Mestermérleg

Vágólapra másolva!
2004.03.08. 22:25
Címkék
Pat Cortina, az Alba Volán vezetőedzője:
"Jól kezdtünk, az első percekben több lehetőségünk adódott. Küzdelmes volt a mérkőzés, elég volt egy pillanatnyi kihagyás a védelemben, amit Ladányi kihasznált. Az utolsó harmadban már egyértelművé vált fölényünk, és ekkor a helyzeteinkből kettőt sikerült is kihasználni."

Dusan Kapusta, a Dunaújváros vezetőedzője:
"Sikerült jól fekészülnünk, ennek tudhatom be, hogy sokáig teljesen nyílt volt a mérkőzés. A végén egy kicsit figyelmetlenek voltunk, és ekkor a Volán két találatával eldöntötte a találkozó sorsát. Ez azonban csak az első mérkőzés volt, kedden folytatjuk, és remélem, hogy bizonyítunk."
Legfrissebb hírek

Az Opta „szuperszámítógépe” szerint már az Arsenal a Bajnokok Ligája legnagyobb favoritja

Bajnokok Ligája
17 perce

Fritsch Róbert: Ebben van még bőven!     

Birkózás
25 perce

Bakonyi stoplinyomok: indul a hátizsákos játékoskeresés!

Hátsó füves
44 perce

Nuno Mendes volt a Barca elleni BL-meccs hőse – ő volna a világ legjobb balbekkje?

Bajnokok Ligája
44 perce

Stollárék legyőzték Babosékat, elődöntősök Pekingben

Tenisz
1 órája

Marozsán Fábián: Jó érzés, hogy legyőztem egy legendát

Tenisz
1 órája

Magyarok a legnagyobbak között – vívó halhatatlanok csarnoka

Képes Sport
1 órája

Gyurkits Gergőt nem teszi görcsössé, hogy gólt kell szereznie

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik