Vb 2022: utolsó közvetítésére készül Réthy Béla

Vágólapra másolva!
2022.12.14. 13:52
null
Utolsó közvetítésére készül Réthy Béla (Fotó: Getty Images)
Lezárja több mint harmincéves pályafutását Réthy Béla, a sportkommentátor a Franciaország–Marokkó vb-elődöntő mérkőzésen közvetít utoljára.

„Kissé eltávolodtam már a futballtól, amely hidegebb és érzelemmentesebb lett – jelentette ki a 66 éves újságíró a dpa beszámolója szerint. – Van egy unokám Berlinben, várom, hogy sok szabadidőm legyen, és hogy ne kelljen labdarúgást néznem. Ez felülmúlja a szomorúságomat. Nem gondolkoztam még a mai utolsó szavakon.”

A katari hangulatra kitérve így fogalmazott: „Itt minden meg van rendezve. Brazíliában vagy Olaszországban magától megy a világbajnokság, itt hangulatfelelősök ordítanak a megafonba a stadionokban, hogy legyen hangulat.”

A sportriporter Bécsben született 1956. december 14-én, miután sokakkal együtt a szülei elmenekültek a szovjet bevonulás miatt Magyarországról. Gyerekkorát Brazíliában töltötte, de tanulmányait már Németországban végezte. Még egyetemista volt, amikor állást kapott a német ZDF tévécsatornánál, amelynél eleinte gyakornokként, később szerkesztőként, s végül riporterként kapott lehetőséget.

Németországban kifejezetten fontos feladatokat bíztak rá karrierje során: három vb-, négy Eb- és öt BL-döntőt (a legemlékezetesebb pillanata talán Oliver Bierhoff aranygólja volt az 1996-os Európa-bajnokság fináléjának hosszabbításában), valamint más jeles futballeseményeket is közvetített, 2008-ban pedig a legjobb sportkommentátornak is megválasztották. Visszavonulásának dátuma különleges, hiszen a második vb-elődöntő napján, vagyis szerdán tölti be 66. életévét, az új esztendő kezdetével pedig nyugdíjba vonul.

Tizenkét éven keresztül volt a magyar FourFourTwo tiszteletbeli szerkesztője, 2019-ben Felcsúton vehette át a 110 éves Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) jubileumi kitüntetését.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik