Révész Csaba írása:Révész Csaba írása:
Úgy gondolom, hogy nem vagyok egyedül az edzői társadalomban azzal a törekvésemmel, hogy folyamatosan képezzem magamat, természetesen az UEFA szakmai továbbképzéseken túl kielégítsem tudásszomjamat mindazzal, amit a LABDARÚGÁS címszó alatt értünk.
Gondolkodó edzőnek tartom magamat és egy kicsit mindig kételkedve fogadtam az új dolgokat, a legújabb trendeket, a divatos edzésmódszereket.
Mindig azt vallottam, amire a jól ismert közmondás tanít bennünket, vagyis „Minden út Rómába vezet” csak a helyes utat kell megtalálni. Ezért is jártam és járom a magam útját ma is.
Az útkeresés a magyar labdarúgásban dolgozó és abból élő szakemberek legfőbb feladata kellene, hogy legyen, hogy megtaláljuk a saját utunkat és visszataláljunk a már egyszer világszínvonalon művelt labdarúgásunkhoz.
Én személy szerint igyekszem rendet tenni a fejemben, rendezni a meglévő tudásomat, tapasztalatomat, amit közel 30 éve aktív, működő edzőként is igyekszem beépíteni a napi munkámba. Minden bántó szándék nélkül azt kell, hogy mondjam, ma a magyar labdarúgásban a téveszmék és a rosszul bevezetett és értelmezett alapfogalmak miatt is igen komoly káosz uralkodik a fejekben. Az egységes szemlélet és egységes szakterminológia hiánya mély nyomot hagyott a labdarúgásunk jelenlegi állapotában.
Mint ahogy Ferenczi Attila többször már megírta, hogy fontos lenne egy olyan szemüveg, amelyen keresztül egységesen láthatnánk a labdarúgást. Talán az ő szemüvege lenne a legalkalmasabb arra, hogy új pályára állítsa a magyar labdarúgást. Azonban az önteltség a beképzeltség a szakmában uralkodó belterjesség és irigység még egy jó ideig gátat szab ennek. A fejlődés fontos rúgója lenne az, hogy az edzői társadalom más vagy mások által megszerzett, dokumentált tudást befogadja, az eszmerendszerébe beépítse és továbbfejlessze önmagát.
A labdarúgás története során voltak kiváló szakemberek, akik forradalmasították a futballt a maguk módján és általuk fejlődött tovább az egyetemes labdarúgás. A teljésség igénye nélkül csak néhányat szeretnék megemlíteni közülük, mint Herbert Chapman, Holits Ödön, Jimmy Hogan, Bukovi Márton, Rinus Michels, Pep Guardiola. Nem teljes a sor, de a legvégére ide kívánkozik, az „Aranycsapat”, amelyik a maga idejében etalon volt a világfutball fejlődésére nézve. Az igazi futballforradalom kis országunkban zajlott, amit az Aranycsapat közvetített a világ felé.
Talán az Aranycsapaton túl a totális labdarúgás volt a legnagyobb hatással a világ futballjára, ami Rinus Michels nevéhez fűződik, és amit a hetvenes években vezetett be az Ajaxnál és a Holland válogatottnál. De vajon jól értelmeztük-e közel ötven évig az ő filozófiáját a totális futballról?
A mai napig úgy értelmeztük, hogy mindenki támad és mindenki védekezik, vagyis az én olvasatomban ez azt jelenti, hogy a totális futball csapatszintű védekezés és támadás. Ha így vesszük, akkor ma minden csapat totális futballt játszik a világon.
A napokban vásároltam meg az Ilyen a csúcsfoci című könyvet, amiben nyomon követhetjük, hogyan lett Guardiola egy kőműves fiából sztáredző, a világ egyik legsikeresebb edzője. De nem is ez a lényeg. Amikor a kezembe veszek egy edzőnagyságról szóló könyvet, mindig izgatottsággal tölt el az a tudat, hogy megtudok valami titkot az ő mesterségéből. Most sem csalódtam, hiszen rábukkantam egy titokra, amit évtizedekig rosszul értelmeztem, amit most szeretnék veletek megosztani, vagy ha úgy tetszik egy téveszmét eloszlatni. Mégpedig a „Totális labdarúgás” általunk értelmezett verziójáról szeretném lerántani a leplet. A könyvből világosan kiderül, hogy mit is kell pontosan ezen a filozófián érteni, ami úgy gondolom, megváltoztatja a gondolkodásunkat e tekintetben.
Mit is ír a két szerző?
„Michels terve az volt, hogy a támadóerő megnövelésével törjék meg az ellenfél védekezését. Hogyan működött ez? A posztot, amelyet egy játékos elhagyott, egy másik töltötte be. A hátvéd a középpályás helyére állt, a hátvéd és a középpályás a csatár helyére. A probléma nem az volt, hogy egy középhátvédet rávegyünk arra, hogy vegyen részt a támadásban, ezt szívesen megteszik, hanem találni valakit, aki a helyére ugrik és bezárja a rést.”
Mindebből világosan kitűnik, hogy szó sincs CSAPATMOZGÁSRÓL, hanem egyszerűen pozíciók váltásáról, cseréjéről, pozícióról történő elmozgás esetén annak biztosításáról.
Az én értelmezésem szerint ez azt jelenti, hogy pozíciótól függetlenül minden játékosnak tudni kell védekezni, és tudni kell támadni és ez merőben más, mint amit eddig erről gondoltunk, és tudtunk. Ha így értelmezzük a totális labdarúgást, akkor ez nekem kísértetiesen hasonlít az Aranycsapat játékára, amit jó húsz évvel azelőtt játszott, még mielőtt azt Rinus Michels bevezette Hollandiában.
A „totális futball” forradalmi változást hozott a világ labdarúgásban, én viszont nem szeretnék forradalmat és felülírni ezt a filozófiát, csak ahhoz szeretnék hozzájárulni és ösztönözni minden edzőt és játékost, hogy a maga területén keresse a labdarúgásunk megújulásának a lehetőségét és folytassanak olyan párbeszédet, ami valóban forradalmi változást hozhat labdarúgásunkban.