Vb 2018: Dárdainak fogalma sincs, ki lesz a világbajnok

Vágólapra másolva!
2018.07.09. 18:24
null
Dárdai Pál favoritja, Brazília, kiesett a vb-ről (Fotó: AFP)
Dárdai Pál, a Hertha BSC magyar vezetőedzője rendszeresen jelentkezik vb-elemzésekkel a Berliner Morgenpost hasábjain. A magyar labdarúgóedző az elődöntőre eljutott odáig, hogy tippje sincs a végső győztes kilétére.

„Hogy őszinte legyek, fogalmam sincs, ki nyeri meg a világbajnokságot. Az én favoritom Brazília volt, de a kiesése után már nem tudok esélyest mondani az elődöntőbe bejutott csapatok közül – mindegyik válogatottnak megvannak a maga erényei” – kezdte Dárdai Pál, aki visszatekintett egyenként a negyeddöntőkre.

URUGUAY–FRANCIAORSZÁG 0–2

„Nem volt kétséges, hogy mi lesz a mérkőzés végkimenetele, Edinson Cavani rettenetesen hiányzott az uruguayiaktól. A mentalitása, a vezérképességei nélkül nem ugyanaz volt az uruguayi csapat, mint amit megszoktunk. A franciák nem izzadtak meg.”

BRAZÍLIA–BELGIUM 1–2

A világbajnokság leglátványosabb mérkőzése volt ez számomra. Élmény volt figyelni Kevin De Bruynét és azt, ahogy érzi a tereket. Eden Hazard is kiemelkedő futballista, fantasztikus, ahogy megtartotta a labdákat a hajrában. Amíg volt hozzá erejük, a belga kontrák gyilkosak voltak. Elöl Romelu Lukaku valódi őserő. Ahogy még Japán ellen a sorsdöntő kontránál kijött a szélre, hogy területet nyisson De Bruyne előtt, aztán magával húzta a védőket, hogy kinyíljon a szárny – kulcsfontosságú találatban volt úgy szerepe, hogy egyszer sem ért közben a labdához.

A brazil csapat nem okozott csalódást, de a szerencse ellene volt az öngóllal. Douglas Costa és Renato Augusto becserélésével új minőséget hoztak a mérkőzésbe, nem fújtak be nekik egy tizenegyest, majd a ráadás perceiben Courtois óriásit védett Neymar lövésénél… Kár érte, azt hittem, Brazília bejut a döntőbe. A belga csapat fejlődött és kiteljesedett az évek során, és az is megvan neki, amire egy ilyen tornán szükség van: a szerencse.

SVÉDORSZÁG–ANGLIA 0–2

Hasonló mérkőzés volt, mint a franciák diadala: végig egyértelmű volt, hogy melyik válogatott jut tovább. Az angolok nem kockáztattak semmit. Jól szervezett csapat, amely türelmesen játszott; egy gól rögzített helyzet után, még egy fejesből, ez pont elég volt Svédország ellen.

OROSZORSZÁG–HORVÁTORSZÁG 2–2, 11-ESEKKEL 3–4

Láthattuk, hogy itt már lejárt azoknak a csapatoknak az ideje, amelyek csak kompakt módon védekeztek, nagy akarattal és tűzzel játszottak, és vártak arra, hogy végigvigyenek egy sikeres kontrát. Teljesen megérdemelt a horvát továbbjutás, még akkor is, hogy ha Horvátországnak tizenegyesrúgásokra volt szüksége ehhez. Modriccsal, Rebiccsel, Perisiccsel és Mandzukiccsal van jó néhány olyan játékosa, aki támadásban egyéni extrát tud hozni. Úgy gondolom, az elődöntőben az angoloknak megvannak az eszközeik ahhoz, hogy kiejtsék a horvátokat és a döntőbe jussanak.

Legfrissebb hírek

A Crystal Palace támadója először kapott meghívót a francia válogatottba

Foci vb 2026
16 órája

Bálint Martin Belgiumban nyert rangos kick-box versenyt

Egyéb egyéni
2025.09.29. 15:46

Oroszországban a magyar válogatott elleni meccsről írnak, az MLSZ cáfol

Magyar válogatott
2025.09.29. 14:01

Oroszország és Fehéroroszország újra teljes jogú tagja az IPC-nek

Egyéb egyéni
2025.09.27. 17:00

A címvédő az első elődöntős a röplabda vb-n

Röplabda
2025.09.24. 11:21

Milánó 2026: nincs változás, az oroszok semleges színekben versenyeznek majd

Téli sportok
2025.09.19. 17:05

„Furcsa gyerek...” – anyja ügyetlennek tartja Mbappét a mindennapokban

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 12:13

Franciaország tíz emberrel is nyert Izland ellen

Foci vb 2026
2025.09.09. 23:07
Ezek is érdekelhetik