Vb 2018: a FIFA szerint nem pofozgatással kell kezelni az agyrázkódást

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.18. 18:38
null
Amrabat nem igazán tudja, hogy hol van (Fotó: AFP)
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) orvosi bizottsága hivatalos tiltakozó-figyelmeztető levelet küldött a marokkói válogatottnak, miután az orvosi stáb nem a protokollnak megfelelően kezelte a Marokkó–Irán (0–1) vb-csoportmérkőzésen Nordin Amrabat fejsérülését.

A FIFA orvosi bizottságának elnöke, Michel D'Hooghe jelezte, felháborítónak tartja, ahogy a marokkói válogatott orvosi stábja „kezelte” Nordin Amrabat agyrázkódását. Amrabat kapott némi pofozgatást és egy kis vizet az arcába.

„Sokkolt, amikor láttuk a felvételeket, és érthetetlennek tartjuk az orvos eljárását. A világbajnokság előtt mindegyik csapatorvosnak elmagyaráztuk az agyrázkódás gyanúja esetében elvárt protokollt. Hivatalos levelet írtunk a marokkóiaknak. Tiszteletteljesen közöltük velük, hogy a követett eljárást nem tartjuk elfogadhatónak, és jeleztük, hasonló többé nem fordulhat elő” – közölte D'Hooghe.

 



 

D'Hooghe elmagyarázta: hasonló esetekben egy háromperces vizsgálatot ír elő a protokoll, ennek megkezdését az orvosi stáb köteles jelezni a játékvezetőnek. A csapatorvosnak kell döntést hoznia arról, hogy a játékos folytathatja-e a mérkőzést, ezt sem a játékosok (maga a kezelt játékos sem), sem a szakmai stáb nem befolyásolhatja.

Az orvosi bizottság vezetője ugyanakkor elmondta: a marokkói stáb tökéletesen járt el, mikor a mérkőzést követően azonnal kórházba küldte kivizsgálásokra Amrabatot és tíznapos pihenőt javasolt. A FIFA nem ír elő kötelező kihagyást agyrázkódás esetén.

Legfrissebb hírek

A FIFA 2000 eurós tartozás miatt majdnem kizárta a Lyont több átigazolási időszakból

Francia labdarúgás
2025.05.27. 18:54

FIFA: rendkívüli átigazolási időszakot nyitnak a klub-vb-n érintett csapatok országaiban

Minden más foci
2025.05.21. 22:19

Óriási a botrány: saját kongresszusát késte le a FIFA elnöke, tiltakozásul Csányi Sándor is kivonult

Minden más foci
2025.05.16. 10:46

A FIFA 2031-től 48 csapatosra növeli a női világbajnokság mezőnyét

Minden más foci
2025.05.09. 20:54

Kevin Lamour: Számomra Csányi Sándor a futballvezetők Lionel Messije

Magyar válogatott
2025.05.09. 10:30

A szurkolók viselkedése miatt a FIFA megbüntette a Román Labdarúgó-szövetséget

Minden más foci
2025.05.02. 17:38

Hosszabbíthat, de két évre el is tilthatják Vinícius Júniort

Spanyol labdarúgás
2025.04.23. 14:51

Gianni Infantino is elbúcsúzott Ferenc pápától

Minden más foci
2025.04.21. 20:23
Ezek is érdekelhetik