PSG: 10 millió eurót fizetnek Pochettino utódjáért – sajtóhír

L. M.L. M.
Vágólapra másolva!
2022.06.20. 22:56
null
Christophe Galtier lehet a PSG új vezetőedzője (Fotó: AFP)
A francia L'Équipe információi szerint közel a megegyezés Christophe Galtier és a Paris Saint-Germain között, a Nice vezetőedzője nagyjából 10 millió euró fejében vált klubot. A PSG-t jelenleg irányító Mauricio Pochettino távozását csütörtökön jelenthetik be Párizsban.

 

Christophe Galtier kinevezése a PSG-nél csak idő kérdése – állítja a francia L'Équipe. A szaklap szerint a bejelentés attól függ, milyen gyorsan sikerül a formális ügyeket elintézni Mauricio Pochettinóval, a párizsiak jelenlegi argentin vezetőedzőjével.

Galtier a 2021–2022-es idényben a Nice, korábban négy évig a LOSC Lille kispadján ült, most pedig a fővárosiak irányítását veheti át. Az információk szerint a vezetőedző július 4-én érkezik meg a Camp des Loges-ba, a PSG edzőközpontjába. A váltás mintegy 10 millió eurójába fog fájni a párizsiaknak, mivel Galtier szerződéséből még két év hátravan.

A PSG minél előbb le szeretné tudni az edzőkérdést, Galtier előtt több név is felröppent – többek között José Mourinhót és Zinédine Zidane-t is szívesen látták volna a francia fővárosban, de előbbi marad Rómában, utóbbi érkezését pedig az ügynöke cáfolta.

Az 55 éves tréner játékosként megfordult a Marseille, a Lille, a Toulouse, az Angers, a Nimes, az olasz Monza és a kínai Liaoning soraiban is, 1999-ben vonult vissza.

Legfrissebb hírek

Nuno Mendes volt a Barca elleni BL-meccs hőse – ő volna a világ legjobb balbekkje?

Bajnokok Ligája
2 órája

Hansi Flick megérdemeltnek tartja a PSG győzelmét

Bajnokok Ligája
3 órája

Sorozatban harmadszor nyert a Barcelona otthonában a PSG!

Bajnokok Ligája
12 órája

Bajban a PSG: Marquinhos is kidőlt az FC Barcelona elleni BL-meccs előtt

Francia labdarúgás
2025.09.26. 13:23

Tobias Thulin a védéseiről: Nagyon élvezem, extrán motivál, ha győzelemhez segíthetem a Szegedet

Kézilabda
2025.09.26. 11:55

Bánhidi Bence: Arra tartogattuk Thulint, hogy az utolsó öt percben megnyerje nekünk a mérkőzést

Kézilabda
2025.09.26. 06:44

Mindenkiben frissen él a legutóbbi kiadós PSG-verés emléke

Kézilabda
2025.09.25. 09:26

Több mint 100, felfegyverzett Roma-ultrát vettek őrizetbe Nizzában

Európa-liga
2025.09.24. 11:23
Ezek is érdekelhetik