Előzetesben a játékos

S. T.S. T.
Vágólapra másolva!
2005.08.17. 00:34
Címkék
Sajnálatos hír sokkolja a hokiberkeket. B. G. válogatott jégkorongozót, aki ősztől az Interligában is rajtoló Újpest sorait erősítette volna, kábítószer-birtoklásért letartóztatták. Híreink szerint a játékosnál múlt héten nagyobb mennyiségű drogot találtak, jelenleg is előzetes letartóztatását tölti Veszprémben."A megdöbbentő hír után ezt az ügyet az UTE-nél rövidre zártuk - nyilatkozta Joós Zoltán, a lila-fehérek szakosztályvezetője. - Amint megtudtuk, mi történt, azonnal írásban felbontottuk az előkészített szerződést, amelyet éppen a napokban írtunk volna alá a játékossal."Hasonlóan járt el a Magyar Jégkorongszövetség is: a játékos az ügy tisztázásáig a válogatottban sem szerepelhet."Tulajdonképpen a szövetség nem hozott döntést, a játékos saját magát zárta ki a válogatottból, hiszen előzetes letartóztatásban nem tud edzeni, és ha a vád beigazolódik, felfüggesztett vagy tényleges börtönbüntetéssel egyetlen klub sem foglalkoztatja majd, s ennélfogva klub nélkül a válogatottban sincs helye - ismertette a szövetség álláspontját Kovács Zoltán főtitkár. - A jelenlegi állás szerint sajnos nagyon úgy tűnik, kivonta magát a válogatottból, vagyis elvesztünk egy válogatott hokist."
Legfrissebb hírek

Férfi kézi klubvilágbajnokság: Veszprém–Barcelona döntő

Kézilabda
12 perce

Alissont hosszabb időre elveszthette a Liverpool, Leonit megműtötték

Angol labdarúgás
13 perce

„Már nem csak a kupákért teniszezem” – a visszatéréséről beszélt Novak Djokovics

Tenisz
33 perce

Egészségi panaszok miatt helikopteres mentést kértek a Magyar Dhaulagiri Expedíció hegymászójának

Egyéb egyéni
38 perce

Paraatlétikai vb: Ekler Luca bronzérmes 200 méteren

Atlétika
49 perce

Péni István a második helyen zárt a szóló versenyszámban az isztambuli Bajnokok Ligájában

Egyéb egyéni
58 perce

Női kézi: Cvijics és Jovovics is ott van a szerbek Eb-selejtezős keretében

Kézilabda
1 órája

Simán nyert a Magdeburg, a dobogó alsó fokán is európai csapat végez a klub-vb-n

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik