Ligue 1: a Metz dühös edzője nekiugrott ellenfelének – videó

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2022.02.19. 08:42
Feszült mérkőzést vívott egymással a Lille és a Metz a francia labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) pénteki játéknapján, és ehhez méltó volt a befejezés is: Frédéric Antonetti, a bennmaradásért harcoló – és rendkívül szervezett játékkal a bajnok otthonából értékes pontot rabló (0–0) – vendégek vezetőedzője nekiugrott a Lille vezetői stábjában dolgozó Sylvain Armand-nak, majd a meccset követő sajtótájékoztatón vitába keveredett az újságírókkal.

Frédéric Antonetti visszaemlékezése szerint más lille-i vezetőkkel együtt Sylvain Armand – a Nantes, a PSG és a Rennes korábbi balhátvédje – a Metz kispadja előtti, az edzők részére fenntartott területen tartózkodott, ő pedig csak kilökdöste onnan, még csak nem is durván.

EZ TÖRTÉNT


„Önök szerint helyes az, ha a Lille elnöke és koordinátora (Armand az utóbbi – A szerk.) tőlem két méterre, az edzőknek fenntartott területen tartózkodik, én onnan próbál nyomást gyakorolni a negyedik játékvezetőre?!” – tette fel a költőinek szánt kérdést Antonetti a sajtótájékoztatón. Nem is egyszer.

Közben bontakozott a szópárbaj az újságírókkal, akik ennél komolyabb magyarázatot vártak a játékvezetőnél piros lapot érő lökdösődésre, mire a tréner kifakadt: felhozta, hogy a 92. percben alaptalanul állították ki egyik játékosát, és hogy szerinte a Lille nem először próbál a játékvezetőkre nyomást gyakorolva meccset nyerni.

„Hatvanéves vagyok, és nem nagyon kedvelem, ha tiszteletlenül beszélnek velem. Persze, a nóta mindig ugyanaz, engem nem nehéz kihozni a sodromból. De tudom, hogy alapvetően igazam van. Vajon ha nem lépnek a nekem fenntartott területre, megtörténik az incidens? Ha belém kötnek, nem hagyom megválaszolatlanul. Tudom, önök a jól nevelt, jó fej edzőkre buknak. Csak őket szeretik. Én sohasem leszek olyan. Akik egy kicsit temperamentumosabbak, azokat nem csípik. Tudom, hogy engem sem szeretnek. Semmi baj, nem érdekel.”

A korzikai származású Antonetti, akinek nem ez volt az első kirobbanása hosszú (2009 és 2013 között éppen Lille-ben zajló) edzői pályafutása során, a sajtótájékoztatónak ezen a pontján felpattant, és faképnél hagyta az újságírókat.

Az ügynek alighanem lesz folytatása.

 

ÍZELÍTŐ A SAJTÓTÁJÉKOZTATÓBÓL


Legfrissebb hírek

Vámos Petra vezérletével a Metz legyőzte az Esbjerget a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.07. 17:55

Kerékpárbalesetet szenvedett, kórházba került Luis Enrique

Francia labdarúgás
2025.09.06. 10:54

Leépített a PSG, tényleg huszáros lett a hajrá Marseille-ben

Francia labdarúgás
2025.09.03. 19:36

31 évesen visszavonulhat a világbajnok labdarúgó – sajtóhír

Francia labdarúgás
2025.09.03. 11:31

Jackson mégis a Bayernben folytatja, a Pool egyik üzlete kútba esett – így telt a transzferpiac záró napja az elitligákban

Minden más foci
2025.09.02. 01:30

Ligue 1: először nyertek Negóék, hibátlan maradt a Lyon

Francia labdarúgás
2025.08.31. 23:48

Balhátvéd távozott a Liverpooltól; lemondott Jacksonról a Bayern – vasárnapi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.31. 23:22

Gólszüret a Ligue 1-ban: a PSG hat, a Lille hét gólnál állt meg

Francia labdarúgás
2025.08.30. 23:19
Ezek is érdekelhetik