Számoljunk le a legendával: NEM Adi Dassler cipői miatt veszítettünk!

Az 1954-es világbajnoki döntő előtti éjszaka szakadt az eső, és ez a toronymagas esélyes magyarokkal szemben a nyugatnémetek kezére játszott. A finálé alatt szintén dőlt az égi áldás, és ezért is volt különösen kellemetlen nekünk, hogy míg a mieink csúszkáltak a hagyományos stoplisokban, lásd a hatalmas gólhelyzetben eleső Tóth Mihályt vagy a megfelelően elrugaszkodni képtelen Grosics Gyulát, az ellenfélnek Adolf „Adi” Dassler vadonatúj, cserélhető, csavaros stoplis cipőket gyártott – írtuk a Válogatás a futballtörténelem leghíresebb cipőiből c. cikkünkben.

„1954-ben a német válogatott azzal nyerte meg a labdarúgó-világbajnokságot, hogy a játékosok a magyarok elleni döntő félidejében hosszabb stoplit tettek Adidas cipőikre” – szerénykedik a cég a honlapján ma is. A finálé előtt előre örült az NSZK szövetségi kapitánya, Sepp Herberger és a német válogatott főcipésze, Adi Dassler, ugyanis szakadt az eső – ennek ellenére az első félidőben még a hagyományos, ám a szokásosnál így is jobb stoplikkal játszottak, emlékezett vissza Fritz Walter. A szünetben aztán a korábbiakat éles stoplikra cserélte Adi Dassler.

Átkozott-áldott találmány volt ez…

A Puma házi történésze, Helmut Fischer kiderítette, hogy Puskás Ferenc a világbajnokság előtt személyesen járt Rudolf Dasslernél, tehát Adi Dassler testvérénél és riválisánál, a Puma márka atyjánál, és szeretett volna cipőket vásárolni a magyar válogatottnak. De a kommunista vezetés ezt megtorpedózta: kommunista ország sportolói nem játszhatnak holmi gaz imperialisták által gyártott cipőben!

Pedig milyen hasznos lett volna, ha a magyarok is hosszabb stoplis „Rudidasban” játszanak azon a mérkőzésen…

Nem is az volt a legnagyobb baj ebből a szempontból a magyar futballvezetőkkel, hogy milyen viszonyban álltak a kommunizmussal, hanem az, hogy nem gondolkodtak előre: a Nemzeti Sport már 1937-ben arról írt, hogy „Sanyi, a Ferencváros szertárosa buzgón veri a bőrszegeket, mert a talaj miatt magas bőrszegekkel kell játszani. Csakhogy ez időt vesz igénybe. Először Lázár cipőjét csinálja meg, aki sokáig nézte az előmérkőzést, szellőztette a fejét, s úgy jött rá, milyen lábbelire és milyen játékra van szükség”.

Lázár Gyula a meccs legjobbja lett, és a lefújás után ezt válaszolta az NS azon kérdésére, hogy mit tanult az előmérkőzésen: „A játékosok sokszor hirtelen akartak megállni, de nem tudtak. Azt is láttam, hogy nem voltak képesek gyorsan fordulni. Aztán, szaladni akartak, de nem tudtak. Ha pedig szaladtak és a labda közelébe értek, akkor elfutottak a labda mellett. Én ezt mind jól megfigyeltem, és ezért érkeztem utolsónak az öltözőbe. Odalent rögtön megnéztem, hogy eléggé magasak-e a bőrszegek a cipőmön.”

Bizony, ki lehetett cserélni az ósdi bőrszegeket is, ez azonban időigényes mulatság volt – nyilván utólag már nagyon okos az ember, de túl vad dolog arra gondolni, hogy a világbajnokság előtt kellett volna néhány garnitúra cipőt gyártani a magyar játékosoknak, egyet rövid, egyet hosszú bőrszegekkel?

Puskás Ferenc később elárulta: nekik nem volt mit cserélgetniük abban a szünetben, mert minden magyar játékosnak csak egy pár futballcipője volt.

Éppen a cikkírás közben akadt a kezünkbe Ocsovay Gábor 1969-es könyve (Micsoda gólok!), amelyben ír egy 1938-as találkozóról, amelyen 11:1-re vertük meg a görögöket, Lázár (!) remek futballjának köszönhetően – és annak is, hogy a derék hellének alig tudtak megállni a sárban a lábukon a rövidke bőrszegeik miatt. Ilyen az, amikor tanul az ember mások hibájából és a saját jó ötleteiből…

„Én nem ismerem a magyarok cipőit, nem tudom, hogy stoplisok voltak-e vagy dugósok vagy mit tudom én, milyenek. Fogalmam sincs róla. De arról meg vagyok győződve, hogy nekünk az új stoplik sokat segítettek. Csak azt tudom mondani, hogy nem szedtem doppingszert. Egyszer-kétszer kap az ember egy kis szőlőcukrot, de hát az teljesen normális” – nyilatkozta 1981-ben Helmut Rahn Herzogenaurachban, az Adidas-múzeumban. És ez már át is vezet bennünket egy másik nagy vb-rejtélyhez...

Korábban írtunk már a doppingolásról, Nyers István, Kubala László és Sándor Károly esetéről, három játékos esti kihágásáról, erről bővebben ITT olvashat.

Szöllősi György, lapunk főszerkesztője, a téma szakértője 2009-ben a Rubicon folyóiratban foglalta össze a magyar vezetőség által elkövetett hibákat: „senki sem tiltotta meg, hogy normális cipői és tartalék cipői legyenek a magyar válogatottnak, csak miközben a háborúban ugyanúgy vesztes Németország nyugati felén 1954-ben remek menedzsment volt a csapat mögött, nálunk már sikerült meghonosítani politikai alapon a kommunista igénytelenséget és pitiánerséget”.

A vereséghez vezető okok még:

Az NSZK csapatmenedzsere kiüríttetett egy addigra holland szurkolók által lefoglalt erdei szállodát az ideális nyugalom érdekében, a mieink egy olyan hotelben laktak, ami végig átjáróház volt, a döntő előtt pedig hajnalig koncert volt a téren, ahol a szálloda állt.

A németek nagyszerű orvosi háttérrel rendelkeztek, lásd az injekciókat, szégyenszemre Puskás Ferenc sérült lábának gyógyítását is felajánlották, de természetesen ezt nem fogadhattuk el.

Nem kalkuláltak a magyar vezetők azzal, hogy Uruguay ellen hosszabbítás lehet, és lekéste a csapat az utolsó vonatot. Ami nem lett volna baj, de olyan nagy horderejű gazdasági döntésre senki sem mert vállalkozni, hogy taxit béreljen a hajnalban a vasútállomáson rostokoló játékosoknak. Nagy nehezen reggelre ágyba kerültek a vb-elődöntő után. Ebben a nagyon fárasztó, kritikus időszakban ezzel együtt két éjszakai alvás maradt ki a csapatnak a finálé előtti napokban!

A rend széteséséhez az is hozzájárult, hogy a csapat történetében most először kiutazhattak a feleségek a döntőre.

Sopánkodunk – joggal – a brit játékvezető a döntőben elkövetett hibái miatt, de azt ritkán tesszük hozzá, hogy a legbefolyásosabb brit FIFA-vezető, a volt játékvezető Sir Stanley Rous magyar barátja, az MLSZ angolul kiválóan beszélő (az egyetlen ilyen vezető a szövetségben) elnöke, Barcs Sándor ott sem volt a világbajnokságon, mert a magyar–angol (7:1) után elvitt vacsorázni a Mátyás-pincébe egy angol újságírót, amiért valaki feljelentette... A vb legnagyobb esélyesének szövetségi elnöke egyszerűen nem volt ott a tornán! Ez a tény önmagában olyan abszurdum, ami nagyon sok mindent megmagyaráz, pontosabban ami önmagában nagyon sok kérdőjelet vet fel.

Vagyis a balsors helyett inkább az elképesztő vezetői hiányosságok vezettek a vereséghez, hiába volt a miénk a legjobb csapat, az NSZK-nál éppen a háttér volt professzionális és nagyon erős – világította meg a történelmi vereség hátterét Szöllősi György.

„Amikor a balsorsot okoljuk, emlékezzünk arra is, hogy Bozsik József talán az egyedüli olyan, szándékos durvaságért kiállított játékos a vb-történelemben, aki a következő mérkőzésen mindenfajta eltiltás nélkül újra játszhatott! Mert volt, amit el tudott intézni a magyar sportdiplomácia, illetve a franciául beszélő Sebes Gusztáv. De ekkor sajnos már több volt, amit nem...”