Kozma: Végre megnyugodott a csapat

Vágólapra másolva!
2010.01.23. 13:07
null
A magyar csapat csak a győzelemmel lenne elégedett (fotó: Szabó Miklós)
Címkék
Nincs annál jobb hangulatjavító, mint hogy az azeri „szambaválogatott" parkettba döngölte a magyar csapat másik csoportellenfelét, Csehországot a futsal Európa-bajnokságon. A keddi nyitányon bátortalanul „kispályázó" mieink a saját szemükkel láthatták, hogy szombati riválisuk sem találta az öregurasan kocogó, ám gyors, egyérintős passzokkal előretörő „brazeriek" játékának ellenszerét – úgyhogy a csehek ellen nem remeghetnek a lábak!

 

„Úgy vettem észre, hogy a srácok megnyugodtak végre – sóhajtott Kozma Mihály szövetségi edző. – Belátom, a nagy felhajtás összezavarta és megijesztette a játékosaimat, elhitték, hogy az azeri válogatott félelmetes, az első percben kapott gól pedig ezt tűnt alátámasztani. Ám csütörtökön mindannyian meggyőződhettek arról, hogy a csehek semmivel sem gyorsabbak keddi riválisuknál, és technikai tudásuk is elmaradt azokétól."

Nagy Sándor sportpszichológus óv a túlzott magabiztosságtól:

„Nem szabad túlzottan megnyugodni sem. Ahogy az ellenfél túlértékelése, úgy a rivális alábecsülése is káros lehet. A torna előtt beszélgettem a játékosokkal, elmondva, hogyan kezeljék a stresszt. Az első meccsen még idejében megtapasztalhatták, hogy félve, az erőt tartalékolva nem lehet futballozni."

Gyurcsányi Zsolt, a válogatott rutinos tagja optimista:

„Rendkívül csalódott lennék, ha nem nyernénk szombaton. Az azeriek ellen voltak helyzeteink, csakhogy azokat sajnos ki is hagytuk – ekkora hibát Csehország ellen már nem követhetünk el."

A mérkőzés 20.30-kor kezdődik.

Legfrissebb hírek

Női kosárlabda NB I: amerikai center érkezését jelentette be a DVTK – hivatalos

Kosárlabda
16 perce

A Csíkszereda megegyezett Ferenczi János szerződtetéséről – NS-infó

Minden más foci
25 perce

Szlovén gólkirállyal erősítette meg keretét az Újpest – hivatalos

Labdarúgó NB I
36 perce

Kiesett Marozsán a hallei tenisztornán

Tenisz
45 perce

MTK: a Honvédtól érkezett 19 éves támadó, hamarosan újabb játékost is bejelenthet a klub – NS-infó

Labdarúgó NB I
52 perce

NS-jótékonyság: Sallai Roland egymillió forinttal segíti a leukémiás gyermekeket

Minden más foci
52 perce

Mbappét kórházba szállították, itt a Real Madrid közleménye!

Klub-vb
1 órája

NB I: cseh csapat ellen kezdi a felkészülést az ETO

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik