A hatszoros francia bajnokcsapat beletörődött a kizárásba, csak a harmadosztályban indulhat

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2024.07.23. 16:20
null
A Girondins Bordeaux főhadiszállása (Fotó: AFP)
A Girondins Bordeaux vezetősége kedden hivatalosan bejelentette, hogy nem sikerült új befektetőt találni, így a klub kénytelen beletörődni abba, hogy a következő idényben a francia labdarúgó-bajnokság harmadik vonalában (National) játszik.

 

Mint korábban beszámoltunk róla, a francia labdarúgóklubok gazdálkodását felügyelő szervezet (DNCG) nem tartotta kielégítőnek a Bordeaux pénzügyi tervét, ezért a klubot – bár 12. helyezettként nem esett ki – kizárta a másodosztályból (Ligue 2). Természetesen a harmadik vonalbeli induláshoz is kell a DNCG engedélye, a bordeaux-iaknak be kell nyújtaniuk egy újabb költségvetési tervet, azaz egyelőre fennáll a veszélye a további lecsúszásnak.

Egy darabig úgy tűnt, a Liverpoolt is tulajdonló Fenway Sports Group kész megmenteni a Girondins-t, de a pillanatnyi pénzügyi helyzet alapos tanulmányozása után az amerikaiak elálltak vételi szándékuktól.

A hatszoros francia bajnok és négyszeres Francia Kupa-győztes Bordeaux még sohasem játszott az első két osztályon kívül; most ez is megtörténik.

Érdekesség, hogy a harmadik vonalban található még egy francia bajnokcsapat: a kétszeres aranyérmes Sochaux-t tavaly ilyenkor szintén pénzügyi okokból száműzték ide a másodosztályból.

 

 

Legfrissebb hírek

Decemberig eltiltották a játékvezetőre rátámadó korábbi Milan-edzőt

Francia labdarúgás
2025.03.06. 09:38

A ligautolsó Montpellier fordított és legyőzte a Monacót, nyert a Lille és feljött a harmadik helyre

Francia labdarúgás
2025.01.17. 22:58

Kellemetlen! A Lens már felkészült a válogatott kapus bemutatására, de a harmadik fél közbeszólt

Francia labdarúgás
2025.01.09. 10:43

Németországban folytatja pályafutását Gift Orban

Német labdarúgás
2025.01.03. 11:11

Lezárták a nyomozást Kylian Mbappé szexuális zaklatási ügyében

Francia labdarúgás
2024.12.12. 14:08

Djibril Cissé: Szoboszlai Dominik csodálatos játékos

Francia labdarúgás
2024.12.06. 06:40

Jorge Sampaoli visszatért Európába, a Rennes vezetőedzője lett – hivatalos

Francia labdarúgás
2024.11.12. 09:59

Egy félidő alatt lerendezte a PSG a Marseille-t

Francia labdarúgás
2024.10.27. 22:52
Ezek is érdekelhetik