Cortina kijelölte csapatát

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2004.08.31. 20:35
Címkék
Még szinte tart a nyár, ám a jégkorongozók nem pihennek. A válogatott ugyanis szeptember 3. és 5. között Eurotour-tornát játszik Székesfehérvárott.
Pénteken "bemelegítő" mérkőzés a horvátok ellen, majd két sokkal keményebb falat, a divízió-1-es világbajnokságról régi jó ismerősök, szombaton Norvégia, vasárnap pedig Dánia következik.
Pat Cortina szövetségi kapitány kijelölte a hét végi tornán részt vevő magyar csapatot. A keretben helyet kapott az Európa felé kacsintgató Szuper Levente (az Eisbären Berlin csapatával már előszerződést is kötött, ám lovaglóizom-sérülése miatt a konkrét szerződéskötés egyelőre elmaradt).
A játékosok az augusztust alapozással, felkészüléssel töltötték klubjaiknál, szerdától pedig napi két jegesedzéssel készülnek a válogatott székesfehérvári edzőtáborában.

A válogatott kerete.
Kapusok: Budai Krisztián, Halmosi Tamás, Szuper Levente. Hátvédek: Horváth András, Kangyal Balázs, Lencsés Tamás, Sille Tamás, Svasznek Bence, Szélig Viktor, Tokaji Viktor, Tőkési Lajos Csatárok: Borbás Gergely, Erdősi Péter, Fodor Szabolcs, Gröschl Tamás, Hoffmann Attila, Kovács Csaba, Ladányi Balázs, Majoross Gergely, Ocskay Gábor, Orsó László, Palkovics Krisztián, Peterdi Imre, Rajz Attila, Sándor Szilárd, Vas János, Vas Márton
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Ferencváros–Paks rangadó, F1-es Szingapúri GP

Minden más foci
6 órája

Vereség a Chelsea-től is, lejtőn a Liverpool; Bombagól után különös 11-es a vidéki rangadón

E-újság
6 órája

Megkéselték Indianapolisban a New York Jets korábbi irányítóját

Amerikai sportok
7 órája

A mi kutyánk kölyke – Malonyai Péter jegyzete

Angol labdarúgás
7 órája

Sportági félistenek – Ballai Attila publicisztikája

Kézilabda
7 órája

Három góllal nyert a Marseille, zsinórban negyedik győzelmét aratta a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
7 órája

Vinícius Júnior duplázott, Kylian Mbappé is betalált, nyert a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
7 órája

Arne Slot: Három helyzetet is kialakítottunk, de Kerkez, Szoboszlai és Isak sem élt vele

Angol labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik