Videó: hatalmasat kapott Donnarumma – az arcát tíz öltéssel kellett összevarrni

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2024.12.18. 23:15
Donnarumma sérülése (Fotó: AFP)
A francia első osztályú labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) csúcsrangadóján a második Monaco az éllovas PSG-t fogadta, és ugyan maga a mérkőzés is kimondottan izgalmasan alakult, mégis inkább a párizsiak kapusa, Gianluigi Donnarumma csúnya sérüléséről marad majd emlékezetes.

 

A találkozó 13. percében történt, hogy a Monaco szélső védője, Wilfried Singo a vendégek tizenhatosán belül hosszan szöktette magát, s megpróbálta átugrani az ötös bal sarkánál elé vetődő Gianluigi Donnarummát, csakhogy elszámította magát, és a stoplisának talpával arcon találta az olasz kapust. Donnarumma arcának jobb oldalán több helyen is felszakadt a bőr, rögtön látszott, hogy nem folytathatja a meccset. Nyolc percig tartott, mire sikerült olyan állapotba hozni a kapust, hogy le lehessen cserélni, s folytatódhatott a találkozó. Az elefántcsontparti védő a pályán maradhatott, megúszta sárga lappal az esetet.

Donnarumma lecserélése után két perccel rögtön bosszút is állt a PSG, Desiré Doué volt eredményes. A második félidő elején a Monaco bő negyedóra alatt fordított, Eliessz Ben Szegir egyenlítése után Breel Embolo szerezte meg a vezetést a házigazdáknak, de alig pár percig örülhettek, hogy előnybe kerültek. A 64. percben ugyanis jött Ousmane Dembélé, és 2–2-re módosította az állást, majd húsz perccel később a három perccel azelőtt csereként beszálló Goncalo Ramos már ismét a PSG-t juttatta vezetéshez. A 4–2-es vendégsikert jelentő végeredményt a duplázó Dembélé állította be a 97. percben.

Ami pedig Donnarummát illeti, a kapus arcán a sebeket összesen tíz öltéssel kellett összevarrni, ahogy az a második félidő közepén a közösségi médiába kikerülő felvételen látszik.

Győzelmével a listavezető PSG előnyét tíz pontra növelte a Monaco előtt.

FRANCIA LIGUE 1
16. FORDULÓ
Monaco–PSG 2–4 (Ben Szegir 53., Embolo 60., ill. Doué 24., O. Dembélé 64., 90+7., G. Ramos 83.)

   
1. Paris SG1612444–14+3040
2. Marseille1593332–18+1430
3. Monaco1693426–16+1030
4. Lille1576225–15+1027
5. Lyon1574427–20+725
6. Nice1566328–19+924
7. Lens1566319–14+524
8. Auxerre1563623–23021
9. Toulouse1563617–17021
10. Reims1555520–18+220
11. Brest1561824–27–319
12. Rennes1552820–20017
13. Strasbourg1545625–27–217
14. Nantes1535717–24–714
15. Angers1534814–26–1213
16. Saint-Etienne15411012–34–2213
17. Le Havre1541111–29–1812
18. Montpellier15231015–38–239
AZ ÁLLÁS

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik