Peczár Csaba Eb-szereplése még nem dőlt el

Vágólapra másolva!
2010.01.11. 00:06
null
Peczár Csaba kerettagsága még nem dőlt el (Fotó: M. Németh Péter-NS-archív)
Címkék
Peczár Csaba, az ETO huszonnégy esztendős játékosa csupán két és fél évvel korábban kezdte a sportágat, így nem könnyű teljesítenie Gyurcsányi Zsolt, Lódi Tamás és Madarász János mellett.

„Magasabb szinten futsaloznak mint én, előfordul, hogy nem értjük meg egymást a pályán – mondta Peczár Csaba. – Az első sor tagjai már bizonyítottak, most én is erre készülök."

Klubcsapata mellett Peczár Csaba a válogatottban is megmutatná tehetségét, s bár március óta állandó kerettag, garancia egyelőre nincs rá, hogy a fiatal játékos pályára is lép az Eb-n.

„Felesleges misztifikálni, hogy az azeriek kilenc honosított brazillal érkeznek. Fontos, hogy a saját játékunkra figyeljünk, mert ha egy nagyobb különbségű vereséggel rajtolunk, akkor hatalmas teherrel lépünk pályára a csehek ellen."

Legfrissebb hírek

Fél év után távozik a Nyíregyháza légiósa

Labdarúgó NB I
1 perce

Fehérvári változások: több kulcsjátékos távozik, de már vannak érkezők is

Labdarúgó NB II
6 perce

Megvan a Topolya új vezetőedzője, hamarosan be is jelentik

Minden más foci
15 perce

Csillagászati összegért cserél tulajdonost a Los Angeles Lakers

Amerikai sportok
58 perce

Arany-kupa: Mexikó és Costa Rica is bejutott a negyeddöntőbe

Minden más foci
1 órája

Lukács Dániel szerint a legerősebb csapatot kapta a Puskás Akadémia a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
1 órája

Kolo Muani és Conceicao duplázott, a Juventus kiütéses győzelemmel kezdte a klub-vb-t

Klub-vb
1 órája

Csütörtöki sportműsor: pályán a PSG a klub-vb-n; Marozsán Fábián a hallei tenisztornán szerepel

Minden más foci
9 órája
Ezek is érdekelhetik