Vb 2022: Kylian Mbappé nem tartott szünetet a torna után

Vágólapra másolva!
2022.12.25. 07:10
null
Kylian Mbappé a vb után szinte rögtön edzésbe állt a PSG-nél (Fotó: Getty Images)
A francia Kylian Mbappé nem tartott szünetet a múlt vasárnap zárult labdarúgó-világbajnokság után.

A világbajnok csatár vasárnap mesterhármast ért el Dohában az Argentína ellen tizenegyespárbajban elveszített vb-döntőben, amely a hetedik mérkőzése volt 28 nap alatt. Másnap részt vett a Concorde téri ünnepségen, ahol több ezer szurkoló köszöntötte az ezüstérmes válogatottat. Kedden szűk körben megünnepelte 24. születésnapját, majd szerdán ismét edzésbe állt a Paris Saint-Germainnél, amely jövő szerdán a Strasbourg ellen folytatja szereplését a francia élvonalban.

Az ugyancsak a PSG-t erősítő argentin Lionel Messi tíz nap szabadságot vett ki, hogy megünnepelje a vb-címet, és a klubnál Mbappénak is felajánlottak másfél hét pihenőt, de ő nem élt vele, mert csillapítani szeretné csalódottságát.

Xavier Frezza erőnléti edző úgy nyilatkozott, egy ilyen intenzív idényben mindez fizikailag és mentálisan is kockázatos. Hozzátette, a zsúfolt versenynaptárra, a világbajnokság intenzitására és a Katar, illetve Franciaország közötti 20 Celsius-fokos különbségre tekintettel a csatárnak feltétlenül szüksége lenne egy speciális protokollra.

Mbappé augusztus közepe óta már 29 mérkőzést játszott, és ha a PSG döntőbe jut a Francia Kupában és a Bajnokok Ligájában is, akkor 69 meccsen szerepelhet a mostani évadban.

Frezza szerint ez még jóval az idény vége előtt visszaüthet, és a tíznapos pihenő fontos lett volna az akkumulátorok feltöltéséhez. Hozzáfűzte, szerinte nem szabad komoly fizikai terhelést kapnia Mbappénak, inkább csak taktikai edzéseket kellene végeznie.

Érdekesség, hogy a felnőtt csapat edzésén részt vett Kylian 15 éves öccse, Ethan is, aki nemrég, egy felkészülési mérkőzésen is pályára lépett Christophe Galtier együttesében.

 

Legfrissebb hírek

Három góllal nyert a Marseille, zsinórban negyedik győzelmét aratta a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
13 órája

Először nyert kapott gól nélkül a Ligue 1-ben az újonc párizsi csapat

Francia labdarúgás
2025.10.03. 22:57

A Crystal Palace támadója először kapott meghívót a francia válogatottba

Foci vb 2026
2025.10.02. 14:38

Nuno Mendes volt a Barca elleni BL-meccs hőse – ő volna a világ legjobb balbekkje?

Bajnokok Ligája
2025.10.02. 09:01

Hansi Flick megérdemeltnek tartja a PSG győzelmét

Bajnokok Ligája
2025.10.02. 07:24

Sorozatban harmadszor nyert a Barcelona otthonában a PSG!

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 22:52

Aranylabdás csatára és más kulcsjátékosai nélkül lép pályára a PSG Barcelonában

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 13:12

Luís Enrique Pedriről: Ő Harry Potter, remélem, nem hozza a varázspálcáját

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 11:58
Ezek is érdekelhetik