PSG: Azóta nem bánnak megfelelően Messivel, amióta megérkezett – Tévez

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2023.05.12. 22:58
null
Tévez kiállt Messi mellett a PSG-vel szemben (Fotó: Getty Images)
Miután előző pénteken Lionel Messi bocsánatot kért az utazásáért Szaúd-Arábiába, a Paris Saint-Germain visszavonta az eltiltását, így Messi már hétfőtől a csapattal edz és Christophe Galtier szerint szombaton kezdőként léphet pályára. A békülés ellenére Carlos Tévez, az argentin válogatott korábbi csatára erősen kritizálta a fővárosi alakulatot, amiért tiszteletlenül bánt a hétszeres aranylabdás támadóval. 


Tévez szerint a francia csapat nem tiszteli eléggé az immár világbajnok klasszist.

„A Paris Saint-Germain nem bánhat így egy olyan minőségi futballistával, mint Lionel Messi. Amikor a Manchester Unitedben játszottam, pályára léptem a PSG ellen. Egy középcsapat volt Franciaországban. Azóta nem bánnak megfelelően Messivel, amióta megérkezett Párizsba” – mondta Tévez.

„Ha nekem azt mondták volna, hogy bocsánatot kell kérnem egy utazás miatt, akkor biztosan Rosarióba mentem volna inni. Nekik kellett volna engem kiengesztelni, de Messi a klubot mindenek fölé helyezi. Minden tiszteletet megérdemel” – tette hozzá a korábbi argentin válogatott csatár.

 

Legfrissebb hírek

Rostáék kikaptak otthon, a Magdeburg simán megverte a PSG-t a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
5 órája

A FIFA véglegesítette az Interkontinentális Kupa menetrendjét, a PSG-t biztosan felvonultató döntő december 17-én lesz

Minden más foci
9 órája

A PSG vezetőedzője után két kulcsjátékos is megsérült

Francia labdarúgás
2025.09.07. 13:59

Kerékpárbalesetet szenvedett, kórházba került Luis Enrique

Francia labdarúgás
2025.09.06. 10:54

„Csak a jó dolgok maradtak meg” – Lionel Messi az utolsó hazai vb-selejtezője után

Minden más foci
2025.09.05. 10:13

Színházból érkezik utolsó hazai vb-selejtezőjére Lionel Messi

Foci vb 2026
2025.09.04. 07:01

Nincs több kérdés, Donnarumma a Man. City új kapusa – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.02. 11:23

Botrányba fulladt a Ligák Kupája fináléja, Messiék lemaradtak a trófeáról

Minden más foci
2025.09.01. 08:24
Ezek is érdekelhetik