Vb 2022: egy héttel a torna kezdete előtt fordulót rendeznek több topligában

Vágólapra másolva!
2021.11.02. 12:42
null
Sűrű menetrend várhat a Bayern-játékosokra is (Fotó: AFP)
A topligák közül a német Bundesliga és a francia Ligue 1 ismertette a 2022–2023-as versenynaptárát. Ez alapján csupán bő egy hét telik el a katari világbajnokság előtti utolsó bajnoki forduló és a november 21-én rajtoló torna kezdete között – hívta fel rá a figyelmet az Origo.

 

A Bundesliga és a Ligue 1 honlapján már elérhető a következő idény tervezett menetrendje. Ez alapján a német és a francia első osztályban rendeznek fordulót a 2022. november 12-i hétvégén.

„Mindezek alapján két dolog képzelhető el. Az egyik, hogy a német bajnokságban szereplő focisták csak hét nappal a vb kezdete előtt csatlakoznak hazájuk nemzeti együtteséhez és mennek a világbajnokságra. A másik, hogy ezek a futballisták már korábban elhagyják a csapataikat, azaz a német együttesek teljesen más kerettel játsszák le a bajnokságban azokat a mérkőzéseket, amelyek a világbajnokság kezdete előtt közvetlenül kerülnek megrendezésre” – áll az Origo cikkében.

A Bajnokok Ligája 2022-es csoportköre a tervek szerint november 2-án ér véget, míg az angol Premier League a helyi sajtó szerint – a Bundesligához és a Ligue 1-höz hasonlóan – november 13. után szünetel a világbajnokság miatt.

Állítólag Angliában a rendhagyó világbajnokság ellenére sem marad el a hagyományos karácsonyi meccsdömping, azaz december 26-án, nyolc nappal a katari vb-döntő után pályára lépnek a csapatok.

A következő világbajnokságnak 2022. november 21. és december 18. között Katar ad otthont. A 32 csapatos viadalon a házigazda mellett 13 európai, öt afrikai, legalább négy ázsiai, legalább három észak-amerikai és legalább négy dél-amerikai válogatott vesz részt. Eddig Katar mellett Németország és Dánia kvalifikálta magát a tornára.

A teljes cikket ide kattintva elolvashatja!

Legfrissebb hírek

Hosszú eltiltás várhat a doppingolással vádolt Chelsea-szélsőre

Angol labdarúgás
1 órája

A FIFA szerint zajos közönségsiker a klub-vb

Klub-vb
10 órája

Sokallja a csatár árát az Arsenal, messze még a megegyezés

Angol labdarúgás
23 órája

Megújul az ETO arculata, itt az új címer!

Labdarúgó NB I
Tegnap, 16:10

James Milner a rekordot jelentő 24. idényére készül a Premier League-ben

Angol labdarúgás
2025.06.14. 21:31

Spanyol klub viheti el Kerkez Milos leendő posztriválisát Liverpoolból

Angol labdarúgás
2025.06.14. 16:56

Az európai futballpiac 38 milliárd eurót generált a 2023–2024-es idényben

Minden más foci
2025.06.12. 09:25

Veszélyben volna Szoboszlai helye a kezdőben? Így illeszkedhet be Florian Wirtz a Liverpool játékrendszerébe

Angol labdarúgás
2025.06.11. 20:45
Ezek is érdekelhetik