi-siker

Labdarúgó NB I
2024.07.09. 10:35
Ezek is érdekelhetik