Az Alba Voláné a döntő

Vágólapra másolva!
2004.05.27. 22:34
Címkék
Bizonyára akadtak, akik csak szép álomnak tekintették, ám a Nemzetközi Jégkorongszövetség (IIHF) csütörtöki értesítése óta már realitás: 2005. január 7. és 9. között Székesfehérvár ad otthont a Kontinentális Kupa döntőjének.
"Pályázat útján sikerült elnyernünk a rendezési jogot – újságolta idősebb Ocskay Gábor, az Alba Volán-FeVita szakosztály-igazgatója. – Mindez azt jelenti, hogy csapatunk biztos résztvevője lesz a finálénak, a másik három csapat pedig a már jól ismert többfordulós selejtezősorozat végén harcolja ki a részvételi jogot. Úgy gondolom, hogy Magyarországon klubszinten soha nem látott erősségű tornát rendezhetünk."S hogy mit kell tudni a sorozatról? Elsősorban azt, hogy az IIHF az idén még az eddigieknél is erősebb mezőnyt szeretne, ezért már jó előre kikötötte: a korábbi gyakorlattal ellentétben ezúttal csakis a bajnokcsapatok nevezhetnek. Kivétel csak a kontinens hat szuperbajnokságának – svéd, finn, orosz, német, svájci, cseh – indulója lehet, az ottani bajnokok számára ugyanis valószínűleg "Supersix", azaz "Szuperhat" néven különtornát rendeznek, így ezekből az országokból az ezüstérmes indul a Kontinentális Kupában. Ami pedig az anyagiakat illeti, a négyes döntő pénzdíja 150 ezer svájci frank, amely egyharmad részét állja a házigazda Alba Volán SC, és természetesen a rendezés költségeit – ami csaknem tízmillió forint lesz – is a vendéglátóknak kell előteremteniük.
Legfrissebb hírek

Női vízilabda ob I: a BVSC legyőzte a Dunaújvárost

Vízilabda
2 perce

Kiütés: az Inter vette el az újonc Cremonese veretlenségét a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
9 perce

Könnyedén nyert az Esztergom, megszerezte első győzelmét a Kisvárda

Kézilabda
23 perce

Iskolajátékkal verte meg a Győr a Gloriát a női kézi BL-ben

Kézilabda
37 perce

Cselgáncs: kezdődik a perui junior-világbajnokság

Utánpótlássport
46 perce

NB I: DVSC–ETO FC

Labdarúgó NB I
51 perce

Három góllal nyert a Marseille, zsinórban negyedik győzelmét aratta a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
1 órája

Csak a védelmek jeleskedtek, nem született gól az Újpest felcsúti vendégjátékán

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik