Vb 2018: Még nem fogtuk fel igazán, mi történt – Umtiti

Vágólapra másolva!
2018.07.10. 23:33
null
Didier Deschamps szövetségi kapitány a győztes gólt fejelő Samuel Umtiti nyakába borult a hármas sípszó után (Fotó: AFP)
Franciaország 1–0-ra legyőzte Belgiumot, és ezzel elsőként jutott be a világbajnokság döntőjébe. A lefújás után a fináléra Moszkvába utazó francia válogatott védője, Samuel Umtiti, illetve Kylian Mbappé, valamint a szövetségi kapitány, Didier Deschamps értékelt.

 

„Együtt végeztük el a munkát. Igaz, hogy én szereztem a gólt, de az egész mérkőzésen nagyon jól védekeztünk együtt, közös erőfeszítésünk jutalma pedig a döntő” – mondta a győztes gólt fejelő Samuel Umtiti, aki a találatra is kitért.

„Néhány hete, ahogy a korábbi meccseimet néztem, eldöntöttem, hogy szögletnél vagy a rövid kapufához megyek, vagy inkább kivárok – ma ez kifizetődött. Még nem fogtuk fel igazán, mi történt, de tudjuk, valami nagy dolgot viszünk véghez. Még hátravan egy nagyon-nagyon fontos találkozó. Mindent megteszünk, hogy megnyerjük a tornát” – zárta gondolatait a francia középhátvéd.

„Elképzelhetetlen. Ez életem álma, meg a következő életemé is, és minden. Nem találok szavakat
– áradozott a lefújás után Kylian Mbappé. – A legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna ilyet, pedig még mindig nagy álmodozó vagyok. De még van egy lépés. Amikor nem csalsz, hanem a csapatért dolgozol, visszakapod. Amíg a csapatot segíthetem, csak ez érdekel. Nem érdekel az Aranylabda, a vébétrófeát akarom.

„Kivételes, ami történt – mondta ezt már a francia válogatott szövetségi kapitánya, Didier Deschamps. Nagyon örülök a játékosaimnak, fiatalok, azonban ott van bennük a karakter és a mentalitás. Nehéz dolgunk volt ma egy nagyon erős Belgium ellen, de az a kis gól elég volt. Roppant sokat kellett dolgoznunk védekezésben, a kontrákból egy kicsit többet is kihozhattunk volna a végén, ám ezzel együtt is le a kalappal a futballisták és a stáb előtt. Mi játsszuk a döntőt! Nagyon büszke vagyok a csapatomra – már 49 napja együtt vagyunk, sok minden történt, olyanok is, amik nehezebbek, de ilyen az élet egy csapatban. És hadd hozzam fel a stábomat, húsz emberről van szó, mindenkié a mai siker, viszont a játékosoké a mérkőzés: bekerültünk a döntőbe, és végül is a pályán levőknek köszönhetjük a győzelmet. A két évvel ezelőtti Európa-bajnokság döntőjében elszenvedett vereséget még nem emésztettük meg, szóval holnap csendben megnézzük, ki jut a fináléba.”

„Egy pontrúgás döntött. Szoros, nagyon szoros meccset játszottunk, amelyen az döntött a franciák javára, hogy ők valamivel szerencsésebbek voltak a kapu előtt. A játékosaink hozzáállása nagyszerű volt a találkozóhoz. Fel kell tudnunk dolgozni, hogy csak az egyik csapat nyerhet, míg a másik szükségszerűen veszít. Mi mindenesetre minden tőlünk telhetőt megtettünk a pályán" – fogalmazott Roberto Martínez, aki kitért a gólra és szót ejtett a bronzmeccsről is.

„Egy világbajnoki elődöntőben olyan apróságok jelenthetik a döntő mozzanatot, mint egy pontrúgás. Egy mérkőzésünk van hátra, és mindenképpen szeretnénk győzelemmel búcsúzni, mert ezek a játékosok nem azt érdemlik, hogy rossz szájízzel köszönjenek el a tornától" – jelentette ki a belgák spanyol kapitánya.

FIFA-VILÁGBAJNOKSÁG 2018, OROSZORSZÁG
ELŐDÖNTŐ

FRANCIAORSZÁG–BELGIUM 1–0 (0–0)
Szentpétervár,
Kresztovszkij Stadion. Vezette: Cunha (uruguayi)
Franciaország: Lloris – Pavard, Varane, Umtiti, L. Hernández – Pogba, Kanté – Mbappé, Griezmann, Matuidi (Tolisso, 86.) – Giroud (Nzonzi, 85.). Szövetségi kapitány: Didier Deschamps.
Belgium: Courtois – Alderweireld, Kompany, Vertonghen – Chadli (Batshuayi, 91.), Witsel, Fellaini (Carrasco, 80.), Mousa Dembélé (Mertens, 60.) – De Bruyne, E. Hazard, Lukaku. Szövetségi kapitány: Roberto Martínez.
Gólszerző: Umtiti (51.)
Sárga lap: Kanté (87.), Mbappé (92.), ill. E. Hazard (63.), Alderweireld (71.), Vertonghen (94.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

 

Legfrissebb hírek

Franciaország tíz emberrel is nyert Izland ellen

Foci vb 2026
2025.09.09. 23:07

Zidane nagy erőkkel készül a francia válogatott átvételére

Francia labdarúgás
2025.09.09. 10:41

Lewandowskival más ez a lengyel csapat; újabb belga kiütés

Foci vb 2026
2025.09.07. 22:53

Olise és Mbappé volt a franciák nyerőembere Ukrajna ellen, Izland kiütötte Azerbajdzsánt

Foci vb 2026
2025.09.05. 22:35

31 évesen visszavonulhat a világbajnok labdarúgó – sajtóhír

Francia labdarúgás
2025.09.03. 11:31

Belgiumba igazol Dénes Vilmos – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.01. 19:38

Franciaország negyeddöntős a női röplabda-világbajnokságon

Röplabda
2025.08.31. 14:36

Hiába Doncic klasszisa, a franciák is legyőzték Szlovéniát az Eb-n

Kosárlabda
2025.08.30. 19:40
Ezek is érdekelhetik