Nem sok olyan meccs van, mint a francia–brazil vb-döntő

1998, döntő: Franciaország–Brazília 3–0

ROHAM – A MECCS ELŐTT

Nem sok olyan futballmérkőzés van, mint a Franciaország–Brazília 1998-as világbajnoki döntő – a finálé előtti események legalább olyan érdekesek, mint maga a találkozó.

Azt „mindenki" látta – illetve visszanézheti –, ahogy Zinédine Zidane kétszer is a magasba emelkedik, hogy előbb Emmanuel Petit, majd Youri Djorkaeff szögletét fejelje be Claudio Taffarel kapujába. A vb-győzelemről készült dokumentumfilmben egyébként van egy jelenet, amelyben Aimé Jacquet szövetségi kapitány azt hangsúlyozza játékosainak, használják ki a rögzített játékhelyzeteket, mert a brazilok nagyon fegyelmezetlenül védekeznek ezekben a szituációkban.

A kegyelemdöfést Petit adta meg, a 93. percben rúgta be a harmadikat – a franciák ekkor Marcel Desailly kiállítása miatt már emberhátrányban voltak.

Az viszont máig rejtély, mi történt pontosan Ronaldóval.

Húsz évvel ezelőtt hatalmas felzúdulást váltott ki (és még internet sem volt), hogy valamivel több mint egy órával a kezdés előtt Ronaldo neve nem szerepelt a kezdőcsapatban. Azonnal beindult a találgatás, bár semmi jele nem volt annak, hogy a világ legjobb játékosa, az egy évvel korábban, 1997-ben aranycipős és aranylabdás csatár kihagyhatja a találkozót, sokan bokasérülésre gyanakodtak.

Később derült ki, hogy Ronaldónak valamiféle rohama volt délután, amiért egy francia klinikára szállították. Miután a vizsgálatok nem mutattak ki semmit, a csatár negyven perccel a kezdés előtt megérkezett a Stade de France-ba, és Mário Zagallo szövetségi kapitány úgy döntött, mégis lehetőséget ad neki. Hiába tartottak tőle a franciák, az akkor 21 esztendős futballista letargikus teljesítményt nyújtott. Az összeesküvés-elméletek szerint a sztár a Nike sportszergyártó nyomására került a csapatba (erre semmilyen bizonyíték sincs), mások szerint a Brazil Labdarúgó-szövetség velejéig korrupt elnöke, Ricardo Teixeira határozott így. Zagallo azonban dühösen kijelentette, ha valaki megpróbált volna beleszólni munkájába, azonnal lemond.

A torna után Brazíliában kongresszusi vizsgálat indult, amely a Nike és a szövetség szerződését vizsgálta, ennek során próbáltak választ kapni a döntőt övező eseményekre is. Alex Bellos újságíró Futebol című köny­vében részletesen felidézi az érintettek beszámolóit. Eszerint a meghallgatáson Zagallo azt mondta, a döntő napján ebéd után mindenki elvonult csendes pihenőre, ő videózott kicsit, aztán nagyjából ötig aludt, ekkor tudta meg, hogy Ronaldónak rohama volt. A szomszédos szobában tartózkodó Edmundo úgy emlékezett vissza, valamikor délután három körül Ronaldo szobatársa, Roberto Carlos berontott hozzá, hogy baj van. Miközben Edmundo elszaladt a csapatorvosokért, az elsőként odaérő César Sampaio a lélekjelenlétét megőrizve megakadályozta, hogy Ronaldo lenyelje a nyelvét. A csatár szerint csapattársa rángatózott, összevissza csapkodott, és habzott a szája.

Ronaldo azt mondta, csak arra emlékszik, hogy öt körül felkelt, lement uzsonnázni a társaival, és akkor Leonardo azt mondta neki, vannak fontosabb dolgok a futballnál. A csatár nem is értette, miről beszél, ugyanis nem emlékezett semmire a történtekből.

