Az Osztrák Jégkorong-szövetség döntése értelmében a magyar bajnok és kupagyőztes Alba Volán-FeVita szerepelhet az osztrák élvonalban. A székesfehérvári klub tizedikként (harmadik külföldiként) csatlakozik a hazainál jóval erősebb pontvadászathoz.

A Volán játékosai egy erősebb bajnokságban is próbára tehetik magukat

A Volán játékosai egy erősebb bajnokságban is próbára tehetik magukat
Arról már korábban beszámoltunk, hogy az Erste Bank Liga képviselői kemény feltételekhez kötik az indulás jogát, ez pedig mind anyagilag, mind erkölcsileg súlyos terheket róna az érintett klubokra, különösen a riválisoknál szerényebb költségvetéssel gazdálkodó fehérváriakra.
Úgy tűnik azonban, hogy az elmúlt öt év magyar bajnoka eleget tett a tizenhat pontos(!) feltételrendszernek (aminek nagy része a klub anyagi hátterét vizsgálta), s így a leendő kilenc ligapartner szavazása nyomán a Volán felvételt nyert a Borsodi-Ligánál jóval erősebb bajnokságba.
Christian Feichtinger, az osztrák liga menedzsere elmondta, hogy a Jesenice tavalyi indulása rendkívül pozitívan érintette a bajnokságot, s ezután döntöttek, arról, hogy tovább bővítenék a csapatok számát.
Ugyan a fehérvári egyesület jelentkezése igen későn érkezett, ám a páros számú csapat biztosítása érdekében gyorsított eljárásban döntöttek a klub sorsáról.
"Nagy áldozatokat hozunk az indulással, de úgy gondoljuk, hogy így is megéri, a csapat és a magyar hoki fejlődése érdekében. Minden kemény kritériumnak megfeleltünk, az osztrákok minden körülményt alkalmasnak találtak" - nyilatkozta id. Ocskay Gábor szakosztályvezető az MTI-nek.
Az Alba Volán vezetője, azt is megerősítette, hogy a csapat indul a magyar bajnokságban és kupában is, viszont kihagyja az idén megnyert Interligát.
Az Interliga megnyerése után magabiztosan készülhetnek a megmérettetésre a fehérvári hokisok, ám ha a bajnokság első felében végeznének, az hatalmas bravúrnak számítana.
Legfrissebb hírek

Megvannak a hazai bajnokok, jöhet a világbajnokság
Csupasport
2024.04.15. 14:28
Ezek is érdekelhetik





