Vb 2018: diszkózás miatt megbüntettek két orosz játékost

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.03.24. 19:28
null
Raus és Nojstedter elfogadta a bírságot (Fotó: AFP)
A nyári világbajnokságra házigazdaként készülő orosz labdarúgó-válogatott két játékosa, Roman Nojstedter (Neustädter) és Konsztantyin Raus (Rausch) az egyik moszkvai diszkóban szórakozott a braziloktól elszenvedett 3–0-s vereség után, péntek este, ezért pénzbüntetést kapott.

 

 

Az orosz szövetség szombati közleménye csupán a szankció tényét rögzítette, annak mértéke nem derült ki. Mint írták, viselkedésükkel megsértették a szabályokat, és a nemzeti csapat megítélésének is ártottak.

Sajtóhírek szerint a játékosok éjfél után a barátaikkal mentek be az egyik belvárosi szórakozóhelyre, majd a világhálón megjelent egy videofelvétel, amelyen látható, ahogyan elhagyják a diszkót.

Mindkét futballista német származású, de az egykori Szovjetunió területén született. A Fenerbahce hátvédje, Nojstedter 2016-ban, míg a Dinamo Moszkva védője, Raus egy évvel korábban kapta meg az orosz állampolgárságot.

A közleményben megszólaltak a játékosok is, akik elmondták, a barátaikkal vacsoráztak az egyik moszkvai étteremben, de mivel a szabályzat értelmében éjfél után már nem tartózkodhattak volna nyilvános helyen, elnézést kértek, és elfogadták a bírságot. Hozzátették, a jövőben mindent megtesznek, hogy ilyen hibát ne kövessenek el.

Oroszország Szaúd-Arábiával, Egyiptommal és Uruguayjal szerepel azonos csoportban a nyári világbajnokságon.

Legfrissebb hírek

Semlegesként visszatérhetnek az orosz vitorlázók

Egyéb egyéni
2025.07.24. 13:56

Az orosz női válogatott ott lehet a sakkcsapat-világbajnokságon Linaresben

Egyéb egyéni
2025.07.22. 13:00

Birkózás a békéért: 6–4-re verték az oroszok az amerikaiakat a KIMBA-n

Birkózás
2025.07.22. 09:16

Ovecskin az orosz jégkorong-válogatott visszavételét sürgeti

Jégkorong
2025.07.21. 15:56

„Meg fogjuk védeni sportolóink jogait” – a CAS-hoz fordul az Orosz Szánkószövetség

Egyéb egyéni
2025.07.17. 10:46

Vizes vb: az orosz és a fehérorosz érmeket is számolják

Vizes vb 2025
2025.07.13. 13:01

Milánó 2026: a NOB szeptemberben határozhat az oroszok részvételéről

Egyéb egyéni
2025.06.26. 17:54

Semlegesként visszatérhetnének az orosz tornászok

Torna
2025.06.13. 11:32
Ezek is érdekelhetik