Sportrádió: Dánia lehet a világbajnokság sötét lova

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2022.11.19. 21:15
null
Eriksenék tényleg eljuthatnak a döntőig? (Fotó: AFP)
Sokan az idei világbajnokság lehetséges meglepetéscsapatának tartják Dániát, ott lehet a negyeddöntőben vagy akár a legjobb négy között is. A szemre is tetszetős futballt játszó válogatottról, Christian Eriksenről, az óriási népszerűségnek örvendő szövetségi kapitányról, és hogy milyen felállásban játszhatnak a világbajnokságon, arról Dániából Orvos András, a daniasport.hu főszerkesztője mesélt a Hazafutásban Perjési Tamásnak.

„A csoportból való továbbjutást mindenképpen elvárják a csapattól Dániában. Érdekes, hogy négy évvel ezelőtt is egy csoportban volt Dánia Franciaországgal és Ausztráliával, mindkettővel döntetlent játszott és továbbjutott. Ez már többször is sikerült, de a legjobb nyolcig a vébén még nem verekedte el magát a csapat, talán most, ha a másik ágról Lengyelország vagy Mexikó jön, velük fel tudnák venni a versenyt. A nemzetközi sajtó is a dán válogatottat tartja sötét lónak, egyesek szerint eljuthatnak a döntőig is” – mondta Orvos András.

A teljes interjút itt hallgathatja meg:


Legfrissebb hírek

Elindult a Nemzeti Sportrádió Facebook-oldala

Egyéb egyéni
2025.07.14. 15:28

Svédország jutott be a negyeddöntőbe a C-csoport győzteseként a női labdarúgó Eb-n

Minden más foci
2025.07.12. 22:59

A németek a dánokat is legyőzték a női Eb-n

Minden más foci
2025.07.08. 20:03

Németország Jule Brand vezérletével verte az első tornáján szereplő Lengyelországot a női labdarúgó Eb-n

Minden más foci
2025.07.04. 22:55

U21-es Eb: a hajrában fordítottak, elődöntősök a franciák

Minden más foci
2025.06.22. 20:02

U19-es Eb: parádéztak a spanyolok, továbbjutottak a házigazdák

Minden más foci
2025.06.19. 21:10

U21-es Eb: továbblőtték magukat a hollandok, hibátlan maradt Németország

Minden más foci
2025.06.18. 22:55

Felkészülés: Dánia átgázolt a litvánokon, Svédország hétgólos meccsen győzte le Algériát

Minden más foci
2025.06.10. 21:19
Ezek is érdekelhetik