PSG: megszületett a váratlan(?) döntés, Mbappé marad! – sajtóhír

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2022.05.21. 16:12
null
A döntés állítólag végleges: Kylian Mbappé marad a PSG-nél (Fotó: AFP)
Egybehangzó nemzetközi sajtóértesülések szerint Kylian Mbappé úgy döntött, hogy szerződést hosszabbít a Paris Saint-Germainnel és idén biztosan nem igazol a Real Madridhoz.

 

A hírről elsőként Gianluca Di Marzio olasz transzferguru, majd a L'Équipe című francia sportnapilap számolt be, szombaton 15.30-kor pedig az átigazolási ügyekben rendre jártas Fabrizio Romano is világgá kürtölte, hogy Mbappé a maradás (és a hosszabbítás) mellett döntött. Utóbbi azt írja, a francia labdarúgó szombat délután telefonon ismertette is elhatározását Florentino Pérezzel, a Real Madrid elnökével.


Egyes hírek szerint Emmanuel Macron francia elnök és Tamim bin Hamad al-Tani katari uralkodó is személyesen győzködte Mbappét arról, hogy Párizsban folytassa a pályafutását. Az új megállapodás várhatóan három évre szól majd, de a papírokat még nem írták alá a felek.

Mbappé édesanyja pénteken azt nyilatkozta, hogy fia mindkét klubbal megállapodott, és csak rajta múlik, hogy melyik csapat mellett teszi le a voksát. A 23 éves támadó a hírek szerint 300 millió eurós aláírási pénzt és idényenkénti 100 millió eurós fizetést kaphat a PSG-nél, emellett lesz beleszólása az edzőkérdésbe és a játékoskeret kialakításába is.

Úgy tudni, Mbappé már szombat este, a Metz elleni szezonzáró után bejelentheti döntését. A párizsi klub a találkozó után állítólag privát partit tart, amelyen megünneplik Mbappé hosszabbítását.

Legfrissebb hírek

„Furcsa gyerek...” – anyja ügyetlennek tartja Mbappét a mindennapokban

Spanyol labdarúgás
2 órája

A FIFA véglegesítette az Interkontinentális Kupa menetrendjét, a PSG-t biztosan felvonultató döntő december 17-én lesz

Minden más foci
20 órája

Kylian Mbappé reméli, hogy Ousmané Dembélé kapja az Aranylabdát

Francia labdarúgás
2025.09.08. 20:48

A PSG vezetőedzője után két kulcsjátékos is megsérült

Francia labdarúgás
2025.09.07. 13:59

Kerékpárbalesetet szenvedett, kórházba került Luis Enrique

Francia labdarúgás
2025.09.06. 10:54

Chilwell érkezésével lett teljes a Strasbourg hatalmas nyári bevásárlása

Francia labdarúgás
2025.09.02. 12:30

Kölcsönadta fiatal középpályását a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 23:41

A Liverpool új angol csúcsért szerződtette Alexander Isakot – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 22:36
Ezek is érdekelhetik