Későbbi brazil sajtóinformációk szerint a klasszis korábban a térdével bajlódott, ezért a döntő reggelén egy fájdalomcsillapítóval megspékelt kortizoninjekciót kapott, ennek hatóanyaga bejutott a vénájába, és ez okozhatta a megmagyarázhatatlan rohamot. A roham után a csatárt elvitték egy párizsi klinikára, Zagallo pedig a csapattal elindult a Stade de France-ba.

Innentől már tudjuk, mi történt, de néhány kérdésre vélhetően sohasem kapunk választ.

1998. július 12., döntő
FRANCIAORSZÁG–BRAZÍLIA 3–0 (2–0)
Saint-Denis, Stade de France, 80 000 néző. V.: Belkola (marokkói)
G.: Zidane (27., 45.), Petit (93.)

1974, döntő: NSZK–Hollandia 2–1

POCSÉK BULI

Ugyan a hazai pálya előnye mellette szólt, mégis óriási teljesítmény, hogy az NSZK nyerte az 1974-es világbajnokság döntőjét. Főképpen azért, mert a korszak legjobb csapatával, a totális futballt csúcsra járató Hollandiával vívta a finálét. Másrészt a körülmények sem voltak ideálisak.

A német játékosok nehezen viselték a drákói szigort és bezártságot (nem sokkal a torna előtt Franz Beckenbauer, Uli Hoeness és Sepp Maier is kiszökött a bázisról). A futballisták a prémiumról vitáztak a szövetséggel, míg Helmut Schön szövetségi kapitány kétségek között őrlődött, talán a játékosaiból is elege lett, a torna előtt még az is megfordult a fejében, hogy mind a huszonkét játékost hazaküldi. Később pedig nagyon megviselte a keletnémetektől elszenvedett vereség. Igaz, az NDK-tól kapott zakó nem számított, az NSZK akkorra már biztosan továbbjutott a második csoportkörbe, amelyben javuló teljesítménnyel sikerült kivívnia a döntős szereplést.

A finálét megelőzően a többség a tornán parádésan futballozó „oranjét” tartotta esélyesebbnek, a mérkőzés előtt Schön (és Beckenbauer) úgy döntött, Berti Vogts fogja majd a hollandok és a világ akkori legjobb játékosát, Johan Cruyffot. A németek döntő előtti edzőmeccsén a cserék „alakították” a hollandokat, Günter Netzer „személyesítette meg” Cruyffot, és állítólag bolondot csinált Vogtsból.

A németek félelmei aztán rögtön a müncheni döntő elején beigazolódtak: Cruyff könnyedén lehagyta Vogtsot, Hoeness pedig csak szabálytalanul tudta megállítani, a tizenegyest Johan Neeskens értékesítette. A németek addig labdához sem értek, két perc után úgy tűnt, bejön a papírforma.

Az NSZK azonban nem adta fel, Paul Breitner büntetőjével egyenlített, a félidő vége előtt pedig Gerd Müllernek köszönhetően fordított, majd a második félidei rohamot kibírva elhódította a világbajnoki trófeát. Az „oranjét” erősítő Johnny Rep szerint ha nem is tudatosan, de mintha a vezető gól után elkezdtek volna szórakozni, és ez visszaütött.

A német újságíró, Uli Hesse Tor! című könyvében feleleveníti, hogy az ünnepi hangulat gyorsan véget ért a nyugatnémeteknél, miután a játékosok hiába keresték partnereiket a győzelmi banketten. Amikor Hoeness feleségét megtalálták, megjelent egy pincér és elküldte a csatár nejét, arra hivatkozva, hogy a német szövetség elnöke kifejezetten megtiltotta a feleségek részvételét az ünnepségen. Némi szópárbajt követően aztán a játékosok egy része – érthető módon – feldúltan távozott, és inkább belvárosi szórakozóhelyeken ünnepelt, Gerd Müller még aznap bejelentette, visszavonul a válogatottól, másnap Jürgen Grabowski és Wolfgang Overath is követte példáját.

1974. július 7., döntő
NSZK–HOLLANDIA 2–1 (2–1)
München, Olympiastadion, 78 200 néző. V.: Taylor (angol)
G: Breitner (25. – 11-esből), G. Müller (43.), ill. Neeskens (2. – 11-esből)