Ligue 1: nagy meccset vívtak a kiesés elől menekülők

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2023.03.19. 17:08
null
Szoros meccset játszott a Troyes és a Brest (Fotó: AFP)
A francia első osztályú labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) 28. fordulójában a Troyes 2–2-es döntetlent játszott a Bresttel, a Nice szintén nem bírt otthon a Lorient-nal, míg a Montpellier és a Strasbourg egyaránt három ponttal gazdagodott.

 

TROYES–BREST

A kiesés elől menekülő csapatok összecsapásán a Troyes ugyan erősebben kezdett, de a vezetést mégis a vendégeknek sikerült megszerezniük a 30. percben Pierre Lees-Melou megpattanó lövésével. A hazaiaknak elég volt nyolc perc, és megfordították a találkozót, Renaud Ripart a 34. percben egyenlített, négy percre rá pedig Rony Lopes már a vezetést szerezte meg.

A második félidőben a vendégek ismét összeszedték magukat, és a 75. percben egálra változtatták az eredményt egy büntetővel. Gauthier Gallon jó irányba ugrott ugyan, de hárítani nem tudta Romain Del Castillo pontos lövését (2–2).

STRASBOURG–AUXERRE

A Strasbourg-nak elég volt öt perc, hogy előnybe kerüljön az Auxerre-rel szemben. Gerzino Nyamsi távolról eresztett el csodálatos lövést, amely a kapuban landolt. A folytatásban a hazaiak továbbra is agresszívan támadtak, viszont nem tudtak élni lehetőségeikkel, a 19. percben még tizenegyest is hibáztak. A 86. percben Habib Diallo megszerezte a hazaiak második találatát, lezárva a találkozót.

NICE–LORIENT

A 30. percben Bamo Meité zseniális passzt kapott, a labdát szinte csak az üres kapuba kellett juttatnia, megszerezve a vezetést a vendégeknek. A második játékrészben fordult a kocka, a Nice folyamatosan támadt, és a 77. percben Gaetan Labordemeg döntetlenre módosította az állást. A végső sípszóig a vendégek még emberhátrányba is kerültek Igor Silva szabálytalansága miatt, de az a végeredményre már nem volt hatással.

MONTPELLIER–CLERMONT

Rengeteg helyzetet tudott mindkét együttes kialakítani az első fél órában, az első találat azonban csak a 32. percben született meg. Szaif-Eddin Kaui szerencsésen pattanó labdára lecsapva szerzett vezetést a vendégeknek. A Montpellier válaszára a 61. percig kellett várni, amikor Elye Wahi szögletet követően fejelt gólt, majd ugyanő alig több mint tíz perccel később ismét betalált, győzelemhez segítve a hazai alakulatot.

FRANCIA LIGUE 1
28. FORDULÓ

Montpellier–Clermont 2–1 (Wahi 61., 72., ill. Kaui 32.)
Nice–Lorient 1–1 (Labordemeg 77., ill. Meité 30.)
Strasbourg–Auxerre 2–0 (Nyamsi 5., H. Diallo 86.)
Troyes–Brest 2–2 (Ripart 34., Lopes 38., ill. Lees-Melou 30., Del Castillo 75. – 11-esből)

KORÁBBAN
Ajaccio–Monaco 0–2

Szombat
Toulouse–Lille 0–2
Lens–Angers 3–0

Péntek
Lyon–Nantes 1–1

KÉSŐBB
17.05:
PSG–Rennes (Tv: Match4)
20.45: Reims–Olympique Marseille (Tv: Match4)

AZ ÁLLÁS
1. Paris SG 28 21 3 4 68–28 +40 66
2. Lens 28 16 9 3 47–21 +26 57
3. Marseille 27 17 5 5 51–27 +24 56
4. Monaco 28 16 6 6 57–37 +20 54
5. Rennes 28 15 5 8 47–29 +18 50
6. Lille 28 14 7 7 51–36 +15 49
7. Nice 28 11 11 6 37–25 +12 44
8. Lorient 28 12 8 8 41–37 +4 44
9. Reims 27 10 13 4 35–26 +9 43
10. Lyon 28 11 8 9 43–32 +11 41
11. Montpellier 28 11 3 14 44–47 –3 36
12. Toulouse 28 10 5 13 43–48 –5 35
13. Clermont 28 9 7 12 27–40 –13 34
14. Nantes 28 6 12 10 30–37 –7 30
15. Strasbourg 28 5 11 12 34–46 –12 26
16. Brest 28 5 9 14 30–46 –16 24
17. Auxerre 28 5 8 15 23–51 –28 23
18. Troyes 28 4 9 15 38–61 –23 21
19. Ajaccio 28 6 3 19 20–50 –30 21
20. Angers 28 2 4 22 21–63 –42 10

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik