PSG: megtámadták a csapat tartalék kapusát és családját

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2023.12.19. 16:57
null
Alexandre Letellier (Fotó: Getty Images)
Címkék
Betörők támadták meg Alexandre Letellier-t, a Paris Saint-Germain labdarúgócsapatának kapusát és családját keddre virradóra, de a gyors rendőri beavatkozásnak köszönhetően tragédia nem történt.

A Le Parisien beszámolója szerint a betörés hétfőről keddre virradóra történt: négyen hatoltak be Letellier-ék otthonába, és bár a riasztó megszólalt, amit meghallva a felriadó háziak azonnal értesítették a rendőrséget, a tetteseknek volt idejük a kerten át bejutni a házba.

A szülőket és kiskorú gyermekeiket késsel fenyegetve pénzt, ékszereket követeltek, Letellier feleségét arcon is ütötték, ám a rendőrség érkezése miatt kénytelenek voltak menekülőre fogni. Hármójukat elfogták – ketten közülük 16 évesek.

A 33 éves Letellier – aki harmadik számú kapus a párizsiaknál – nem az első PSG-játékos, akihez betörtek a közelmúltban; a klub kommentárjában közölte, hogy a tetteseket minden esetben elfogta a rendőrség.

Letellier 2020-ban az Orléans-ból érkezett a PSG-be, azóta bajnoki mérkőzésen összesen 17 percet védett.

Legfrissebb hírek

Egy megpattanó lövés döntött, a PSG csak üggyel-bajjal tudott nyerni Nantes-ban

Francia labdarúgás
2 órája

Donnarumma csak a pénz miatt távozik? Szerintünk nem!

Francia labdarúgás
2025.08.14. 10:00

Marquinhos: Veszélyes, ha magadra húzod a PSG-t

Bajnokok Ligája
2025.08.14. 07:34

A hajrában kétgólos hátrányból felállt, majd tizenegyespárbaj után megnyerte az európai Szuperkupát a PSG

Bajnokok Ligája
2025.08.13. 23:10

A BL-döntőben kezdő PSG három helyen frissült – kezdőcsapatok az Európai Szuperkupa-meccsre

Minden más foci
2025.08.13. 20:08

Holtfáradt Paris Saint-Germain vár a Tottenhamre az európai Szuperkupában

Bajnokok Ligája
2025.08.13. 09:36

Donnarumma elbúcsúzott a szurkolóktól, távozik a Paris Saint-Germaintől

Francia labdarúgás
2025.08.12. 21:32

A PSG egyre határozottabban próbál megszabadulni Donnarummától

Francia labdarúgás
2025.08.12. 08:27
Ezek is érdekelhetik