Vb 2018: megvan a bemutató angol válogatott játékos eltiltása

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.09.29. 13:23
null
Dele Alli olcsón megúszta (Fotó: AFP)
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) egy válogatott mérkőzésre eltiltotta Dele Allit. Az angol válogatott középpályása a Szlovákia elleni hazai világbajnoki selejtezőn (2–1) mutatott be középső ujjával.

 

Mint ismert, Allit Martin Skrtel szerelte a szlovákok tizenhatosánál az angol középpályás szerint szabálytalanul, ám a játékvezető továbbot intett. Sőt, gyorsan hátat is fordított, hiszen másodpercekkel később Jordan Henderson szabálytalankodott a másik térfélen, így oda sietett Clément Turpin bíró, aki amikor hátat fordított, Alli megtette azt a bizonyos kézmozdulatot.

A játékvezető ugyan nem vette észre Alli mutogatását, de a televíziós felvételek alapján utólag eljárást indítottak ellene. A 21 éves Tottenham-játékos a történtekkel kapcsolatban hangsúlyozta: csak viccelődött Kyle Walkerrel, korábbi csapattársával, aki a nyáron a bajnoki rivális Manchester Cityhez igazolt.

A középpályás lemarad az angol válogatott Szlovénia elleni vb-selejtezőjéről, három nappal később viszont már pályára léphet Litvánia ellen. Alli az eltiltás mellett 3850 fontos (1.4 millió forint) pénzbírságot is kapott, cselekedetét azonban így is olcsón megúszta, az előzetes hírek ugyanis négymeccses eltiltásról szóltak. Ezt egyébként valószínűleg amiatt kerülte el, mert a FIFA közleménye szerint nem egyértelmű, hogy Alli kézmozdulata a játékvezető felé irányult.

VB-SELEJTEZŐK
EURÓPA,
F-CSOPORT
9. FORDULÓ
(2017. október 5., csütörtök)
20.45: Anglia–Szlovénia
20.45: Málta–Litvánia
20.45: Skócia–Szlovákia

10. FORDULÓ (2017. október 8., vasárnap)
18.00: Litvánia–Anglia
18.00: Szlovákia–Málta
18.00: Szlovénia–Skócia

AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Anglia 8 6 2 16– 3 +13 20
2. Szlovákia 8 5 3 14– 6 +8 15
3. Szlovénia 8 4 2 2 10– 4 +6 14
4. Skócia 8 4 2 2 14–10 +4 14
5. Litvánia 8 1 2 5 6–18 –12 5
6. Málta 8 8 2–21 –19 0

 

Legfrissebb hírek

Csúcstechnológia és kulturális szimbólumok – bemutatták a 2026-os vb labdáját

Foci vb 2026
7 órája

Izrael tagsága nincs veszélyben, Infantino szerint a FIFA nem képes megoldani geopolitikai problémákat

Minden más foci
19 órája

Este és éjjel lennének a jövő évi vb-n az európai élcsapatok meccsei

Foci vb 2026
Tegnap, 12:06

Virtualizált futballélmény – Jakus Barnabás publicisztikája

Labdarúgó NB II
2025.09.29. 23:35

Vb 2026: pontlevonással büntették Dél-Afrikát, történelmi esélyt kapott Benin a kijutásra

Foci vb 2026
2025.09.29. 17:32

A FIFA a 2030-as vb 64 csapatosra bővítéséről tárgyalt

Foci vb 2026
2025.09.24. 15:02

Kiberbűnözők károsították meg a Ferencvárost és a Rijekát

Labdarúgó NB I
2025.09.23. 10:54

Vb-kijutásába is kerülhet Dél-Afrikának a jogosulatlan játékos szerepeltetése

Foci vb 2026
2025.09.19. 11:25
Ezek is érdekelhetik