Mesterséges kómában, avagy a magyar labdarúgás kor (kór) képe

Írta: baryÍrta: bary

Sokan és sokszor megírták már, hogy miért beteg a magyar futball.

Sokan sokféle érv, sokféle szempont szerint világítottak rá a betegség tüneteire. Ezek között szerepelt

- a gazdasági helyzetünkből adódó lemaradásunk,

- a létesítmények rossz állapota,

- a környezeti és egyéb hatások a játékosokra,

- az utánpótlás nevelés színvonala és még sorolhatnám.

Azonban mindezeknek a feltételrendszereknek a javításával sem sikerült az okokat megszüntetni, mivel azok mélyebben gyökereznek, mint gondolnánk, és ez nem más, mint az a szakmai deficit, amit már nagyon régen görgetünk magunk előtt.

Gyártjuk a licences edzőket, mintha az edzők számát tekintve Európa bajnokságot szeretnénk nyerni. Ennek ellenére a magyar labdarúgás piramisa alján elhelyezkedő csapatoknál elsősorban az utánpótlás csapatokra gondolok (kivéve Akadémiák), nincs minőségi szakmai munka, katasztrofális e tekintetben a helyzet. Ennek ellenére az edzők önbizalma nagy, töretlenül hisznek abban a hiányos tudásban, amit az edzőképzésünk nyújt a számukra.

Megjegyzés Ferenczi Attila részéről:

Az edzőképzésen külön kell választani a TF és társintézményeinek testnevelő-labdarúgó edzőképzését, a Mezey-féle és korábbi képzésvezetők (Bicskei, Prukner) által megvalósított edzőképzést és a jelenlegi, Szalai László nevével fémjelzett edzőképzést. Ti. az egyes időszakok között nincs kontinuitás, ami viszont kihat a napi munkára.

Sokszor még azt sem tudják, hogy mit nem tudnak a szakmából. Papír van, munka nincs. A piramis csúcsán elhelyezkedő edzők, akik az élvonalban dolgoznak, enyhén szólva sem a szakma mesterei. A játék színvonalán, a játékosok elképzelésén, megoldásain keresztül világosan látszik, hogy az élvonalbeli edzőink nagyon kevés befolyással bírnak a játék minőségére a stílus elsajátítására. Ahogyan a labdarúgóink esetében nincsenek, az edzők között sincsenek manapság példaképek.

- - - Kikre tudnak ma felnézni a fiatal edzők?

- - - Kik azok az edzők, akiktől tanulni lehet?

- - - Kik azok, akik irányt mutatnak a szakmában?

A kérdésekre a válasz: ilyenek NINCSENEK

A szakmai deficitet még a külföldi edzők alkalmazásával sem tudtuk ledolgozni, behozni. Rövid időre új impulzusokat jelentettek ugyan, azonban hosszú távon ők sem tudtak a magyar labdarúgás színvonalán változtatni. Jelenleg az élvonalban működő külföldi klubedzőktől sem várhatunk forradalmi változást, és valószínűsíthető, hogy hasonlóképpen járnak, mint elődeik, akiket felfalt a magyar futballközeg. A külföldi szövetségi kapitányok sem alkottak maradandót, nem hagytak maguk után olyan tudást, amit beépíthettünk volna a labdarúgásunkba.

Úgy gondolom, hogy már régen nem betegségről van szó, hanem egyenesen kómában van a labdarúgásunk.

Mesterséges kómában.

Hogy kik tartják kómában?

A sorrend most nem számít, ugyanis a labdarúgásban dolgozó vezetők, edzők, játékosok egyaránt felelősek azért, hogy az ébredés halvány jelei sem mutatkoznak már évek óta.

Szakmai és vezetői válság van.

Miért mondom ezt a súlyos kritikát?

Egyszerűen azért, mert úgy gondolom, hogy a labdarúgásunk egy jottányit sem fejlődött. Nem, vagy mindig elkésve követjük a futballvilág trendjét, azt az aktuális irányt, amit a mindenkori modern futballfelfogás diktál. Valamint, mindaz, ami a pályán történik, szakmai okokra vezethető vissza. Ez olyan tudásdeficitet, olyan űrt jelent, amit még az edzőképzésünk sem tudott betömködni, amit egyszerűen képtelenek vagyunk átlépni. Nem hogy sztáredzőink nincsenek, de még az európai elit bajnokságok közelébe sem kerülnek a licences edzőink.

Szakmai szemmel nézve a labdarúgásunkat, pozitív elemeket, markáns jegyeket nagyítón keresztül sem könnyű találni.

Mit látunk most a mérkőzéseken?

Rohanást, brusztolást, tanácstalanságot, kapkodást, labdagyömöszölést, ÖSZTÖN futballt. A labda öt másodpercen belül a legrosszabb esetben is háromszor cserél „gazdát”, stb. Mindezt úgy szokták definiálni, hogy a „küzdelem dominált a mérkőzésen, hajtottak a fiúk, oda tették magukat, taktikusan játszottunk” stb.

Minőségi futballról a legjobb jóindulattal sem beszélhetünk.

Nézzünk végre szembe a tényekkel, minden mismásolást és önámítást mellőzve ki kell mondani, hogy amit hétről hétre a bajnokságban mutatnak a csapatok, azok nemcsak a technikai hiányosságokban keresendők, hanem az edzők elképzelését, a játékosok felfogását, gondolkodásmódját tükrözik. Mindezeket a nézők a játék minőségében „élvezhetik” a mérkőzéseken. A magyar pályákon játékmegoldásokból hiányzik a magas szintű technikai megoldásokra épülő összműködés, az elképzelés, a tudatosság. Továbbá hiányzik az intelligencia, a „futball intelligens” (kreatív) megoldások, valamint azok a sztereotípiák (sémák, sablonok), amelyeket tanultak (?) a képzés során, és az adott játékhelyzetekben alkalmazni is tudják.

A sémák (sablonok) sok mindenre választ adnak, többek között arra is, hogy, mit tanítottak az edzők, és mit tanultak edzéseken a játékosok. Mivel a legritkább esetben találkozom sémákkal, ezért arra kell, hogy gondoljak, hogy vagy nem tanítanak ilyeneket, vagy a játékosok nem képesek a mérkőzéseken ezeket a játékhelyzetekben megvalósítani, visszaadni. Egyszer jó lenne már azt hallani, hogy nagyon sablonos a futballunk, amit úgy is felfoghatunk, hogy valamiben végre előreléptünk.

Először is nézzük meg, hogy mit jelent az, hogy séma.

Az ember tudatában (fejében) őrzött kép.

dr. Lénárt Ágota:

„ha nagyon sokszor elképzelünk egy helyzetet, az agyban már olyan, „ismerősségi hatás” jön létre, amely már nyugtatólag hat. Tökéletesen ide illik egy indiai mondás: a tigrist a vadászat előtti este kell elejteni. Másnap a vadászat tiszta formalitás…”

Milyen sémákra, sablonokra gondolok?

Játékszervezési elvek által szabályozott játékhelyzet- megoldásokra.

Valamint, azokra a tudatos összműködésekre gondolok, amelyeket a labdakihozatal, támadásépítés, emberelőnyös játékhelyzetek kialakítása során, labdabirtoklásban alkalmazhatnak a csapatok.

Az európai elit bajnokságokat és az élcsapatokat nézve például, a szélső sávban szinte ugyanarra a sémára épülve (kombináció) bontják meg a védelmi vonalat.

Nálunk utoljára Verebes József csapatai alkalmazták szélen a mögékerülést, amit átvett annak idején az egész ország az NB I-től a megye háromig.

Ez egy olyan séma volt, amivel 2:1 es emberelőnyös helyzetet lehetett kialakítani a szélső védő mellett (szélső és belső középpályás összjátéka). Ma már a legritkább esetben alkalmazzák.

Egy kis túlzással azt mondhatom, hogy az egyik kezemen meg tudom számolni azokat a játékosokat, akik a gyorsaságuk és cselező készségük révén képesek az egy-egy elleni szituációkat nagy százalékban jól megoldani. Ennek ellenére a fél NB I a párharcokat keresi, olyan szituációkba kényszerítve önmagukat, amelyekben legfeljebb csak kényszermegoldások születhetnek.

Nem is lehet igazából tudni, hogy a realitásérzékükkel van-e baj vagy az önbizalmukkal. Nyílván az edzőknek könnyebb azt az utasítást adni, hogy oldják meg egyedül, mint begyakoroltatni egy-két kombinációt (sémát). A játékosok nem képesek jól felmérni azt, hogy egy adott játékhelyzetben mi a jó megoldás vagy sok esetben nem tudják, vagy nem is akarják meghozni a helyes döntést azokban a játékhelyzetben, amelyekben az összjáték jobb megoldásnak bizonyulna.

Vannak dolgok, amiket meg kell tanulni, be kell biflázni!

Egyértelműen nem állítom, csak feltételezem, látva a labdarúgásunk színvonalát, hogy a játékosok nem sokat foglalkoznak a labdarúgás elméletével.

Miért nem fér bele például a heti programba az, hogy 6-7 edzés mellett beüljenek az iskolapadba és olyan ismeretekre tegyenek szert, amik a futballtudásukat bővítik, és hogy a SZAKMÁJUKAT magasabb szinten tudják művelni?

Számos olyan szakmai ismeret van, amit nem a pályán kell elsajátítaniuk. A különböző futballkultúrák, stílusok megismerése, a játékszervezési elvek a játékrendszerek ismerete, a különböző rendszerjátékok, valamint az alapfogalmak tisztázása mind-mind a labdarúgó szakma elsajátítását kell, hogy szolgálja.

Oktatni kell a labdarúgás elméletét!

Nem edzőket kell belőlük képezni, hanem a szakmájukat magas szinten ismerő és végző labdarúgókat. Később aztán lehetnek edzők, és nemcsak azért, mert máshoz nem értenek.

A gyakorlati tudás az elméleti tudás elsajátításának a feltétele.

Futballfilozófia nélkül ma már elképzelhetetlen a labdarúgás. Labdarúgó filozófia nélkül pedig Futballkultúra sem létezhet.

Az edzők filozófiájára időnként a játékkoncepcióból lehet következtetni, de ez még messze áll a karakteres futballtól.

A tradicionális magyar labdarúgás hordoz magában olyan filozófiai gondolatokat, rendelkezik olyan szellemi tőkével, amelyek segítségével megteremthetjük a modern magyar labdarúgásunk alapjait.

Még egyszer szeretném hangsúlyozni, hogy szellemi tőkéről van szó, mégpedig arról a tudásról, amivel a tradícióedzők képesek voltak futballkultúrát létrehozni.

Évek óta abban a hitben élnek a klubvezetők, hogy, a másod - és harmadosztályú külföldi játékosokkal-nem beszélve a különféle nációjú edzők infúziójáról (inváziójáról)- gyors sikereket érhetnek el, és megtérülhet a befektetésük. Nem hogy a külföldi játékosok nem segítettek, de még az a friss vér sem, amit az Akadémiák pumpálnak a rendszerbe kb. tíz éve. Az akadémiai rendszer előtti időszakban sem kallódtak el a fiatal tehetséges játékosok, még ha annyi pénz nem is volt a rendszerben, mint manapság. A minőségi munka, minőségi játékosok nevelése akkor sem volt, és most sem elsősorban pénzkérdés. Egyelőre nagyon vérszegénynek tűnik ez a rendszer is, ami nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, mégpedig azt az elképzelést, hogy olcsóbb élvonalbeli futballistákat nevelni, mint megvásárolni a külföldi játékosokat. Ma egy akadémiai labdarúgónak, aki nem csak epizódszerepet kap az élvonalban, az „előállítási” költsége akár több százmillió forint is lehet.

Mi az olcsó? Nevelni vagy vásárolni?

A klubvezetők tudják azt, hogy az idő pénz, és nem éri meg nekik kivárni, hogy a magyar talentum beérjen.

Ez a „22-es csapdája”, ugyanis a drága, bizonytalan helyett még mindig a másod vagy harmadosztályú külföldi kész, „olcsóbb”játékos mellett teszik le a voksot.

A futballkultúra újjáteremtése tehát a vezetők, edzők, játékosok felelőssége, és az ő kezükben van a megoldás kulcsa.

Ha továbbra is ezt az utat járjuk, amit most járunk, akkor még nagyon sokáig élvezhetjük „a mélységi mámort”.

Minőségi futballt kell már végre létrehozni!

Hogyan?

A minőségi futball az edzők tudásának és a játékosok képességének egyfajta közös alkotása, szellemi terméke.

Ha ez a termék eredményben és látványban eladható, akkor a közönség vevő rá, és kimegy a stadionokba, és megkapja a pénzéért azt, amit szeretne. De nézzük meg, hogy ma kik mennek ki a pályákra?

A fanatikusok és a nyugdíjasok.

Miért?

A fanatikus szurkolókat már rég nem a foci érdekli (nem akarják észrevenni, hogy már leszoktatták őket a minőségi futballról), ugyanis számukra a stadion egy közösségi találkozó hely, ahol egyrészt jó balhék vannak (na, jó, azért szurkolnak is), másrészt, ezek a fiatalok más alternatíva híján valakikhez tartozni szeretnének.

A nyugdíjasok meg egyszerűen ráérnek, és ha még belépőt sem kell fizetniük, akkor még jól is járnak.

A semmiért, a semmi jó ár.

Remélhetőleg egyszer a labdarúgó iparági tudás, és az innovatív gondolkodás felébreszti a labdarúgásunkat a mélyaltatásból, és ha ez megtörténik, akkor kérdés az, hogy milyen filozófiai elveket megfogalmazva, milyen szellemi töltettel születik újjá?

Meg kell alkotni a saját futballunkat!

Hogyan?

Egy asztalhoz kell már végre ültetni (Kovács Ferenc, Garami József, Verebes József, stb.) a szakma doaenjeit, (amíg nem késő) valamint azokat a szakembereket, akik akarják a változást és tudnak is érte tenni. Valamint meg tudják fogalmazni, le tudják fektetni a modern labdarúgásunk elveit, filozófiáját.

Nevezhetjük akár válságstábnak, vagy kerekasztalnak mit tudom én, hogy minek, de ami most van az már nagyon nem tartható.

A futball színvonaláért az edzőképzés csak közvetve felelős, ezért ne is várjuk ettől az intézménytől a felemelkedést. Jogosítványt ad, szelektál. Az edzői tudás, rátermettség, elhivatottság, edzői filozófia az, ami közvetlenül felelős a minőségi fociért.

Egy futballkultúra gyökereiből táplálkozó tudást, annak a hiányát semmilyen edzőképzés nem tudja pótolni. Élő, virágzó futballkultúrákban gomba módra szaporodnak a sztáredzők, és nemcsak azért, mert náluk az edzőképzés fényévekkel jár mi edzőképzésünk előtt. A futballkultúrájuknak is köszönhetik azt a többletet, ami nálunk deficitként jelentkezik.

Futballkultúra hiányában edzőink versenyképtelenek az európai élvonalába tartozó nemzeti bajnokságokban dolgozó kollégáikkal szemben.

Mindezekre hivatkozva azt mondom, hogy karizmatikus edzők kellenek a karakteres futballhoz.

A karakteres futball sohasem alkalmazkodó, hanem mindig a kezdeményezésre törekszik, a labda van a középpontban, és uralni akarja azt támadásban és védekezésben egyaránt.

Az edző munkáját az minősíti, hogy tudását képes-e karakteres futballon keresztül megjeleníteni, legyen az csapatrész-összműködés vagy csapatszintű együttműködés.

