A hajrában egyenlített a Marseille ellen a Lille

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2024.12.14. 22:54
Nem bírt egymással a Lille és a Marseille (Fotó: Getty Images)
A Marseille 1–1-es döntetlent játszott hazai pályán a Lille ellen a francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) 15. fordulójában, szombaton.

 

A tabellán jelenleg második és negyedik gárda összecsapása igen izgalmasnak ígérkezett, az első gólra nem is kellett sokat várnunk. A 17. percben Quentin Merlin varázslatos cseleket mutatott be, majd tökéletesen helyezte a labdát a felső sarokba, így megszerezte a hazaiaknak a vezetést. A folytatásban kicsit leült a találkozó, a Lille ugyan minden erejével azon volt, hogy megtörje a Marseille védelmét, így több komoly helyzetet is ki tudott alakítani, de ezek rendre kimaradtak. 

A hajrában azonban Bafodé Diakité egy szabadrúgásból beívelt labdát befejelt a hazaiak kapujába, kiegyenlítve ezzel a találkozót, ami így döntetlennel zárult. 

Az Auxerre és a Lens összecsapásából egy kifejezetten izgalmas, négygólos találkozó alakult. A vendégek ugyan kétszer is előnybe tudtak kerülni, de a hazai gárdának mindkét alkalommal volt válasza, így ki tudott harcolni egy pontot. 

A Raims–Monaco mérkőzés azonban már közel sem szolgált ennyi izgalommal. Ugyan mindkét gárda jól teljesít az idényben, ezúttal egyiknek sem sikerült igazán komoly nyomást helyeznie a másikra. Az esetleges helyzeteket pedig nem sikerült kihasználni, így maradt a gól nélküli döntetlen. 

FRANCIA LIGUE 1
15. FORDULÓ, szombati mérkőzés
Olympique Marseille–Lille 1–1 (Merlin 17., ill. B. Diakité 88.)
Auxerre–Lens 2–2 (Perrin 31., Osho 73., ill. El Ajnaui 22., Nzola 45.)
Reims–Monaco 0–0
PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Toulouse–Saint-Étienne 2–1 (Babicka 55., Abuhlal 85., ill. Stassin 53.)
VASÁRNAP
15.00: Montpellier–Nice
17.00: Brest–Nantes
17.00: Rennes–Angers
17.00: Le Havre–Strasbourg
20.45: Paris SG–Lyon

   
AZ ÁLLÁSMGyDVL–KGkP
  1. Paris SG1410437–11+2634
  2. Marseille1593332–18+1430
  3. Monaco1593324–12+1230
  4. Lille1576225–15+1027
  5. Lyon1474326–17+925
  6. Lens1566319–14+524
  7. Nice1465326–17+923
  8. Auxerre1563623–23021
  9. Toulouse1563617–17021
10. Reims1555520–18+220
11. Brest1451820–26–616
12. Rennes1442818–20–214
13. Nantes1435616–20–414
14. Strasbourg1435622–27–514
15. Angers1434714–24–1013
16. Saint-Etienne15411012–34–2213
17. Le Havre1441011–26–1512
18. Montpellier14221013–36–238

 

 

Legfrissebb hírek

Kikapott otthon a Lyon – négyes pontazonosság a francia bajnokság elején

Francia labdarúgás
1 órája

Három góllal nyert a Marseille, zsinórban negyedik győzelmét aratta a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
21 órája

Először nyert kapott gól nélkül a Ligue 1-ben az újonc párizsi csapat

Francia labdarúgás
2025.10.03. 22:57

El: otthon kapott ki a Lille-től a Roma, simán megverte a Malmőt a Plzen

Európa-liga
2025.10.02. 20:43

Haaland duplája sem volt elég a Citynek a Monaco ellen, hozta a kötelezőt otthon az Arsenal

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 22:59

Ligue 1: nem fékez a Lyon, behúzta a Lille elleni idegenbeli rangadót is

Francia labdarúgás
2025.09.28. 19:45

Belső védői góljaival zsebelte be a három pontot a PSG az Auxerre ellen

Francia labdarúgás
2025.09.27. 23:05

A végjátékban fordított, s nyert Strasbourgban az Olympique Marseille

Francia labdarúgás
2025.09.26. 22:45
Ezek is érdekelhetik