Negóék tombolhattak, nagyon fontos három ponthoz jutottak

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2025.03.30. 19:48
Ez ám az öröm! A gólszerző Timothée Pembélé (32) és társai kis híján a játékvezetőt is feldöntötték a Le Havre győztes találatát ünnepelve – Loic Nego a kép bal szélén „balettozik” (Fotó: AFP)
A magyar válogatott Loic Nego csapata, a bennmaradásért harcoló Le Havre 3–2-re legyőzte vendégét, a Nantes-ot a francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) 27. fordulójának vasárnapi játéknapján. A Brest és a Rennes idegenbeli, a Lille és az Auxerre hazai győzelemmel tudta le a fordulót.

LE HAVRE–NANTES 3–2

A bennmaradásért harcoló csapatok mérkőzése nagy csatát hozott: a hazai Abdoulaye Touré tizenegyesből szerzett góljai közül az elsőt Saidou Sow fejjel, a másodikat Moses Simon lábbal megválaszolta, mégsem jutottak ponthoz a „kanárik”. A Le Havre győztes gólja a 88. percben, egy nagy tűzijáték végén született, Timothée Pembélé lőtte közelről. A magyar válogatott Loic Nego végig a pályán volt a hazai csapatban, amely egyelőre osztályozót érő helyen áll. A GÓLOK ITT!

TOULOUSE–BREST 2–4

A Brest kezdi kiheverni a BL-szereplés jelentette extra terhelést, immár három forduló óta veretlen, és közelíti az európai helyeket. A szép gólok mérkőzésén a nemrég még a harmadosztályban futballozó Justin Bourgault bombázott elsőként a kapuba (a 19 éves védőnek ez volt a második meccse és az első gólja az élvonalban), s bár a hazaiak 0–3 után ébredtek és szorossá tették a hajrát, pontot nem tudtak szerezni. A GÓLOK ITT!

ANGERS–RENNES 0–3

Az előző két fordulóban egyik csapat sem jutott ponthoz, de a Rennes most háromhoz is. A bretonok fő gólfelelőse, Arnaud Kalimuendo korán vezetést szerzett szép lövéssel, a végén ő tette biztossá a vendéggyőzelmet – már 13 találatnál jár ebben a bajnoki kiírásban –, két gólja között pedig Ismaël Koné is rúgott egy hatalmasat. Az Angers négy bajnokit vesztett zsinórban, ezeken gólt sem szerzett, forrósodik a helyzete. A GÓLOK ITT!

AUXERRE–MONTPELLIER 1–0

Az utolsó helyezett Montpellier egyetlen pontot sem kapart össze a megelőző hat fordulóban, és bár most sokáig reménykedhetett a rossz széria megszakításában, az átok ezúttal is lesújtott rá: a hazaiak egyik csereembere, Florian Ayé a 82. percben győzelemhez segítette az Auxerre-t. A GÓL ITT!

LILLE–LENS 1–0

Az elmúlt hetekben hullámzóan teljesítő két csapat északi derbijei az utóbbi években a Lille fölényét hozták, és vasárnap késő este sem történt fordulat: a LOSC sorozatban harmadszor is legyőzte a vörös-sárgákat. A párharc presztízséhez nem méltó gól döntött: a 19. percben Mathew Ryan kapusnak meggyűlt a baja egy hazaadással, és hatalmas hibájából Matias Fernandez-Pardo közelről az üres kapuba lőtt. A veterán ausztrál hiába védett néhány nagyot a folytatásban, a társak elöl nem találtak a kapuba. A GÓL ITT!

FRANCIA LIGUE 1
27. FORDULÓ, vasárnapi mérkőzések
Le Havre–Nantes 3–2 (A. Touré 13., 27. – mindkettőt 11-esből, Pembélé 88., ill. S. Sow 23., M. Simon 48.)
Toulouse–Brest 2–4 (Sierro 65., J. King 78., ill. Bourgault 22., Pereira Lage 26., Doumbia 62., Mahdi Camara 90.)
Angers–Rennes 0–3 (Kalimuendo 13., 90+5., I. Koné 70.)
Auxerre–Montpellier 1–0 (Ayé 82.)
Lille–Lens 1–0 (Fernandez-Pardo 19.)

A FORDULÓ TÖBBI EREDMÉNYE

Szombat
Reims–Olympique Marseille 3–1 (Nakamura 29., Diakhon 51., Atangana Edoa 68., ill. Rongier 78.)
Saint-Étienne–Paris SG 1–6 (Stassin 9., ill. G. Ramos 43. – 11-esből, Kvarachelia 50., Doué 53., 66., Joao Neves 62., I. Mbaye 90.)
Monaco–Nice 2–1 (Biereth 55., Embolo 73., ill. Boga 42.)
Kiállítva: Dante (Nice, 90+1.)
Péntek
Strasbourg–Lyon 4–2 (A. Santos 55., Bakwa 60., Emegha 74., Amo-Ameyaw 89., ill. Tolisso 62., Mikautadze 90+7. – 11-esből)

   
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA       
  1. Paris SG

27

22

5

79–26

+53

71

  2. Monaco

27

15

5

7

53–33

+20

50

  3. Marseille

27

15

4

8

54–36

+18

49

  4. Nice

27

13

8

6

51–33

+18

47

  5. Lille

27

13

8

6

41–28

+13

47

  6. Strasbourg

27

13

7

7

45–35

+10

46

  7. Lyon

27

13

6

8

52–37

+15

45

  8. Brest

27

12

4

11

42–42

0

40

  9. Lens

27

11

6

10

31–30

+1

39

10. Auxerre

27

9

8

10

38–39

–1

35

11. Toulouse

27

9

7

11

35–33

+2

34

12. Rennes

27

10

2

15

38–37

+1

32

13. Nantes

27

6

9

12

31–46

–15

27

14. Angers

27

7

6

14

26–45

–19

27

15. Reims

27

6

8

13

29–41

–12

26

16. Le Havre

27

7

3

17

29–57

–28

24

17. Saint-Etienne

26

5

5

16

26–63

–37

20

18. Montpellier

26

4

3

19

21–60

–39

15

 

 

Legfrissebb hírek

Az utolsó meccs 89. percében megdőlt a francia bajnokság idénybeli egyfordulós gólrekordja

Francia labdarúgás
2025.10.19. 22:58

Negóék egy órán át emberhátrányban játszva csúnyán kikaptak az OM-től

Francia labdarúgás
2025.10.18. 23:20

Mindkét Doué fivér gólpasszt adott, a PSG nem bírt odahaza a Strasbourggal

Francia labdarúgás
2025.10.17. 22:56

Hiába a két bajnoki érem, elküldte edzőjét a Monaco – sajtóhír

Francia labdarúgás
2025.10.09. 17:15

Loic Nego: Elképesztő volt Franciaország ellen játszani

Magyar válogatott
2025.10.07. 16:56

Kylian Mbappé a lelátón ünnepelt: öccse, Ethan gólja akadályozta meg a PSG győzelmét Lille-ben

Francia labdarúgás
2025.10.05. 22:45

A Brest 71 gólos meccsen maradt hibátlan a női kézi BL-ben

Kézilabda
2025.10.05. 17:54

Három góllal nyert a Marseille, zsinórban negyedik győzelmét aratta a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
2025.10.04. 23:05
Ezek is érdekelhetik