Futsal Eb: Nem tudjuk felvenni a versenyt a profikkal - Lódi Tamás

Vágólapra másolva!
2010.01.23. 23:16
Címkék
A magyar futsalválogatott hiába vezetett négy góllal az Európa-bajnokság csoportkörének utolsó fordulójában a csehek ellen, a negyeddöntőbe jutásról döntő budapesti ütközetet ellenfelünk nyerte meg 6-5-re. A nagyon csalódott Lódi Tamás sajnálja, hogy nem tudtak válaszolni az őket ért negatív kritikákra.

„A negatív kritikákra, amelyeket az első meccs után kaptunk, nagyon szerettünk volna válaszolni, de sajnos nem sikerült. Nagyon csalódottak vagyunk, hiába készültünk az öt a négy elleni szituációkra, ez nem ment jól. Mentálisan nagyon elfáradtunk" – kereste a szavakat a mérkőzés után a könnyeivel küszködő Lódi Tamás.

„Nagy élmény volt, hogy a vereség ellenére is megtapsoltak minket. Az az igazság, hogy mi amatőrök, maximum félprofik vagyunk, így nem tudjuk felvenni a versenyt a profikkal" – mondta a Nemzeti Sport Online-nak a találkozón két gólt szerző világválogatott játékos.

Legfrissebb hírek

Népsport: sorozatvetők kék-fehérben

Népsport
9 perce

Máris új csapatot talált a Diósgyőrtől távozó Dambrauskas – sajtóhír

Minden más foci
10 perce

Gyökerest feljánlották a Real Madridnak, visszavonul a Schalke rutinos csatára – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
34 perce

Fél év után távozik a Nyíregyháza légiósa

Labdarúgó NB I
39 perce

Fehérvári változások: több kulcsjátékos távozik, de már vannak érkezők is

Labdarúgó NB II
45 perce

Megvan a Topolya új vezetőedzője, hamarosan be is jelentik

Minden más foci
54 perce

Csillagászati összegért cserél tulajdonost a Los Angeles Lakers

Amerikai sportok
1 órája

Arany-kupa: Mexikó és Costa Rica is bejutott a negyeddöntőbe

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik