Réthy Béla: Túlságosan Rossi-központú a magyar válogatott

BODNÁR ZALÁNBODNÁR ZALÁN
• Düsseldorf
Vágólapra másolva!
2024.06.22. 08:36
Réthy Béla (Fotó: AFP)
Úgy tervezte, hogy Stuttgartban, a helyszínen nézi meg a német–magyar meccset az ötvenhatos menekültek gyermekeként 1956 decemberében Bécsben született Réthy Béla, aki aztán a német sporttelevíziózás ikonikus alakja lett, tavalyi nyugdíjazásáig a közszolgálati ZDF csatorna legnépszerűbb futballkommentátora volt – ám Düsseldorfba kapott szíves meghívást a magyar konzulátusra. Lapunk kérésére azonban megosztotta a meglátásait a magyar csapat szerepléséről.

„Bevallom, többet vártam a magyar válogatottól – fogalmazott Réthy Béla. – Svájc ellen az első félidőben súlyos taktikai hibát követett el a csapat, pedig nagyon nem jellemző ez Marco Rossira, aki nagy taktikus. A második félidőben már javult a játék, és Németország ellen is helytállt a csapat, ám két forduló után nulla pontnál biztosan mindenki többre számított, így én is. Willi Orbán hosszú évek óta a csapat egyik legjobbja volt, most ő is csalódást okozott mindkét meccsen, nagyon sokat hibázott, de Szoboszlai Dominiktól is többet vártam. Úgy érzem, túlságosan Marco Rossi-központú a magyar csapat. A szövetségi kapitány felépített egy rendszert, amely működik, amelyben mindenki teszi a dolgát, ám ha váratlan helyzet van a pályán, a játékosok nem tudnak rá maguktól reagálni, a szövetségi kapitánytól várják a megoldást. A német csapatban Toni Kroos vagy Ilkay Gündogan is kézbe tudja venni a dolgokat, ha szükséges, a magyar csapat viszont tanácstalanná válik, ha nem lehet követni az eredeti meccstervet.”

A Skócia elleni mérkőzéssel kapcsolatban is megosztotta várakozásait a legendás kommentátor: „Nagyon szurkolok a magyar válogatottnak, de nehéz lesz legyőznie a skótokat, akik bár rosszul kezdtek, Svájc ellen már nagyon jók voltak, uralni tudták a meccset. A magyar csapat remekelt a selejtezőben és tizennégy mérkőzésen át veretlen volt, ám nagy különbséggel nem igazán tud megverni senkit, márpedig most mínusz négyes a gólkülönbsége. Azt nehéz elképzelni, hogy sok góllal győzzön, így siker esetén is leginkább csak abban reménykedhet, hogy lesz két csoport, amelyben a harmadik helyezetteknek legfeljebb két pontja lesz, bár ehhez nem jönnek jól az olyan meccsek, mint az ukránok győzelme Szlovákia ellen.”

 

 

Legfrissebb hírek

Újabb szervezet választotta meg Rodrit 2024 legjobb futballistájának

Minden más foci
2024.12.13. 12:56

Fehér port szívott az Eb-negyeddöntő után a Liverpoolt szidó bíró

Angol labdarúgás
2024.11.14. 10:59

Jack Grealish: Ott lett volna a helyem az Eb-n az angol válogatott keretében

Angol labdarúgás
2024.10.08. 22:05

Cucurella keze és arca – Ballai Attila publicisztikája

Foci Eb 2024
2024.09.28. 22:55

Toni Kroos: Akkor most Európa-bajnoknak tarthatom magam?

Foci Eb 2024
2024.09.24. 17:06

Eb 2024: téves bírói döntés született Cucurella kezezésénél

Foci Eb 2024
2024.09.24. 10:10

Réthy Béla szerint komolyan veszi a német válogatott a Nemzetek Ligáját

Német labdarúgás
2024.09.06. 19:39

Eb 2024: az UEFA egy tétmeccsre eltiltotta a Gibraltárról skandáló Rodrit és Moratát

Foci Eb 2024
2024.08.07. 14:04
Ezek is érdekelhetik