Vb 2018: Crespo és Fabregas is aggódik Messi miatt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.17. 14:01
null
Crespo és Fabregas is aggódik Messi miatt (Fotó: AFP)
Az argentinok megmondóemberévé előlépő Hernán Crespo szerint Lionel Messi Diego Maradonával ellentétben nem lesz képes egyedül megnyerni a világbajnokságot Argentínának. Cesc Fabregast is aggasztja, amit az első meccsen látott Messitől.

 

„Kezdjük a ténnyel, Messi közepes volt Izland ellen –mondta Crespo, aki a vb előtt megjósolta, hogy Mauro Icardi kimarad az argentinok keretéből, mert nincs jóban Messivel. – Többet várunk tőle, de lássuk be, ő nem Maradona, nem tudja egyedül megnyerni a vébét. Ezt kell minden argentinnak megértenie, még a csapattársainak is.”

Messi nem tudott mit kezdeni az izlandi védelemmel, és még egy tizenegyest is kihagyott.

„A megfelelő körülmények között fenomén, a Barcelonánál meg tudják oldani, hogy kihozza magából a maximumot. A válogatottban viszont szenved. De ki segített neki Izland ellen? Di María egyszer sem tudta megkerülni a védőjét, a középpálya semmit sem segített” – fogalmazott Crespo.

Cesc Fabregas, a Barcelona korábbi játékosa szerint nagyon aggasztó volt, amit az Izland elleni meccsen látott Messin.

„Klubszinten mindent megnyert, szinte egyetlen célja maradt, hogy világbajnok legyen. Ez a legfontosabb számára a labdarúgásban – mondta a világbajnok spanyol támadó. – Kíváncsi voltam, hogy fog mozogni Izland ellen, mennyire élvezi a játékot. Nagyon nem tetszett, amit láttam, de még talán van remény.”

Fabregas arra utalt, hogy 2010-ben a spanyol válogatott Svájc elleni vereséggel kezdett, mégis világbajnok lett.

Legfrissebb hírek

Messi két góllal és két gólpasszal segítette első playoffsikeréhez az Inter Miamit

Minden más foci
Tegnap, 8:25

„105 ezer néző, mi lehetne ennél szebb?” – Messi búcsúmeccset kaphat a Camp Nouban

Spanyol labdarúgás
2025.11.07. 14:54

Bemutatták a magyar válogatott új hazai mezét

Magyar válogatott
2025.11.05. 15:54

Pintér Dániel nem volt a keretben, az Inter Miami kikapott Nashville-ben

Légiósok
2025.11.02. 07:39

Aligha meglepő: Messi az MLS legjobban fizetett játékosa

Minden más foci
2025.10.30. 10:28

Messi elárulta, mi a célja a jövő évi vb-n

Foci vb 2026
2025.10.28. 10:07

Lionel Messi hosszabbított Miamiban – hivatalos

Minden más foci
2025.10.23. 18:10

Meglepetés Chilében, Marokkó az U20-as világbajnok!

Minden más foci
2025.10.20. 07:40
Ezek is érdekelhetik