Vb 2022: egy hónapos kihagyás után megy Katarba a friss aranylabdás

Vágólapra másolva!
2022.11.09. 14:24
null
Karim Benzema egy hónapos kihagyás után léphet pályára a katari vb-n (Fotó: Getty Images)
Egy hónapos kihagyást követően lép majd pályára a katari világbajnokságon Karim Benzema, a címvédő franciák aranylabdás labdarúgója – írja az MTI.

A 34 éves csatár október 19. óta nem játszott tétmérkőzést a Real Madridban, ám Carlo Ancelotti vezetőedző cáfolta azokat az értesüléseket, melyek szerint pihentetné sztárját a vb előtt.

„Zavar, hogy nem tudott nekünk segíteni az elmúlt meccseken, megpróbálkozott a visszatéréssel, de továbbra is fennáll néhány kisebb probléma” – jelentette ki az olasz tréner.

„Nálam már csak Karim csalódottabb, aki így meccshiánnyal megy Katarba. Egyéni edzéseket végez, de egyelőre nem elégedett magával.”

A közelmúltban a spanyol klub azt közölte, hogy Benzema izomfáradtság miatt nem hadra fogható, és Ancelotti szerint az is biztos, hogy nem léphet pályára a vb előtti utolsó bajnokin, csütörtökön Cádizban sem.

Didier Deschamps szövetségi kapitány együttese a jövő vasárnap rajtoló világbajnokságon sorrendben Ausztráliával, Dániával és Tunéziával csap össze a D-csoportban.

Deschamps november 9-én, szerdán este hirdeti ki keretét.

D-CSOPORT
November 22., 14.00
al-Rajján,
Education City Stadion
Dánia–Tunézia x–x
November 22., 20.00
al-Vakra,
al-Dzsanúb Stadion
Franciaország–Ausztrália x–x
November 26., 11.00
al-Vakra,
al-Dzsanúb Stadion
Tunézia–Ausztrália x–x
November 26., 17.00
Doha,
974 Stadion
Franciaország–Dánia x–x
November 30., 16.00
al-Rajján,
Education City Stadion
Tunézia–Franciaország x–x
November 30., 16.00
al-Vakra,
al-Dzsanúb Stadion
Ausztrália–Dánia x–x

A KATARI LABDARÚGÓ-VILÁGBAJNOKSÁG MENETRENDJE IDE KATTINTVA ÉRHETŐ EL!

Legfrissebb hírek

Vinícius Júnior góljával nyertek és kijutottak a vb-re a brazilok Ancelotti első hazai meccsén

Foci vb 2026
2025.06.11. 07:37

Brazília Ancelotti első hazai meccsén juthat ki a vb-re

Foci vb 2026
2025.06.10. 08:25

Alisson Becker: Vissza akarok térni Brazíliába

Minden más foci
2025.06.08. 12:07

Davide Ancelotti követi apját a brazil válogatotthoz

Minden más foci
2025.06.07. 11:53

Carlo Ancelotti gól nélküli vb-selejtezőn mutatkozott be a brazil válogatott kapitányaként

Foci vb 2026
2025.06.06. 07:40

Carlo Ancelotti agresszív brazil válogatottat ígér

Foci vb 2026
2025.06.05. 09:51

Skóciába tart Ancelotti fia, rokonai is élnek ott – sajtóhír

Minden más foci
2025.05.28. 15:46

Csábító változások – Cselőtei Márk publicisztikája

Spanyol labdarúgás
2025.05.27. 23:53
Ezek is érdekelhetik