Vb 2022: őrület, ami a dél-koreai csatárral történik hazájában

Vágólapra másolva!
2022.12.03. 13:04
null
Vesztes meccsen duplázott, de így is <strong>Cso Ku Szung</strong> (balra) Dél-Korea hőse (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, Dél-Korea az utolsó csoportmeccsén Hvang Hi Csan hosszabbításban szerzett góljával legyőzte Portugáliát, így bejutott a legjobb 16 közé. Az ázsiai országban azonban a ghánaiak ellen duplázó Cso Ku Szungtól hangos a sajtó – hívta fel a figyelmet a Givemesport a Daily Mail cikkére hivatkozva.

Dél-Korea a második csoportmeccsén, Ghána ellen kétgólos hátrányba került a szünetre, de a második félidő elején Cso Ku Szung három percen belül szerzett két találatával egyenlített. Igaz, a pontszerzés így sem jött össze, az afrikai csapat 3–2-re nyert.

A cikk szerint a 24 éves játékosnak a hétfői duplája előtt 20 ezer követője volt az Instagramon, most pedig már ennek százszorosa, azaz kereken kétmillió van neki. Szung a TikTokon is hatalmas népszerűségnek örvend, nevére már 276 milliószor kerestek rá. Egy dél-koreai újságíró pénteken úgy fogalmazott, hogy a játékos hiába akart csak a futballra koncentrálni, mivel rengeteg üzenetet kapott a telefonjára, ez ébren tartotta őt az egyik éjjel.

Abból is látszik, milyen nagy körülötte a felhajtás, hogy az alábbi felvétel, amelyen csak ül a kispadon, és nem csinál semmit, már több mint 7.7 millió megtekintésnél jár.


Azt is beszélik, hogy Dél-Koreában nők százai akarnak most hozzámenni feleségül. Egyébként az országban megszokott jelenség, hogy a futballistákból sztárt csinálnak a szurkolók. A 2002-es világbajnokság során, melyet részben Dél-Koreában rendeztek, Kim Nam Il vált egyik napról a másikra szexszimbólummá – olvasható a Givemesport cikkében.

Cso Ku Szung – aki korábban jelentéktelennek nevezte önmagát – magánéletéről keveset tudni, az Instagramon például csak hat posztja van.

Legfrissebb hírek

TCR World Tour: Buchan nyert; Michelisz 11. az első dél-koreai versenyen

Egyéb egyéni
2025.10.18. 10:09

Így született a négy gól – íme, a 2–2-re végződő Portugália–Magyarország vb-selejtező összefoglalója!

Magyar válogatott
2025.10.14. 23:27

Nézze meg a gólokat, amelyekkel a magyar válogatott legyőzte Örményországot

Magyar válogatott
2025.10.11. 19:42

Amerikából jöttem: új királya van New Yorknak az NFL-ben?

Amerikai sportok
2025.10.03. 15:38

Ötös lista: Dembélé kapott, Henry nem – a legjobb játékosok, akik sosem nyertek Aranylabdát

Minden más foci
2025.10.03. 11:14

Így szerzett vezetést Varga Barnabás a Genk ellen – videó

Európa-liga
2025.10.02. 22:02

Dobogó az NB I-ben, világbajnokság a válogatottal? – Vitális Milán-interjú

Labdarúgó NB I
2025.09.29. 12:09

Tíz éve állított fel négy Guinness-rekordot egy meccsen Lewandowski

Német labdarúgás
2025.09.22. 12:29
Ezek is érdekelhetik