Anglia: Sancho nem érdemelt válogatott meghívót, de…

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2021.10.01. 13:40
null
Jadon Sancho nehezen veszi fel a Premier League ritmusát, de ez nem tartja távol a válogatottól (Fotó: AFP)
Jadon Sancho az elmúlt hetekben nyújtott teljesítményével nem szolgált rá az angol válogatott meghívóra. Ezt Gareth Southgate szövetségi kapitány is elismerte, és elmondta, pszichológiai okokból hívta be a fiatal támadót a magyar válogatott ellen is készülő keretbe.

A fiatal játékos, aki nyáron szerződött Dortmundból a Manchester Unitedhoz, az Európa-bajnokság döntőjében tizenegyest hibázott a trófeáról döntő szétlövés során. Új csapatában eddig nem hozza azt a formát, amelynek köszönhetően a Dortmund játékosaként stabil válogatott kerettag lett.

Southgate elmondta, ha pusztán a formáját venné figyelembe, nem hívta volna be az október 9-én Andorra, 12-én pedig Magyarország ellen játszó válogatott keretébe. A korábbi védő szerint egy szövetségi kapitány feladatköre arra is kiterjedhet, hogy egy-egy játékos pályafutásának lökést adjon.

„Jadon fontos szereplője az angol labdarúgásnak, az elmúlt években sokat fektettünk bele, és továbbra is hisszük, hogy sokra viheti – mondta Southgate. – Az elmúlt hetek teljesítménye alapján nem érdemelt meghívót. Elsősorban azért hívtam be, hogy leüljünk beszélni, hátha tudok segíteni, megmutassam, hiszünk benne, és talán Manchesterben is elkapja a fonalat.”

Southgate elmondta, ilyen esetben nincs tökéletes döntés, hiszen más játékos jobban rászolgált a játékával a kerettagságra, ezért megérti, ha kritizálják.

„Próbáljuk azt tenni, ami a leginkább használ a játékosoknak. Vannak, akik attól szívják fel magukat, ha kimaradnak a keretből, és bizonyítani akarják, hogy itt a helyük. Jadon esetében viszont úgy éreztem, az a legjobb, ha most is a keretben tartom” – mondta Southgate.

A szövetségi kapitány szerint Sancho nehezen szokja meg a Premier League fokozott elvárásait.

„A Dortmund nagy csapat, a Manchester United viszont a világ egyik legnagyobb klubja. Ráadásul a Premier League abban is más, hogy itt nem lehet ugyanolyan mennyiségben halmozni a gólokat és gólpasszokat, mint a Bundesligában. Németország nagyon jó terep a fejlődésre, mert bár van néhány nagy csapat, szép számmal vannak gyengébb klubok, amelyek ellen kibontakozhat egy fiatal labdarúgó. Angliában minden mérkőzés kőkemény, és Jadon ezt most tapasztalja meg” – fogalmazott Southgate.

AZ ANGOL VÁLOGATOTT 23 FŐS KERETE
Kapusok: Sam Johnstone
(West Bromwich Albion), Jordan Pickford (Everton), Aaron Ramsdale (Arsenal)
Védők: Conor Coady (Wolverhampton), Reece James (Chelsea), Tyrone Mings (Aston Villa), Luke Shaw (Manchester United), John Stones (Manchester City), Kieran Trippier (Atlético Madrid – Spanyolország), Kyle Walker (Manchester City), Fikayo Tomori (AC Milan – Olaszország)
Középpályások: Jordan Henderson (Liverpool), Jesse Lingard (Manchester United), Mason Mount (Chelsea), Kalvin Phillips (Leeds United), Declan Rice (West Ham United), Phil Foden (Manchester City)
Támadók: Jack Grealish (Manchester City), Harry Kane (Tottenham Hotspur), Bukayo Saka (Arsenal), Jadon Sancho (Manchester United), Raheem Sterling (Manchester City), Ollie Watkins (Aston Villa)

 

VB 2022, EURÓPAI SELEJTEZŐ
I-CSOPORT, OKTÓBERI PROGRAM
7. FORDULÓ, OKTÓBER 9., SZOMBAT
20.45:
MAGYARORSZÁG–Albánia
20.45: Andorra–Anglia
20.45: Lengyelország–San Marino

8. FORDULÓ, OKTÓBER 12., KEDD
20.45:
Anglia–MAGYARORSZÁG
20.45: San Marino–Andorra
20.45: Albánia–Lengyelország

AZ I-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Anglia 6 5 1 18–2 +16 16
2. Albánia 6 4 2 10–6 +4 12
3. Lengyelország 6 3 2 1 19–8 +11 11
4. MAGYARORSZÁG 6 3 1 2 12–10 +2 10
5. Andorra 6 1 5 4–14 –10 3
6. San Marino6 61–24–230

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik