Modern kori „internátusok”

Írta: bary

Pár évvel ezelőtt az MTK kitaposott egy utat, ha úgy tetszik, akkor úttörőszerepet vállalt abban, hogygombamód elszaporodtak az országban a labdarúgó akadémiák. Az MTK lett az etalon. Mindenkimásolta, mint az érettségi tételeket a végzős diákok. Attól a „nemes” céltól (álságos céltól) vezérelveműködnek akadémiák ma már az ország összes szegletében, hogy az élvonalbeli klubok kitermeljékmaguknak azokat a játékosokat, akik majd az első csapatukat erősítik, miután az érési folyamatbefejeződött. A másik nem mellékes ok az volt, hogy az itt nevelkedett játékosok előállítása olcsóbb,mint a középszerű külföldi játékosok megvásárlása. Ez az okoskodás is dugába dőlt, mégpedig
azért, mert egyszerű matematikai számítással bebizonyosodott, hogy az olcsóbb a drágább. Na megpersze, a piacra dolgozni.

Az újkori emberkereskedelem legális módja az akadémiák mögé bújtatottjátékos piac működtetése. Kíváncsi ember lévén, szeretném tudni, hogy kiknek és miért éri meg
az, hogy egy eleve veszteséges vállalkozásba pénzt pumpáljanak. Külföldön nem versenyképeseka magyar talentumok. Itthon meg az MTK (Illés) vállalja azt a nem kis kockázatot, hogy a külföldönnem piacképes játékosait betegye, sokszor még a labdarúgó felnőtté válása előtt az egybe (a PuskásAkadémia elleni bajnoki mérkőzésen négy saját nevelésű játékos játszott az MTK-ban). Lehet, hogymár az sem igaz, amit az előző mondatomban állítottam? Az MTK (Sándor Károly Akadémia) a többmint tízéves fennállása óta két játékost (Németh, Gulácsi) tudott nemzetközi szinten is jegyezve az
Európában méltán híres „boszorkánykonyhájában” kotyvasztani.
„Mi ez, ha nem siker!”
Ma már a klubvezetők is tudnak számolni, ugyanis meg kell nézni a csapatok összeállítást és mindenvilágossá válik. Az akadémiák elszaporodásával egyenes arányban megnövekedett a külföldijátékosok száma a magyar csapatokban.
Ez azért ciki! Nem?
Akkor ma kiknek profitálnak az akadémiák?
De hogyan is kezdődött a világban az akadémiai rendszer?
Honnan indult el?
Milyen indíttatásból zárták (zárják be) ma is a labdarúgó palántákat egy intézmény falai közé, még haszuper körülményeket biztosítanak is a számukra?
Miért ragadják ki a szülői fészekből a még minden szempontból sérülékeny gyerekeket?
Bizonyára nagyon fontos okok kellenek ahhoz, hogy ezeket a kérdéseket megválaszoljuk, valamintahhoz, hogy a „luxusbörtönök” (Ukrajnában így nevezik ezeket az intézményeket) létjogosultságát észérvekkel alátámasszuk.
A magyar labdarúgó akadémiák őskorában gazdasági szempontból kétféle akadémia volt a jellemző:
- az önkormányzat által finanszírozott,
- magántőkéből létrehozott.
Ma már a TAO - pénzek (f)osztogatásával, minden labdarúgó akadémia államilag finanszírozottakadémiává lépett elő. Szerintem ez egyedülálló a világban. Az eredetileg 150 ezer forintbólalapított Puskás Akadémia mára milliárdos nagyságrendű állami támogatása ellenére sem képeskiöregedett, volt válogatott labdarúgónkon túl komoly tehetséget felmutatni. A TAO - pénzek általtámogatott öt látványsportág közül a labdarúgás esetében a megépült és még épülő stadionok lassanlátványban maguk mögé utasítják a játék színvonalát, minőségét.
De forgassuk vissza az idő kerekét. Nézzük meg azt, hogy minek köszönhetjük az akadémiai rendszerszületését. Csak mellékesen jegyzem meg, hogy Nyugat-Európában már ebből a rendszerbőlkezdenek kihátrálni, mert rájöttek, hogy ez a rendszer családidegen.
Kell a gyerek, kell a tehetség?
Vigyék a családot is. Adjanak munkát, lakást a szülőknek is.
A külföldi akadémiák azokban az országokban szaporodtak el elsősorban, amelyekben a
szegénységből, az embertelen körülményekből ki akarták emelni a tehetséges gyerekeket, ésakiket fiatal koruk miatt még nem tudtak a sztárklubok leigazolni, nem tudták átirányítani azanyaegyesületekhez. Így hát létrehozták azokat a bentlakásos intézményeket, amelyekben aztánorvosi felügyelet mellet, az étkezésüket, pihenésüket, tanulásukat kontrollálva magas szintűszakmai munka mellett az otthoninál lényegesen jobb körülményeket teremtve a kiválasztottaknak(elsősorban afrikai országokra gondolok). A volt gyarmati országok ma is ontják a tehetségeket,így aztán nem vállaltak nagy kockázatot az ilyen típusú befektetésekkel az anyaország csapatai.
Egy-egy Nyugat európai klub ma már az Északi-sarktól az Zöldfoki szigetekig működtet labdarúgóakadémiákat. Gondolom nem állami pénzből.
Nálunk is van története, történelme az akadémiai rendszernek, csak másként nevezték, de az elvekugyanazok voltak, mint manapság, a pénz viszont a töredéke volt a mostaninak.
Hazánkban még a nyolcvanas években, kimondottan szakmai elgondolástól, indíttatástól vezérelveegy-egy lelkes szakember kezdeményezésére, iskolájának támogatásával, közreműködésévelfocisulik, focikollégiumok alakultak. Ebben az időben 14 éves korig nem volt egy olyan országosversenyrendszer, amelyben a megye határain túl is megmutathatták volna az iskolájukban folyószakmai munkát, ami sok esetben a településen működő labdarúgó egyesületekhez szorosankötődött. Így a diákolimpia volt az a versenyrendszer, ami országos elismertséget hozott adottesetben egy iskolának, ezzel együtt a labdarúgó egyesületnek is. Akkor a legismertebb a pacsai(az ország első labdarúgó bentlakásos intézménye) focikollégium volt, majd hasonló elvek szerint
működve sokan követték ezt a rendszert országszerte. Két ellentétes példát kiragadva a sok közül,nézzük meg ezen intézmények szerepét az akkori futballkultúrában. A nyíregyházi focisuli és akunhegyesi focikollégium felismerték az ebben a rendszerben rejlő lehetőségeket, és hamar beálltakaz ilyen típusú intézmények sorába. A gyerekek egy iskolába történő beiskolázása a szakmai munkajelentette számukra azt az előnyt, amivel más iskolák nem tudtak versenyezni. A nyíregyházi focisulia tehetségek felkutatásában és a majdani beiskolázásukban még tiszteletben tartotta a megyehatárokat, de a kunhegyesi focikollégium már továbbment és a megye határokat felrúgva válogatotta tehetségek között. A nyolcadik osztály befejezése után aztán a település egyesületében tovább
folyt a játékosok képzése, ahol viszont megfelelő szintű felvevő csapat nem volt (Kunhegyes), hátkiárusították őket. Sorban álltak az NBI-es csapatok a gyerekekért, vitték őket, mint a cukrot. Amitez a rendszer adott a labdarúgásnak az a szakmai lehetőségeken túl az volt, hogy még ideje korána vidéki tehetséges gyerekek bekerültek egy képzési rendszerbe, így megadatott számukra annak alehetősége, hogy komoly szakmai munka mellett szervezett napi program és életritmus kialakításával
fejlődhessenek. Ezt ismerték fel az akkori lelkes edzők, testnevelők és megteremtették az akadémiairendszer „dinoszauruszát”. Ennek köszönhetően nem kallódtak el a vidéki tehetségek.
A szakmai oldalról nézve nézzük mi a helyzet manapság.
Három kategóriába sorolható az akadémiai rendszerbe tartozó egyesületek. Az akadémiai
tápláléklánc alján vannak a harmadik kategóriájú lelkes kicsik, akiknek a legfontosabb a túlélés,természetes számukra a bedolgozás, nagyon büszkék arra, amikor feladhatnak a nagyoknakegy-két játékost. Ez az ő szemükben a munkájuknak az elismerése. Ezek között nem ritka az,hogy együttműködési szerződést kötnek a nagyokkal, akiknek opciós joguk van a játékosokkiválasztásában. Róluk talán elég ennyi.
A jól csengő név és az NB-I-es múlt alapján az akadémiákat a tovább sorolhatjuk a következő kétkategóriába. Ha úgy tetszik, az erősorrend szerint vannak a gyengébbek, akik termelnek, nevelnek, ésvannak az erősek, amelyek válogatnak, elszívnak és felhasználják a stratégiai céljainak megfelelőena fiatalokat. Ez a cél, merőben más lehet a különböző akadémiák esetében. A gyengébbeknek jut aza hálátlan szerep, hogy ebben a hierarchiai rendszerben kiszolgálják a nagyokat, de ez nem mindigönszántukból történik. Lehet, hogy nem lesz népszerű, amit írok, de vállalom a kritikát ezért, merthiszem és tudom, hogy mindez így megy nálunk.
Nézzük a tényeket.
A tápláléklánc második szintjét elfoglaló termelők azokról a területekről válogathatnak ahová mégnem tették rá a csápjaikat a nagyok. Vannak megyék, amelyekben akár 30-40 labdáért képesekelárulni a megye reprezentáns csapatát, na meg az is lehet, hogy csepegtetnek az összekötő szakinakegy kis zsetont, amiért boldogan vállalja a „megtisztelő” feladatot, az az a bedolgozást. Végül isegy nagynevű akadémiával kapcsolatba lenni az rang, az valami. A rablógazdálkodás nem ismerhatárokat, áthidal, minden megyét, bekúszik mindenhová.
A második kategóriájú akadémiák 14-16 éves korukig az amatőr szerződés aláírásával képesekmegtartani a tehetségeket, de csak addig. Ez az a kor, amikor már a játékosok majdnem kiforrottszemélyiségek, és a nagyok kivetik a hálójukat a tehetségekre, akik meg nem akadnak fenn a hálón,azok bízhatnak a már országos méreteket öltött „Most mutasd meg!” játékban. Amelyik szülőneknincs türelme kivárni, hogy gyerekét kiszúrja valamelyik nagy akadémia, akkor csomagol és körbejárjavele az országot. Árulja csemetéjét, mint apa az eladósorba érett lányát, nehogy kifusson az időből.
Hiába a nevelőegyesületnél eltöltött sok-sok év, az amatőr szerződés lejárta után szabad a vásár azanyaegyesület meg csak vakarhatja a tenyere helyett a fejét, mert az a sok energia, és munka, amit agyerekbe fektetett, mehet a levesbe. Hogyha az akadémiai rendszer utánpótlásműhelyre épül, akkor6-8 év nevelési költséggel rövidítik meg így ezeket az utánpótlásklubokat.
Még a jó nevű futballklub sem vonzó a szülők számára, minimum jól csengő akadémia kell aboldoguláshoz. Világ láss csodát, annyi az akadémia nálunk, mint Húsvétkor a záhonyi határnál akamion. Az akadémiákat megelőző rendszerben büszkeség volt NB-I-es klubban futballozni, maszülői koncepció. A nagyok stratégiája az, hogy összegyűjtik a korosztályok legjobbjait, használják,amíg jobbat nem találnak, majd a rostán kihullva sorsukra engedik őket. Az innen kiebrudaltak nemmennek vissza az anyaegyesülethez, mert az ciki, és a szégyen máshová navigálja a megszégyenültet.
