Stílustalanság, avagy a kiszámíthatatlan Egervári-stílus

1924-ben a Nemzeti Sport körkérdést intézett az akkori szakameberekhez. Megkérdezte, hogy mi a válogatott trénerének legfontosabb feladata. Holics Ödön ex szövetségi kapitány, tréneroktató és szakíró a következőt mondta:1924-ben a Nemzeti Sport körkérdést intézett az akkori szakameberekhez. Megkérdezte, hogy mi a válogatott trénerének legfontosabb feladata. Holics Ödön ex szövetségi kapitány, tréneroktató és szakíró a következőt mondta:

- "A válogatott trénerének legfontosabb feladata egy egységes játékstílus kialakítása."

A következőkben megvizsgáljuk válogatottunk játékát Holics nézőpontjából.

Mielőtt továbblépnénk a kérdés taglalásában, idézünk Egervári Sándor, Digi tévében elhangzott nyilatkozatából. A riporter kérdésére azt válaszolta, hogy "csapatunk játékában törekvés van az Aranycsapat játékának továbbvitelére".

Az Aranycsapat játékát az 50-es években a "gyors, sokmozgásos, változatos, helycserés támadójáték", illetve a "labdatartásra épülő támadó koncepció" jellemezte.

Elődeinknek volt még egy tanítása (by Kovács Ferenc).

1) Edzőként alakítsd ki a saját stílusú játékodat.

2-a) Ha az ellenfél gyengébb, vagy olyan erős, mint a te csapatod, akkor játszd a saját játékodat.

2-b) Ha az ellenfél erősebb, mint a te csapatod, akkor legyen kismértékű a stílusmódosítás úgy, hogy a saját stílusod a legkisebb mértékben sérüljön.

A fentieket még kiegészítette Verebes:

- A kismértékű stílusmódosítás csak úgy lehetséges, ha - mindenekelőtt - van saját stílusú játékod!

Nos! A fentiek fényében a következőt láttuk a pénteki meccsen: csapatunk ismételten új arcát mutatta meg.

Agresszív letámadással próbálkozott a meccsen, a románokkal együtt. Belementünk egy hektikus futballba, amely arról szólt, hogy mindegyik csapat próbált a másik hibájából élni. Nem túljátszani, kijátszani akartuk az ellenfelet, hanem a hibáját kihasználni. Még csak nem is hibára kényszeríteni, mert ez is más futball-filozófia. Lásd: olasz labdarúgó-iskola.

A fenti esetek három külünböző filozófiai megközelítése a labdarúgásnak.

Amit láttunk a pályán, az szinkronban van Egervári labdarúgó megközelítésével, hiszen meccs előtt arról értekezett, hogy a románoknak kevés gyenge pontjuk van, megpróbálunk majd arra rájátszani.

Értsd:

• nincs saját játékunk, amit rákényszerítünk az ellenfélre, és ezt a játékot egy olyan dimenzióba visszük el, ahol mi jobbak vagyunk, hanem mindig egy folyamatos alkalmazkodásban vagyunk az aktuális ellenfélhez és keressük az ő gyenge pontjukat.

Vi. Egervári alkalmazkodó típusú játékot alakít ki (hasonlóan, mint Matthaus tette hajdanában), és nem irányító típusú játékot. Az első verziónak van egy óriási előnye, miszerint: kiszámmíthatatlan.

Senki se, - még az edző sem -, tudja előzetesen, hogy mi fog történni a pályán. Hiszen függünk az ellenféltől, hogy éppen aznap, mit enged meg nekünk. Igaz, ez az eset ellentmond Végh Antal bölcseletének:

- A jó edzőt az különbözteti meg a rossztól, hogy a jó edző mindent 90 perccel előbb tud!

A második verziónak viszont egy nagyon-nagy hátrány van, miszerint kiszámítható. Nincs benne semmi izgalom. Például a Barca-drukker előre tudja, mit fog játszani a csapata. Dög unalmas meccseik vannak, mert unos-untalan, minden héten, ugyanazt kell nézni a meccsre látogató 90 ezer embernek. Ugyanúgy eldugják a labdát. Az ellenfél mindig csak nyomozza, állandóan szedik ki a labdát a hálóból. Semmi változatosság.

Az ellenfél edzője előre tudja, mit fog játszani a Barca. Szépen fel tud készülni belőle. Az edzésen gyakoroltatja például a standard szituációkat, a középkezdést, vagy gyakoroltatja a mezszámnézést, hiszen mindig csak Messi hátát látják a játékosok.

A viccet félretéve, egy tényt megállapíthatunk a spanyolok vonatkozsásában.

Ott minden csapanak van saját stílusú játéka. Függetlenül attól, hogy az utolsó játszik az elsővel.Értsd: a leggyengébb a legerősebbel.

Mindenki próbálja azt játszani, amiben a legjobb. Nem akar igazodni örökké a másikhoz, mert abban - mint láthatjuk a magyar válogatott esetében -, több a hibaforrás. Miért? Azért, mert az alkalmazkodó játék egy tudatos játék. Megtanultam, de nem az enyém, és minden meccsre újra kell tanulnom valamit. Az irányító játék, egy szokásos játék. Amit magamévá tettem, ami belőlem jön, ami az enyém. Amit játszottam 10 éve, és amit játszani fogok 20 év múlva is, és amit kívülről tudok. Bele van írva a fejembe. (Idézet Bukovitól és Kovács Ferenctől)

Ez a stílus létezett Magyarországon, úgy hívták hajdanában: "közép-európai játékstílus" és a "dunamenti iskola" nevet viselte. Legfőbb stílusjellemzője az észfutball volt. Mi magyarok, hajdanában a labdarúgás szellemi tartalmában tudtunk a világ fölé nőni, és nem a kaméleonkodásban.

Nos! Ha a kiszámíthatatlan játékot, illetve a stílustalanságot stílusjellemzőnek vesszük, akkor Egervári egy innovatív stílust alkotott meg. Mert a török meccsre egy dolog előre kódolható: senki sem tudja, hogy mit fogunk játszani.

Ha valaki igen, akkor kérem hogy a kommentjében tegye közzé!

Köszönettel: Ferenczi Attila