Apró örömök – Thury Gábor jegyzete

Jobb, mint vártam.

Már ami a futball-világbajnokságon az eddig történteket illeti. Tudom, ez szubjektív mérce, de legalább nem negatív a minősítés. Persze most fel lehetne tenni az álnaiv kérdést: lehet-e egyáltalán egy vb unalmas? Nos, lehet, de ebbe két okból nem mennék bele: egyrészt az oroszországi esemény nem az, másrészt nem festeném az ördögöt a falra – és az egyenes kieséses szakaszban elvileg nem lehet unatkozni (majd lehet persze, amikor az aktuális meccs a 70. percben 0–0-ra áll, s látszik a játékosok arcán, hogy akkor döntsenek a tizenegyesek…).

Hangsúlyozom, az adott körülmények figyelembevételével kell nézni a vb eseményeit. Az adott körülmények közé tartozik az egyes játékosoknál az évente száz felé közelítő meccsszám, ezen belül megfejelve a Bajnokok Ligájával, amelyben harminckét csapatos a tábla, akárcsak a vb-n, de lesz ez még negyvennyolc is – a vb-ken mindenképpen. Viszont legalább nem lehetett ellinkeskedni a csoportkör utolsó fordulóját – leszámítva a francia–dán mérkőzést –, még a biztos továbbjutó angolok és belgák is ügyeltek a látszatra. Mondjuk, a blamától is megmenekültünk. Mert azért az szép lett volna, ha az okosvilágban pénzfeldobás dönt a továbbjutásról. De nem, Japán a sárga lapok tekintetében volt „jobb” Szenegálnál – ezt az intermezzót felejtsük el.

Már abban a korban vagyok, amikor megkérdezem magamtól, ez vagy az a vb jobb volt-e vagy sem, s ha igen, miért… Aztán rájövök, a hasonlítgatás szubjektív dolog, nem is vb-ket vetek össze, hanem a futball különböző korszakait. Az ősidőket – vagy a nekem ősidőket –, a középtávoli múlttal és a modern időkkel. Úgy nézem a meccseket, mint ahogyan a futballisták játsszák, azaz futószalagon. Ma szombat van, délután négykor Lionel Messinek egy újabb feladat, és nekünk, nézőknek is. Ha nyer, ha veszít a Messi & Co. a franciák ellen, már el is felejtjük azt a képet, amely a maga nemében kuriózum: az ötszörös aranylabdás a Nigéria elleni meccs vége előtt ott kapaszkodik a továbbjutást eldöntő gólt szerző Rojo nyakában. Szokatlan kép, annyi szent, egy nap kellett, míg megfejtettem, miért: az ő hátán szoktak csüngeni a többiek, nem ő a gólszerzőjén, mégis egy góllövő örömével az arcán.

Nem várok mást a tizenhat között, „csupán” ilyen és ehhez hasonló pillanatot, nem is egyet, hogy amikor egyszer hasonlítgatom az oroszországi vb-t a többihez, még véletlenül se az ugorjon be, hogy persze, az a vb, amelyiken Japán sárga lapokkal bizonyult „jobbnak” Szenegálnál…