Vb 2018: skót botlás; a volt ETO-játékos győztes gólt lőtt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.10.08. 22:42
A 2018-as világbajnoki selejtezők európai zónájának F-csoportjában a litván válogatott 1–1-es döntetlent ért el Skócia vendégeként, Szlovénia pedig a csereként beálló Rok Kronaveter góljával nyert Szlovákia ellen.

Nem mondhatni, hogy Litvánia eredményes futballt játszott volna a közelmúltban idegenben. Legutóbb 2014 szeptemberében diadalmaskodott otthonától távol, akkor San Marinót győzte le 2–0-ra. Azóta tizenegy idegenbeli találkozón egyszer sem nyert, s összesen csupán két gólra futotta az erejéből. A játékosként egykor a Heartsban is megforduló Edgaras Jankauskas együttese sokáig nyerésre állt, ám az esélyesebb skótok a 89. percben pontot mentettek.

A szlovén válogatott Rok Kronaveter révén 1–0-ra megverte Szlovákiát. A 29 éves középpályás a 72. percben állt be, s két perccel később betalált. A 2012 és 2014 között az ETO-t erősítő – sőt a győriekkel magyar bajnok – futballistának a második fellépésén ez volt az első gólja a nemzeti csapatban.

VB 2018
SELEJTEZŐ
EURÓPAI ZÓNA, 2. FORDULÓ
F-CSOPORT

Skócia–Litvánia 1–1 (McArthur 89., ill. Cernych 59.)
Szlovénia–Szlovákia 1–0 (Kronaveter 74.)
KORÁBBAN
Anglia–Málta 2–0 (Sturridge 29., Alli 38.)

AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Anglia 2 2 3–0 +3 6
2. Skócia 2 1 1 6–2 +4 4
3. Szlovénia 2 1 1 3–2 +1 4
4. Litvánia 2 2 3–3 0 2
5. Szlovákia 2 2 0–2 –2 0
6. Málta 2 2 1–7 –6 0

Legfrissebb hírek

Nem sikerült nyernie Litvániában az U21-es válogatottnak az Eb-selejtező nyitányán

Magyar válogatott
1 órája

Dán siker Görögországban, nem segített a svédeken a remek támadóhármasuk

Foci vb 2026
22 órája

Litvánia megizzasztotta Hollandiát, Depay történelmet írt

Foci vb 2026
2025.09.07. 20:34

Állítsa össze a magyar válogatott Írország elleni kezdőcsapatát!

Magyar válogatott
2025.09.05. 11:54

Nagelsmann: Mérföldekre voltunk mindentől

Foci vb 2026
2025.09.05. 11:34

Meglepetés Pozsonyban: a német válogatott először veszített idegenben vb-selejtezőn!

Foci vb 2026
2025.09.04. 22:41

Vb-selejtezők: kis híján elszórakozta háromgólos előnyét Törökország Tbilisziben

Foci vb 2026
2025.09.04. 20:21

Autós hegyi Eb: Nagy Norbert harmadik Szlovéniában

Egyéb autó-motor
2025.09.03. 19:50
Ezek is érdekelhetik