Vb 2022: A legtisztább lenne nyolcat rúgni Costa Ricának – Réthy Béla

BODNÁR ZALÁNBODNÁR ZALÁN
Vágólapra másolva!
2022.12.01. 15:56
null
A japánoktól elszenvedett vereség után összeállt a német csapat (Fotó: AFP)
A német közszolgálati ZDF csatorna magyar származású, legendás sportkommentátora Katarból a Nemzeti Sportnak nyilatkozva elmondta: nem biztos a németek továbbjutásában, de szerinte nem Hansi Flick csapatán múlik ez elsősorban, hanem a spanyolok Japán elleni hozzáállásán.

„Rosszul kezdődött a német válogatottnak ez a világbajnokság, de ennek már hagyománya van nálunk, nem először rajtol gyengén a csapat – fejtette ki megkeresésünkre a 65 éves Réthy Béla, aki 1987 óta dolgozik a ZDF-nek, számtalan labdarúgó vb-n kommentált már, most is Katarban a helyszínen teljesít szolgálatot, igaz, a tervek szerint utoljára, mert január elsején nyugdíjba vonul. – A Japán elleni kudarc után a spanyolok ellen már jó volt a csapat, jó szellemben futballozott, és küzdött is. Igaz, a játékra alapvetően a japánok ellen sem lehetett panasz, mivel ezen a vébén rekordot jelentő huszonöt alkalommal lőtt kapura az együttes, csak gyenge volt a helyzetkihasználás. És sajnos minden meccsen van legalább egy nagy védelmi hiba.”

A legendás kommentátor úgy gondolja, a rossz kezdés ellenére bejut a német válogatott a nyolcaddöntőbe – vagy ha nem, az nem rajta múlik majd.

Réthy Béla (Fotó: AFP)
Réthy Béla (Fotó: AFP)

„Argentína ugyancsak váratlan vereséggel kezdett, mégis csoportelsőként lépett tovább – mondja. – Costa Rica ellen nagy különbségű győzelmet várok. Nem is értem, Costa Rica hogy tudta megverni Japánt, a mezőny egyik leggyengébb csapata. Nekünk persze jól jött az a sikerük, de nem tudom elképzelni, hogy újabb csodát vigyenek véghez. Ha pedig a német csapat nem tudja legyőzni ezt a Costa Ricát, akkor nincs is helye a világbajnokságon, az egyértelmű. De ha győz is, nincs a saját kezében a sorsa, ha a spanyolok is pihentetnek kilenc kezdőjátékost Japán ellen, mint a franciák Tunézia ellen, akkor lesz esélye Japánnak is a továbbjutásra. A legtisztább lenne nyolcat rúgni Costa Ricának, és akkor nem kellene azzal foglalkozni, mi történik a japán–spanyol meccsen.”

Az első meccs után a hírek szerint heves vitákra került sor a német táborban, ennek kapcsán is kérdeztük a bennfentes Réthy Béla véleményét.

„Egy papíron gyengébb csapat elleni váratlan vereség után nem csoda, ha vita alakul ki egy csapaton belül – fogalmazott. – De nem kell ennek nagy jelentőséget tulajdonítani, igazából az történt, hogy összeült a teljes keret és a stáb, és mindenki kitette az asztalra a maga problémáját. Ilyesmire olykor egy házasságban is szükség van… Úgy látom, ezután forrt össze a keret, a spanyolok ellen már sokkal egységesebb csapat képét mutatta.”

VILÁGBAJNOKSÁG, KATAR
CSOPORTKÖR, 3. FORDULÓ

E-CSOPORT, A CSÜTÖRTÖKI PROGRAM
20.00: Japán–Spanyolország (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
20.00: Costa Rica–Németország (Tv: Duna World) – élőben az NSO-n!

AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Spanyolország2118–1+74
2. Japán2112–2 03
3. Costa Rica2111–7–63
4. Németország2112–3–11

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik