Mikael Samuelsson két magánakciója döntött a Detroit javára

Vágólapra másolva!
2008.05.25. 07:59
Az NHL nagydöntőjének első mérkőzésén a Detroit Red Wings hazai pályán 4–0-ra megverte a Pittsburgh Penguins-t a Joe Louis Arénában. A meccs embere Mikael Samuelsson volt. A svéd játékos lőtte a mérkőzés első gólját a második harmadban, majd a harmadik harmad első perceiben is betalált.
Mikael Samuelssonnak (középen 32-esben) kijárt a társak gratulációja
Fotó: Reuters
Mikael Samuelssonnak (középen 32-esben) kijárt a társak gratulációja
Mikael Samuelssonnak (középen 32-esben) kijárt a társak gratulációja
Fotó: Reuters
Mikael Samuelssonnak (középen 32-esben) kijárt a társak gratulációja

Samuelsson első találata 33:01-nél esett. A svéd játékos a félpályánál szerezte meg a pakkot, majd már-már kamikaze akcióba kezdett - happy enddel a végén. Samuelsson elhúzott két védő mellett, balról megkerülte a kaput, és a túloldalon leragadó Marc-Andre Fleury kapus mellett fonákkal a hálóba helyezett (1–0).

A második harmad elején szintén a piros vonalnál jutott Samuelssonhoz a korong, a svéd megkerülős csellel próbálkozott, ez azonban nem sikerült a legjobban. Mégis a bal sarokig üldözte a pittsburghieket, leütközte Hal Gillt, azonban a korngot elveszítette, a vendég védők azonban nem szabadítottak fel, így a visszafelé korcsolyázó Samuelsson ismét lecsapott: fordulásból lőtt a tátongó jobb alsó sarokba (2–0).

A mérkőzést egy emberhátrányos gól döntötte el végleg 2:42-vel a vége előtt: egy buli után Brad Stuart indította a remek ütemben kitörő Dan Clearyt, aki fonákkal gyönyörűen lőtt a kapu jobb oldalába.

A Joe Louis Aréna közönsége már a győzelmet ünnepelte, amikor az utolsó másodpercekben egy másik svéd játékos, Henrik Zetterberg is betalált emberelőnyből, egy kipasszolt támadás befejezéseként (az asszisztot is két svéd jegyezte: Thomas Holmström és Nicklas Lidström).

A Detroit sima győzelemmel jutott vezetéshez a párharcban. A 19 védéssel shutoutot elérő Chris Osgood így értékelt a mérkőzés után: „Olyanok voltak (a pitssburghiek), amilyennek vártuk őket. Egészen szépen játszottak, nemcsak előttem, de remekül jöttek ki a zónából is. A legjobbunkat kellett nyújtani: nagyon, nagyon jól kellett játszani és mindent beleadni az utolsó két harmadban, hogy nyerjünk.”

Sidney Crosby, a Pittsburgh vezére kezdésként leszögezte: „Igen, jó csapat (a Detroit). Keményen játszottak - de a play-off erről szól.” Crosby elmondta azt is miben kell javulniuk: „Jobban kell felhoznunk a pakkot és többet kell használni a lábunkat.”

A következő mérkőzést magyar idő szerint kedden hajnalban rendezik, ismételten Detroitban.


NHL

STANLEY KUPA-DÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
Detroit Red Wings-Pittsburgh Penguins 4–0 (0–0, 1–0, 3–0)
G.: Samuelsson (34., 43.), Cleary (58.), Zetterberg (60.)
Az egyik csapat negyedik győzelméig tartó párharc állása: 1–0 a Detroit javára.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik