Satan százados meg a többiek

- Ünnepnap?
- Minden meccsnap ünnep - vágja rá mosolyogva a jelenleg a Slovan Bratislavát erősítő csatár, aki jubilált, hiszen pénteken századszor kapott szerepet a szlovák válogatottban.
- Azért ez mégiscsak más, nem?
- Miután ilyen sokan hozzák szóba, valóban másként élem meg. Jólesett, hogy a magyar szövetség a torna sajtótájékoztatóján külön köszöntött, de jelzem, a pezsgőt nem bontottam ki, azt majd vasárnap estére tervezzük.
- Ünnepelhetné most akár a kétszázadik válogatottságát is, hiszen olyan régóta szerepel a legjobbak között.
- Valóban, ám az NHL-játékosok többségéhez hasonlóan én is sokszor csak a messzi távolból drukkoltam a fiúknak. Nem volt könnyű, ám idővel túltettem magam rajta, a tengerentúli liga külön világ.
- Mesélne róla?
- Profizmus. Ez az a szó, amely mindent magában foglal: a közönség kiszolgálását, a körülményeket, a színvonalat, no és nem mellékesen a jó fizetést. Egy biztos: amíg az egészségem engedi, és amíg élvezem a játékot, szeretnék ebben a közegben játszani. A bérvita sem tarthat az örökkévalóságig.
- Most éppen ennek köszönhetjük, hogy vendégül láthatunk olyan játékosokat, mint például ön. Szóval ebből a szempontból mi örülünk, hogy szünetel a liga.
- Tény, ellenkező esetben valóban nem lehetnénk itt.
- A hetekkel ezelőtt Székesfehérvárott járt honfitársai, valamint az orosz klasszisok, Dacjuk és a többiek azt hangsúlyozták, nem is bánják, hogy pillanatnyilag szünetel a sorozat, mert így legalább otthon lehetnek egy kicsit. Ön is így vélekedik?
- Igen. Minden rosszban van valami jó, hosszú idő után én is sokat lehetek odahaza. A feleségemmel Pozsonyban vagyunk, a Slovanban játszom, sok időm jut a barátok, ismerősök meglátogatására.
- És a válogatott szereplésre.
- Örülök, hogy itt vagyok, és remélem, a bécsi világbajnokságon is boldog leszek. Jó volna még egyszer átélni, amit akkor éreztem, amikor otthon fogadtak bennünket a világbajnoki cím után. Felejthetetlen emlék.
- Nekünk is az volt, amikor másfél esztendeje legyőztünk az önök válogatottját!
- Hallottam hírét. Igencsak meglepődtem, bevallom, addig nem sokat hallottam a magyar jégkorongról. Azóta tudom, itt is hatalmas fejlődésen ment kersztül a sportág, szlovák edzők is tanították a játékot, kíváncsian várom, milyen meccset játszunk majd. Azt azért nem árt tudni, az akkori csapatunknál jóval erősebb a mostani.

- Tudjuk… De ön tudja-e, hogy tíz esztendeje Miroslav Satan nevével volt tele a sportsajtó?
- Nem.
- Azt írták a lapok, Dunaújvárosba igazol.
- Hova?
- Dunaújvárosba.
- …
- Tehát csak kacsa volt…
- Szóba sem került ilyesmi.
- Kizárhatónak tartja, hogy valaha így legyen?
- Sohasem zárok ki semmit, ám nem hinném, hogy valaha is magyar csapatban játszom majd.
- Ha minden igaz, a Ferencváros két új szerzeménye, Rob Niedermayer és Jason Strudwick szombaton érkezik hazánkba. Hallott róla?
- Igen, de nincs ebben semmi meglepő. Nekik Kanadából jó kalandnak ígérkezik a magyarországi túra, nekem Szlovákiából, innen a közelből már nem számítana igazán egzotikusnak. Noha meg kell jegyeznem, nagyon kedvesnek tűnnek itt az emberek.
- Nagy a felhajtás ön körül, mindenki a nyilatkozatát akarja. Hogy viseli ezt?
- Megszoktam. Próbálok mindenkivel kedves lenni, mindenkinek kielégíteni az igényeit. Az NHL-ben ezt is megtanultam.