Vb 2022: a FIFA elutasította a dél-afrikaiak és a beniniek óvását

MTI/ CS. M.MTI/ CS. M.
Vágólapra másolva!
2021.12.03. 18:21
null
A dél-afrikaiak Ghánában vesztettek el sorsdöntő meccset novemberben (Fotó: Getty Images)
Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elutasította a dél-afrikai (SAFA) és a benini (FBF) szervezet óvását, amelyet válogatottjaik legutóbbi világbajnoki selejtezőmérkőzésén elszenvedett veresége miatt nyújtottak be.

 

A FIFA fegyelmi bizottságának döntése értelmében mindkét óvás „elfogadhatatlan”, további részleteket azonban nem közölt.

TebogoMotlanthe, a SAFA ügyvezetője hangsúlyozta: amint megkapják a FIFA hivatalos, részletes indoklását, fontolóra veszik a további lehetőségeiket.

Az afrikai zóna második körének utolsó felvonásán a dél-afrikai együttes Ghánában kapott ki 1–0-ra, a benini csapat Kongóban 2–0-ra, ezzel a vesztesek elestek a katari vb-szereplés lehetőségétől, míg a győztesek csoportjuk továbbjutójaként a harmadik körben küzdhetnek érte tovább. A három héttel ezelőtt játszott meccseken a dél-afrikaiaknak és a beninieknek is elegendő lett volna a döntetlen ahhoz, hogy bejussanak a zóna utolsó kvalifikációs körébe.

A dél-afrikaiak „megkérdőjelezhető játékvezetői döntésekre” hivatkozva kérték a ghánai találkozó újrajátszását. Motlanthe akkor elmondta: számos ítélet ellenük irányult, közöttük az a büntető is, amely eldöntötte a meccset. Ráadásul ez nem egyedi eset volt, a bírók ugyanis több esetben hoztak megkérdőjelezhető ítéleteket.

A dél-afrikaiak számára nem lenne szokatlan, ha mégis újra kellene játszaniuk a vb-selejtezőt, a 2018-as sorozatban a Szenegál elleni mérkőzésüket kellett megismételni, mert a ghánai Joseph Lamptey játékvezető érintett volt a meccsel összefüggő fogadásban, ezért szándékosan csalt. Lampteyt később örökös eltiltással sújtották.

Legfrissebb hírek

Csúcstechnológia és kulturális szimbólumok – bemutatták a 2026-os vb labdáját

Foci vb 2026
9 órája

Izrael tagsága nincs veszélyben, Infantino szerint a FIFA nem képes megoldani geopolitikai problémákat

Minden más foci
22 órája

Este és éjjel lennének a jövő évi vb-n az európai élcsapatok meccsei

Foci vb 2026
Tegnap, 12:06

Virtualizált futballélmény – Jakus Barnabás publicisztikája

Labdarúgó NB II
2025.09.29. 23:35

Vb 2026: pontlevonással büntették Dél-Afrikát, történelmi esélyt kapott Benin a kijutásra

Foci vb 2026
2025.09.29. 17:32

A FIFA a 2030-as vb 64 csapatosra bővítéséről tárgyalt

Foci vb 2026
2025.09.24. 15:02

Kiberbűnözők károsították meg a Ferencvárost és a Rijekát

Labdarúgó NB I
2025.09.23. 10:54

Vb-kijutásába is kerülhet Dél-Afrikának a jogosulatlan játékos szerepeltetése

Foci vb 2026
2025.09.19. 11:25
Ezek is érdekelhetik