Miért vagyunk, elájulva attól, hogyha a nagyszámok törvénye alapján mégis beépül egy-egy fiatal azakadémiákból a felnőtt csapatba? Lehet, hogy már feledésbe merült az a tény, hogy a Debrecenbenöt-hat sajátnevelésű játékost (Sándor Tamásék korosztálya) épített be Garamvölgyi Lajos az NB-II-es csapatába, amelyik aztán felkerült az élvonalba. Vagy, Nyíregyházán az Eszenyi-ék korosztályábólszinte mindenki NB-I-es játékos lett. Ugye tetszenek még erre emlékezni? Akkortájt még akadémiacsak egy volt a „Tudományos”. Hol tudnak most ilyet felmutatni a milliárdos TAO - támogatással
megtámogatva? Az akadémiai rendszerrel kapcsolatban a véleményeket összegezve elmondható,hogy nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Bármennyire is népszerű ez a rendszer, semmivelsem tud több minőségi labdarúgót adni az élvonalnak, mint az ezt megelőző adott.
Az az érzésem, hogy egyfajta túlzott misztikum lengi körül az akadémiákat, a szülők úgy hiszik,hogyha bekerül oda, a gyerekük, ott varázslatos dolgok történnek vele, egy kis hókuszpókusz és márkész is az élvonalbeli futballista. Ez nem így van!
Akik ma eljutnak az NB-I-ig azok nemcsak az akadémiai rendszernek köszönhetik mindazt, hanema tehetségüknek és a hozzáállásuknak. A tehetség rendszer független, olyan, mint a víz, utat törmagának bárhol és bármilyen keménységű is az a talaj, amin át kell hatolnia.
Most akkor újra felteszem a kérdést:
Kinek és miért éri meg akadémiákat üzemeltetni, középszintű játékosok tömeges nevelésével kikjárnak jól?
Hogy válaszoljak is a feltett kérdésre, azok mindenképpen, akik a zsíros kondér közelébensertepertélnek, valamint azok az edzők, akik százezres nagyságrendű fizetés ellenében alkotnakközépszerűt, na és persze a TAO - fejőstehén emlőiből folyó nedű, magát a rendszert tartja életben.
Nem mellékesen a kis megyei csapatok mindenképpen jól járnak. Akik oda kerülnek, viszont be iscsukhatják maguk mögött a kaput.
Egy vitathatatlan érv mellettük szól, mégpedig az, hogy a szakmai munka feltételei (tárgyi, személyi,anyagi) a legjobbak ma Magyarországon, a nívós akadémiákon, és ez nem kevés.
A labdarúgó akadémiák óriási árkot ásnak önmaguk és a kis-és közép kategóriájú csapatok közé,és még mélyítenek azzal is, hogy felcsipegetik a kiscsapatokból még azt az egy-két az átlagosnáljobb képességű játékost is, akikben még látnak fantáziát. Előbb-utóbb ez a kis csapatok haláláhozvezet, mert értelmetlenné válik az akadémiákkal felvenni a versenyt. Ma egy NB-II-es utánpótlásbajnokságban bajnoki mérkőzésen az akadémiai csapat javára nem ritka a 29:0-s eredmény sem.
Kinek jó ez?
Miközben milliárdokat dobnak a labdarúgás feneketlen kútjába, addig a testnevelés órákon téliidőszakban öt hónapon keresztül, sokszor 70 tanuló van összezárva egy kis tornateremben a rossztárgyi feltételek miatt. Amíg egyre másra szaporodnak a milliárdokat felemésztő stadionok (perszeezekre is szükség van), addig, viccesen úgy szoktam fogalmazni, hogy egy tornateremben az egynégyzetméterre jutó tanulók száma a legmagasabb Európában. Végre valamiben a legjobbakvagyunk!
Ugye, ismerős az a biológiai kísérlet, amikor sok egeret zárnak össze egy kis helyre, rövidesenagresszívvé válnak, majd össze-vissza harapdálják egymást.
Ezt akarjuk?
Jó úton járunk e felé!
Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!