Vb 2018: mit szippantottak az oroszok a szünetben?

Vágólapra másolva!
2018.07.08. 12:10
null
Csak egy szippantás a jóból (Fotó: ARD)
A német sajtó nem először csodálkozott rá arra a világbajnokság során, hogy az orosz labdarúgó-válogatott játékosai valamit megszaglászva léptek pályára az adott mérkőzésen. A szövetség szóvivője elmondta, egyszerű ammóniapárnáról van szó.

 

 

A Süddeutsche Zeitung egy héttel ezelőtt, a spanyolok elleni nyolcaddöntő kapcsán megírta, hogy a megsérült Jurij Zsirkov helyére a szünetben beállt Vlagyimir Granat beleszippantott valamibe, és úgy futott ki a pályára.

A lapnak az orosz szövetség szóvivője elmagyarázta, hogy egyszerű ammóniapárnáról volt szó, ennek használatát nem tiltja a doppingszabályzat. A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) szerint az ammóniának rövid távú ösztönző és fókuszáló hatása van, nem véletlen, hogy például súlyemelésben a gyakorlatok megkezdése előtt az edző ezt szagoltatja meg a versenyzőjével.

A szombati negyeddöntőnél hasonlót figyeltek meg, ezúttal a Bild közölt fényképes beszámolót az orosz játékosok szippantásáról. Ezt ismét azzal magyarázták, hogy az ammónia fokozott légzési ingerlést vált ki, hogy javuljon az oxigénellátás, azonban ez csupán rövid távon, néhány percig lehet hatásos.

Legfrissebb hírek

Semlegesként visszatérhetnének az orosz tornászok

Torna
2025.06.13. 11:32

A WADA elnöke bírálta a „doppingolimpia” szervezőit

Egyéb egyéni
2025.06.12. 12:46

Felkészülés: Dánia átgázolt a litvánokon, Svédország hétgólos meccsen győzte le Algériát

Minden más foci
2025.06.10. 21:19

Milánó 2026: érvényben marad az orosz hokiválogatott kizárása

Egyéb egyéni
2025.05.27. 15:05

Birkózás: Oroszország sportminisztere meglátogatta a KIMBA-t

Egyéb egyéni
2025.05.19. 16:28

Orosz–amerikai birkózótalálkozó lehet júliusban

Birkózás
2025.05.03. 14:00

Oroszország hat év után indulhat nyári Universiadén

Egyéb egyéni
2025.04.15. 13:03

WADA: a jelenlegi elnöknek nem lesz ellenfele a tisztújításon

Egyéb egyéni
2025.04.02. 10:08
Ezek is érdekelhetik