Utoljára az egyik ilyen edző, Verebes Mester volt, aki Győrben karakteres csapatot épített a nyolcvanas években, aztán meg kell említenem a Mezey válogatottat, amelyik a Mexikói világbajnokságig Európa élcsapatai közé emelkedett egyedi stílusával, na és Kovács Ferenc Videotonja a kor modern futballjával ért el világra szóló eredményt.

Attól kezdve hihetetlen nagy űr tátong mögöttük.

A magyar labdarúgás talán utolsó mohikánja, az a Garami József, akit eredményénél és tapasztalatánál fogva semmilyen rendszer és „közegellenállás” nem tudott megtörni, még akkor sem, amikor időnként a játékos kiárusítás és rutintalanság miatt liftezésre is kényszerült a csapatával az első és a második vonal között.

Ebben a hosszú távú kapcsolatban azonban közrejátszik az MTK utánpótlás-nevelésének filozófiája is, valamint az a stílus, ami nem sokat kopott az évtizedek során, és ami fölött Garami mester őrködik.

Ez a filozófia Vass Ádám és Torghelle Sándor leigazolásával azonban megdőlni látszik, vagyis a rutin lehet, hogy legyőzi a fiatalokba vetett hitet. A Puskás Akadémia hasonló módon adta be a derekát, hiszen az eredmény nagyúr, még ezen a sivár „magyar ugaron” is.

Miért nincs nálunk karakteres edző?

Az edzők előbb utóbb megtörnek, vagy megtöri őket a futballközeg (lásd Moniz esete).

Nincs türelem, az eredménykényszer pedig folyamatosan frusztrált állapotban tartja őket, és lassan elveszítik egyéniségüket. Alkalmazkodnak. Aki nem, az elmenekül, vagy elűzi őt a „hozzáértő B – közép”.

Az első megroppanás akkor következik be, amikor az akaratukat, elképzelésüket nem tudják keresztül vinni, vagy azért, mert a játékosállomány tudása kevés a célok eléréséhez, vagy azért, mert az edző tudása kevés ahhoz, hogy megfeleljen az elvárásoknak. Azt látjuk, hogy a megtört, beletörődött edzőt, szép lassan felfalja a futballkörnyezete. A klubvezetők felelőssége igen nagy az edzők kiválasztásában, hiszen egy klub hagyományaihoz, stílusához (ha éppen van ilyen) kell igazodniuk, amikor a legmegfelelőbb edzőt alkalmazzák.

Ami még a mélyaltatásban tartja a labdarúgásunkat, az az illúziókeltés, az a púderezés, amellyel egyes médiumok, és a sok esetben, a szakmában hitelüket vesztett megmondók nap, mint nap próbálják az eladhatatlant eladni.

De egy kis kitérő után térjünk vissza a szakmához.

Nézzük meg azokat az összetevőket, amelyeknek a látványos futball köszönhető.

Összjáték – összműködés - csapatjáték (csapatszintű együttműködés)

Összjáték: két játékos összműködése

- a sok technikai hiba első sorban a rossz helyezkedő mozgás következménye

- a rosszul megválasztott támogató mozgás iránya, üteme, a helyezkedés szöge az összjáték minőségi végrehajtását nagymértékben befolyásolja

- az összjátékban a labdás játékos döntését, az átadás gyorsaságát, pontosságát a jó helyezkedő mozgás segíti

- elvétve fordulnak elő összjáték-kombinációk (kényszerítő átadás, derékszögjáték, forgással pozícióváltás stb.)

- ha nincs magas szintű összjáték, nincs összműködés és csapatszintű együttműködés sem

Összműködés: a játékszervezési elvek által szabályozott játékhelyzet megoldások (sablonok), az összjátékot segítő, több játékos ésszerű, célszerű helyezkedő mozgása

- nincsenek sablonok (tudatos összműködések) a középpályás játékszervezésre, szélső sávban védelmi vonal áttörésre, középpályás védelmi vonal áttörésre, labdakihozatalra, labdabirtoklásra stb.

- az összműködésben, vagyis az összjáték folyamatában a vezérelvek tudatos alkalmazásának a hiánya miatt ötletszerű megoldásokra kényszerülnek vagy kényszerítik magukat a játékosok

- nincsenek ritmusváltások, ütempasszok, tudatos területek létrehozása, hármas kombinációk, stb.

Csapatszintű együttműködés (rendszerjáték): mindig az aktuális csapat stílusának, játékkoncepciójának, mérkőzéstaktikájának a függvénye

- a csapatszintű együttműködést (csapatjáték) a tudatos összjáték és az összműködés magas szintje hozza létre

Védekezésben:

- a védekezés dominanciája erőteljesebb, mint a támadó játék dominanciája

- tiszta területvédekezés és területszűkítésen alapuló védekezés nincs, csak öszvérmegoldásokat lehet tapasztalni, nincs meg az a nyomás a labdás játékoson, ami elbizonytalanítaná a megoldásban

- a csapatszintű labdaszerzést, mint a letámadást vagy a visszatámadást kevés csapat alkalmazza, vagy meggyőződés nélkül a labda megszerzése előtt feladják azt (nincs eredménye)

- a labda centrikus visszafutás helyett a terület centrikus visszafutás a jellemző, ami nem a játék gyorsítását segíti

- a különleges játékhelyzetek, (a védők összműködése) mint a kifutás, kitámadás, leállás, összezárás, lesre állítás, kilépés szinte kikopott a magyar futballból, vagy ennek a kockázatát nem vállalják fel a csapatok

Támadásban:

- csak beszélnek labdabirtoklásról, de valójában nincs labdabirtoklásra épülő támadójáték

- a támadásépítés folyamatának, ha van is kezdete, a legtöbb esetben ösztönös megoldásokon keresztül jut el a befejezésig (ha eljut)

A csapatjáték színvonalának emelésén túl számos olyan területe van még a labdarúgásunknak, amelyeknek a fejlesztése a kiemelten fontos feladatok között kell, hogy szerepeljen, de most erre nem térek ki.

Hogyha hosszú távon a mérkőzéstaktika felülírja a játékkoncepciót és a stílust, a karakteres jegyeket hordozó modern futballt, akkor még sokáig marad kómában a labdarúgásunk.

Taktikázással el lehet tüntetni a hiányosságokat, a képzetlenséget egy ideig.

De meddig?

Jelen pillanatban a labdarúgásunk az európai piacon nem eladható. A megoldás az, hogy hosszú távú programot kell kidolgozni a labdarúgásunk felemelkedésére. A sorrend nem mindegy, vagyis nem az eredményre, hanem a játék minőségére kell elsősorban fókuszálni. A jó futball következménye az eredmény. Amíg nincs konkrétan megfogalmazva és lefektetve, hogy mit szeretnénk a játék minőségében, koncepcióban, a játékstílusban, csapatjátékban megvalósítani, addig elképzelés nélküli, stílus nélküli, „falusi” szintű futball lesz Magyarországon.

Pep Guardiola:

„hiszik, vagy sem de nem a győzelmekben gondolkodom…

Számomra a csapatjáték a legfontosabb már csak azért is, mert annak megfelelő működése megmutatkozik az elhódított trófeák számában.”

Milyen legyen a futballunk?

Karakteres futball, támadó dominanciával. Magas szintű együttműködés a támadó és a védekező játékban, az együttes labdaszerzésben, tudatos összműködés, tökéletes összjáték alkalmazásával.

Az utánpótlásban dolgozó edzőknek azt üzenem, hogy képezzék, neveljék ki a tizenegy legjobbat, az élvonalbeli edzőknek pedig azt, hogy alkossák meg a legjobb tizenegyet.

Tudom, hogy „pofozgatással” kómából még senkit és semmit nem lehetett felébreszteni, de más eszköz híján talán ez is megteszi.