Franciaország: a Lyont és ellenfelét is kizárták a kupából

Vágólapra másolva!
2021.12.27. 17:44
null
Ítéletet hirdettek a PFC–Lyon kupameccs botránya után (Fotó: AFP)
Tíz nappal a szurkolói rendbontás miatt félbeszakított Paris FC–Lyon Francia Kupa-mérkőzést követően ítéletet is hirdetett a francia szövetség fegyelmi bizottsága. Mindkét csapatot kizárták a kupából.

A Paris FC-t rendezési hiányosságok miatt büntették meg, a következő öt hazai mérkőzését (ez bajnokira is vonatkozik) nem rendezheti meg saját stadionjában.

A tömegverekedést kezdeményező Lyon-szurkolók miatt az Olympique-et ebben a bajnoki idényben nem kísérhetik el a szurkolói idegenbeli mérkőzésekre. A csapatot kizárták a Francia Kupa 2022–2023-as kiírásából, de ezt a szankciót a következő szurkolói botrányig felfüggesztették.

A PFC 11 ezer, a Lyon 52 ezer eurós pénzbírságot kapott, a vendég csapatnak továbbá fizetnie kell a stadionban esett károk megjavításának díját.

A Lyon-szurkolók az első félidő végén dobálni kezdték a rivális tábort, összecsaptak a rendfenntartókkal, majd ellepték a játékteret is.

Az 1–1-es állásnál félbeszakított december 17-i mérkőzést hivatalosan mindkét fél tizenegyespárbajban elveszítette, a kupa következő fordulójában, a legjobb 32 között a Nice játék nélkül továbbjut.

Legfrissebb hírek

Negóék nyertek, De Zerbiék döntetlent játszottak, a Lyon kikapott a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
12 órája

„Néhány percre elfelejthetjük, hogy milyen idényünk van” – Rúben Amorim a drámai El-továbbjutás után

Európa-liga
2025.04.18. 08:31

Fergie-time: a Manchester United a 120. és a 121. percekben szerzett gólokkal győzte le a Lyont

Európa-liga
2025.04.17. 23:46

Maguire: Kiábrándító az idényünk, de érezzük a fejlődést

Európa-liga
2025.04.16. 17:33

A Reims lesz a PSG ellenfele a Francia Kupa döntőjében

Francia labdarúgás
2025.04.02. 22:56

Kétgólos hátrányból kétgólos győzelem: a PSG bejutott a Francia Kupa döntőjébe

Francia labdarúgás
2025.04.01. 23:22

Butland volt a hős – Mourinhóék tizenegyesekkel búcsúztak Glasgow-ban; továbbjutott a Spurs is

Európa-liga
2025.03.13. 23:53

Nem tudott előnyt szerezni Spanyolországban az MU; kikapott a Tottenham és a Fenerbahce is az El-ben

Európa-liga
2025.03.06. 20:51
Ezek is érdekelhetik